elektrosokk bejegyzései

Levél a katonai titkosszolgálatok vezetői ellen, politikai gyilkosságokkal

HTML clipboardMolnár F. Árpád (oknyomozó, tényfeltáró, a Hírháttér Multimédia alapító-főszerkesztője)
(A képernyőre vetést követően visszaolvasás és javítás nélkül a katonai titkosszolgálatoknak elküldve: 2009.08.19.)

HTML clipboard

Legújabb, de máris nagy sikerű nemhogy emberjogvédő, de kimondottan népirtás- és Emberiségholocaust-ellenes filmünk, melynek címe az "A tapasztalásszkennelés és az agyirányítás alapjai", a katonai titkosszolgálatok (Emberiség-ellenes és Alkotmány-ellenes hazaáruló terrorszervezetek) vezetőit, így Kovácsics Ferenc KBH-igazgatót és Madarász Károly KFH-igazgatót egyaránt halálbüntetésre "javasolja". A filmet ide kattintva tekintheti meg!
(Molnár F. Árpád)

Feljelentés, adatkérés és legális politikai gyilkosságok a katonai titkosszolgálatok vezetőinek

kovácsics ferenc, a katonai biztonsági hivatal igazgatója! madarász károly, a katonai felderítő hivatal igazgatója! Azaz az Emberiség ELLENSÉGEI!

Hónapokkal korábban figyelmeztettem fajtátokat és a katonai titkosszolgálatok vezetőit egy mocskos hazaáruló söpredék féregre, amelyik az indavideobomb.hu videomegosztón hivatásos katonaként minden létező emberjogvédő tényfeltárásra körülbelül a magyar történelem legutolsó, egyben legszorgalmasabb szemeteként védte az érdekeiteket! Hogy még feltűnőbb legyen, semleges vagy az emberi jogokat és a nemzeti érdekeket és túlélést bármilyen szinten pártfogó hivatásos katona nem lett oda vezényelve, hogy hangját hallassa, hogy stefán géza megdöglött kbh-igazgató és fajtátok összes tagja nem a kádári tömeggyilkos éra és putyin litvinyenko után ítéletre kihajított kövülete és Izrael tömeggyilkos, tömegpusztító mossados végrehajtója. Akár elektrosokk terápiákról, akár rendőrségi és titkosszolgálati bűnszervezeti módszerekről, akár a 2006-os, a világ népei elleni sortüzekről, főbe lövésekről és ártatlan gyalogosok megnyomorításáról volt szó, hivatásos katonátok, amit nálatok és nagy nyilvánosság előtt botrányt rendezve jelentettem fel, folyamatosan ugatott. Ahogy a konspirációs szabályok előírják, és ahogyan nekem 2001 elején tanították a titkosszolgálatok, feljelentésemre úgy jártatok el: hogy ne legyen annyira látványos, feljelentésemet követően még egy ideig ugatott, aztán visszavontátok teljes némaságra. Azóta csak egyedi esetekben, természetesen mindig kovácsics- és madarász-minőségben, azaz a nemzet és minden élő és születendő ember, valamint a Föld összes népe és nemzete, és a Mindenható ISTEN ellenségeként szólalt meg, hogy felvehesse közpénzekből finanszírozott fizetését.

 


Madarász Károly mérnök altábornagy, a Katonai Felderítő Hivatal (KFH) főigazgatója a putyini KGB és az izraeli Moszad ölében, a bebetonozott hulla kádári katonai titkos szolgák maffiájának sűrűjében eszét vesztve próbálja elpusztítani a Magyar Köztársasággal együtt az egész Föld bolygót, és pokolian káromkodik, hogy a Molnár F. Árpád miatt életében először szorul a hurok a nyaka körül, pedig eddig is csak hitvány söpredék bűnöző terrorista volt, de teljes médiafedezékkel, állami hazaárulók, továbbá tudatlan és tapasztalatlan sajtóidióták által állammaffia-kommentálva.
(Molnár F. Árpád)

Megbízásaitoknak megfelelően ott, nyilvánosan közölte azt is, hogy nagyon örül annak, hogy a magyarság bukását szenvedte el, és akárhogy is próbálkoztam én, a Molnár F. Árpád, senki nem volt hajlandó tenni semmit a magyarság életben maradásáért, és nem tudtam segíteni a magyaroknak. Ezt nyilatkozta tehát a hivatásos katonátok, amit pofátlan látványos bukással és egyfolytában, folytatólagosan elkövetett hazaáruló Emberiség-ellenes bűnözőként a 15 milliós magyarság legfeltűnőbb médiumához vezényeltetek. Annyira beleélte magát mocskos, életfogytos hazaáruló görénypatkány lelketekbe, hogy elfelejtette, hogy neki azt, hogy nektek dolgozván kimondottan a magyarság teljes pusztulását akarja, nem lett volna szabad ennyire nyíltan kimutatnia, mint közpénzünkből kitartott hímringyó álhonvédő állatnak. Amikor erre nyíltan közöltem, hogy legyen nyugodt, mert a magyarok butaságára és kollektív árulására az Emberiség érdekében - mert az fontosabb, mint 10 millió idióta - már a szlovák kormányhoz (nevezetesen Jan Slotához) és Izraelhez fordultam, csinálják meg ők elsőkként minden idők legnagyobb Rendszerreformját, és kerüljenek ők a világ tetejére, hivatásos katonátok megijedt, mert amit én mondtam, az az Emberiség védelme ugyan, de részéről a leghalványabb belenyugvás is a halmozott hazaárulás bűntette, amelyért hivatásos katonaként bizony jobb államokban nemhogy azonnali hadbíróság és biztos ítélet, teljes államtitkosítás mellett, ti mocskos, felakasztani és feldarabolni való állatok, hanem pillanatok alatt végrehajtandó politikai gyilkosság a reflex!


Kovácsics Ferenc vezérőrnagy, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) hazaárulással és tömeggyilkos terrorizmussal megbízott főigazgatója a KFH-val közösen szervezkedik a Hírháttér lejáratására és tönkre tételére. Népirtó bűntetteikhez Echelon-eszközöket is használnak, melyek lokálisan kimondottan katonai bitorlásúak. Elődje, a hetekben elhalálozott, a hatvanas évek óta katonai titkos szolga, Stefán Géza, melyről és kuplerájáról ide klikkelve olvashatnak leleplező cikket, mely annál is inkább rekord, mivel Stefán Géza kapcsán a Molnáron kívül a világon senki nem írt semmit, ami nem Stefán sosem létezett dicsőségét zengedezte volna.
(Molnár F. Árpád)

 

Ti azonban csak csendre intettétek, és arra, hogy továbbra is nézze meg a Hírháttér-filmek mindegyikét.

Hivatalos tájékoztatást követelek arról, mint közérdekű információt, hogy-hogy nem jártatok el az ügyben sem az illető eltávolítása, sem teljes megfékezése szempontjából. Csupán annyit tettetek, hogy egy időre elhallgattattátok, aztán néhány hónaponként beröffentitek egyet-egyet, miközben vígan éli az én pénzemen a hivatásos katonák kényelmét, mint hazaáruló, utolsó, mocskos, büdös patkány. Azaz pont olyan, kovácsics ferenc és madarász károly, mint amilyenek ti és pártfogóitok vagytok.

A hivatali módszereknek és a valódi honvédelmi kötelességeknek megfelelően rákbetegségek, kínzás és családtagjaitok törvényes meggyilkolása terhe ellenében tájékoztatást kérek továbbá arról, pontosan mely titkosszolgálatok voltak (engem már tájékoztattak ennek részleteiről), amelyek titeket teljes visszavonulásra és elbujdosásra, valamint koncepciós perek tucatjainak forgatókönyve elkészítésére utasítottak benneteket az indonéz Hercules katonai szállító repülőgép felrobbantása, majd napi WTC-s tömeggyilkos merényleteitek eltussolása érdekében, továbbá azóta mennyi pénzt vettetek fel magyar és idegen, ellenséges nemzetbiztonsági szervek terrorista voltából annak díjaként, hogy interkontinentális terrorista bűnözőkként továbbra is maradéktalan eltökéltséggel pusztítsátok a Földet és a világ minden népét és nemzetét.

A Föld bolygó valamennyi titkosszolgálata felé fordulok továbbá azzal a követeléssel, hogy titeket teljes elszigetelésnek és előre bejelentett politikai gyilkosságnak vessen alá, mint minden népek és az egész Föld bolygó összes népének és nemzetének tömeggyilkos terrorista ellenségét.

Az igazságos halált hozó Molnár F. Árpád, nonprofit emberjogvédő, oknyomozó és tényfeltáró, az Amnesty International tagja, a KJE alapító tagja, dokumentumfilmes és zeneszerző, a Hírháttér Multimédia alapítója és főszerkesztője, Echelon-tanú,

aki igazságosan predesztinált "pechetekre" semmiben sem hasonlít sem Valerie B. Wolf, sem Cathy O'Brien vagy Mark Phillips Echelon-tanúkra, mert nem csak mondja, de felett szándéka meg is torolni és szervezett keretek között ki is irtani az Emberiség ellenségeit.

Feljelentés és bejelentés ellenőrző újraolvasás nélkül megy.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Echelon-pusztítás; Kecskeméti politikai terrorizmus; Marilyn Manson+vallás (Hírháttér Rádió-műsorok)

HTML clipboard

A Hírháttér Rádió legújabb műsoraiból: Páratlan, soha nem publikált leleplezések, globális pusztító titkosszolgálati eszközök, eltussolt bűnszervezeti politikai botrányok, továbbá klasszikus zene, rockzene és keresztyénség, amit a pogányok kereszténységnek neveztek el.
Hírháttér Multimédia: http://hirhatter.com

 

2009-07-04. - HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: Marilyn Manson ellen demonstrál a Győri Egyházmegye (klasszikusok, rock, vallás)
/Molnár F. Árpád/
/Zene: Dubrovay László: II. Zongoraverseny/
(Hallgassa meg a Hírháttér Rádióban, vagy töltse le (jobb klikk) MP3-ban!)

Tartalom: A Győri Egyházmegye Sopron és környéke templomaira plakátokat helyezett el Marilyn Manson fellépése ellen, a következő szöveggel: "Tiltakozás Marilyn Manson amerikai sátánista soproni koncertfellépése ellen". Marilyn Mansonnak a soproni VOLT Fesztivál Nagyszínpadán való fellépése az egyházmegye vezetése szerint "lehetőséget ad a keresztények elleni gyűlöletkeltésre és az egyház, valamint szentségei gyalázására". A katolikus egyház győr-moson-sopron megyei szárnya arra kéri híveit, hogy imádsággal és böjttel könyörögjenek a rontások ellen. De vajon helyesen járnak el? Miközben Dubrovay László zeneszerzővel ismerkedhetnek, erre igyekszünk válaszolni.
KLIKK az oldalra! (11 perc)
(Meghallgatható és letölthető!)

 

2009-07-03. - HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: A terrorista kecskeméti polgármester és örvénylő moslék maffia-bűnbandája
/Molnár F. Árpád/
/Zene: Durkó Zsolt és Prokofjev/
(Hallgassa meg a Hírháttér Rádióban, vagy töltse le (jobb klikk) MP3-ban!)

Tartalom: Kecskemét mindig egyik központja volt a nemzetközi szervezett bűnözésnek, az olajmaffiától az orosz maffiáig. Itt randalírozott Igor Korol bérgyilkos, és itt cseperedett megyei főkapitányként, előbb Orbán Viktor, majd az MSZP védelme alatt a keresztapa Pintér Sándor belügyminiszter csicskája és üzlettársa, Gergényi Péter sortüzes. Itt, Kecskeméten, abban a városban, amelynek környéki erdeiben rengeteg nemzetbiztonsági (és maffia) bűnözés által meggyilkolt hulla hever a föld alatt. Zombor Gábor, Kecskemét hajléktalangyártó, korrupt és szociopata Fideszes polgármestere, aki az NBH helyi kirendeltségével és annak igazgatójával - sok egyéb mellett - immár két repülőgép elleni tömeggyilkos és életfogytiglanos terrorcselekmény eltussolásán is túl van, 100 millióra mert perelni egy vállalkozót, Varga Istvánt, mert egy a saját területén kifüggesztett transzparensre azt írta: "Zombor úr! Bűzlik a város a korrupciótól!" Látogassunk egy frappáns körsvenkre a korrupciótól, koncepciós perektől, gyilkosságoktól stb. bűzlő kecskeméti állampolitikai bűnözéssel Zombortól főnökéig, Orbán Viktorig és körbe, vissza a kecskeméti önkormányzatig, széles spektrumban. Kellemes tanulást és jó kikapcsolódást Mindenkinek!
KLIKK az oldalra! (45 perc)
(Meghallgatható és letölthető!)

 

ALAPMŰ! : 2009-06-21. - Elmeprogramozás, teljes kontroll: háttérhatalmi, katonai stb. titkosszolgálati Echelon-áldozatok az egész bolygón
/Molnár F. Árpád (Echelon-tanú)/
/Zene: Bozay Attila, Durkó Zsolt és Anton Bruckner/
(Hallgassa meg a Hírháttér Rádióban, vagy töltse le MP3-ban!)
Tartalom: Újra példátlan tényfeltárás, és még egy alapmű, világszínvonalon! Valerie B. Wolf zsidó elnökasszony történelmi leleplezései. Cathy O'Brien CIA-s programozott Echelon-victim. Echelon-áldozatok külföldön és Magyarországon, Echelon-áldozatokkal való személyes találkozások említésével. Az elmeprogramozás útját érintve egészen a hitleri koncentrációs táboroktól a mai alkalmazásokig és azok mennyiségéig. Szexuális visszaélések az amerikai kormány vezető arisztokratáitól Magyarország érintésével. Titkosszolgálati-háttérhatalmi beavatkozások és gyilkosságok Magyarországon. Echelon-üldözési és Echelon-transzmutációs metódusokból. : ALAPMŰ!

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

ALAPMŰ!: Elmeprogramozás, teljes kontroll: katonai stb. titkosszolgálati Echelon-áldozatok a bolygón

HTML clipboard

HTML clipboardALAPMŰ!
Elmeprogramozás, teljes kontroll: háttérhatalmi, katonai stb. titkosszolgálati Echelon-áldozatok az egész bolygón

A cikket a Hírháttér Rádió feldolgozásában, zenei kísérettel meghallgathatja, ha ide kattint, és letöltheti MP3-ban, ha (sok gépen az egér jobb gombjával) ide klikkel! (A cikk készült: 2009 június 20. A Hírháttér Rádió zenés feldolgozása: 2009 június 24. Írta és felolvassa, valamint vágó és zenei szerkesztő: Molnár F. Árpád. Zene: Bozay Attila: Intervallumok (Körmendi Klára - zongora); Durkó Zsolt: Altamira (Km. a Magyar Rádió Kamarakórusa, Az MR Szimfonikus Zenekara; vezényel: Lehel György); Bruckner: Libera me (A Francia Rádió Énekkara, Denis Comtet - orgona; vezényel: Donald Palumbo).)

Fontos:
Cikkünk elhallgatását a törvény bünteti! : Btk. 150. § (1), 155. § (1) c), (2).
A tényfeltárások és a velük összefüggésben megvalósításra került speciális eljárások alapján a tényfeltáró a Btk. 22. § f), 29. §, 30. § miatt nem büntethető!
A cikk írójának további tényfeltárásai megzavarását, megakadályozását, vagy a Hírháttér blokkolását a Btk. 139. § (1), 139/A. § (1), 142. § (1), (2), (3), 155. § (1) b), c), (2), 172. § (1), (2), (3) alapján a törvény bünteti!

Előadás-ajánlatunk: Hírháttér TV: Bevezetés a Világ titkaiba

2009-06-21.
Tényfeltáró: Molnár F. Árpád Echelon-tanú

Az állami és titkosszolgálati, valamint hadászati elmeprogramozás ténye és részletei a II.Világháborúig visszamenően már olyan halmozottan dokumentáltak és annyi a kimagasló egzisztenciával rendelkező és hiteles tanúk száma, ami kétségtelenné teszi (egyébként aki valamelyest ért a fizikához, és nem címeres idióta, az akkori fizikatudásból is azonnal le tudja vezetni), hogy a '40-es években már világszerte folytak elmeprogramozó állami és katonai project-ek. A lakosság számára elérhető legtöbb dokumentum - jelen pillanatban - alighanem a II.Világháború hitleri koncentrációs táborbeli, de messze főleg az USA mentáltechnológiai projectjeiből állnak rendelkezésre, melyek közül az utóbbi, az amerikai államvédelmi (valójában háttérhatalmi) emberirányító kutatások és fejlesztések különböző néven futottak: Bluebird (1950-1951), Artichoke (1951-1955), MK-Ultra (1953-1965), MK-Search (1964-1972) stb.

Tekintettel az irdatlan mennyiségű hozzáférhető anyagra, most is csak egyetlen személyen keresztüli eseti halmazról fogunk szólni, a lehető legrövidebben.


Valerie B. Wolf, név szerint A Zsidó Nők Nemzeti Tanácsának elnöke, Echelon-tanú.
(Molnár F. Árpád)

 

Egy hölgyemény, Valerie B. Wolf (élt: 1948-2002) az embereken végzett elektromágneses, elektromos és kábítószeres vizsgálatok egyik tanúja, aki az 1995-ben létrehozott Advisory Committee on Human Radiation Experiments, szinte vagy egészében nemzetbiztonsági hátterű személyekből álló, az embereken végzett lézeres, fotontechnológiás és drogos állami kísérletekről szóló tanácskozás egyik fontos résztvevője és tényfeltárója volt. (Mindig tudni kell, hogy aki ilyesmikkel foglalkozni kezd, vagy kiemelt társadalmi pozícióba helyeztetik, feltétlen beszervezésre kerül a titkosszolgálatba a világ egész területén!) Valerie B. Wolf egyébként többek között neves és jó pár évtizedes gyakorlattal bíró terapeuta volt, aki a diplomáit cyracuse-i egyetemen és az Ithaca College-ban szerezte, elnöke volt továbbá az "A Zsidó Nők Nemzeti Tanácsának", a "The National Council of Jewish Women"-nek. Igen bátor asszonynak ismerték, aki viszont sosem merészkedett egy pontnál tovább.

 


Molnár F. Árpád Echelon-tanú sem könyvekből és cikkekből szerezte ismereteit, ahogyan azok sem szorulnak erre, akik azért fordulnak hozzánk, hogy személyesen tapasztalhassák meg, és mondhassák el bárkinek: a Háttérhatalom (ami a Megjövendölt Nagy Babilon) felépült, és mindenkibe képes beavatkozni. Léte hamarosan az egész Emberiség előtt nyilvánvalóvá lesz, cikkünk pedig történelemmé válik, amelyet olvasva mindenki látni fogja: íme, megmondtuk előre.
/Nagy Sándor (Naleksz) felvétele/

Ahogy én sem könyvekből, folyóiratokból és egyéb médiaorgánumokból (médiumokból) szereztem az ismereteimet, hanem közvetlenül, sem a HAARP-ról, sem egyéb időjárásszabályozó és mentáltechnológiai ismeretekről soha egyetlen cikket végig nem olvastam, úgy általános, hogy aki ezekről az ügyekről legalább valamelyest szakértő módon meg tud szólalni, szinte vagy egészen biztos, hogy mélységi beszervezett (sokan a "beavatott" kifejezést szeretik). Wolf asszony, aki maga is háttérhatalmi beszervezett személy volt - csak éppen Isten Áldásából megfelelő nem azonosított közvetlen hatalmi háttérrel is, ami lehetővé tette, hogy egy pontig el merje mondani a szörnyű valóságot -, aki természetesen beszámolt arról, hogy az elmeprogramozási állami és félállaminak szimulált-mutatkozó konferenciákon más kutatók és tanúk, valamint áldozatok részéről elhangzott szörnyűségek saját tapasztalatait igazolják. Ez - nagyon fontos megjegyezni - természetes, hiszen valamennyien, akik bejáratosak vagyunk az ismeretekbe, a terület kapcsán a világ minden részéből ugyanazokkal a technológiai és bevetési (alkalmazási), valamint tapasztalati és áldozati ismeretekkel találkozunk, hiszen a fizika, amely Niels Bohr dán kvantumfizikussal alig 1900 után nyilvánvalóvá tette az emberi gondolkodásra, érzelmekre és ösztönökre, emlékekre és testi, fizikai, vegetatív működésre való elektromágneses beavatkozások és konfigurációk evidenciáját, tehát ez a fizika nem változott, a törvényei ma is érvényesek, nyilván eztán is így lesz, továbbá a Föld bolygónak soha nem volt állama a történelem során, amely bármiféle tömegpusztító vagy a lakosságot bármennyire, illetőleg végre teljesen irányíthatóvá tevő technológiát azonnal, mindenki előtt gőzerővel ki ne akart volna fejleszteni saját hatalmi és oligarchikus, illetve egyetlen vezető személye hatalmának maximalizált kiépítésére. A jóindulatú államról alkotott paranoiás téves eszme híveinek, akik szerint az állam és annak pénzügyi stb. háttérfigurái készségesen engedik át a hatalmi potenciált más államok és diktátorok számára, mondván, hadd szerezze meg más, uralkodjon más, és hadd pusztítson el nyugodtan mindenkit, akihez kedve van, és akiről azt feltételezi, hogy bármi veszélyt jelenthet hatalma megszilárdítására és egyeduralma biztosítására, tehát akik az ilyen jóindulatú államban gondolkodnak, azoknak javasoljuk a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) vagy a jóságos pártok honlapjait demokráciánk, szabadságunk és függetlenségünk biztosításáról folytatott tudatosan hazug és tömegpusztító meséivel.

A tudatminőséget, az értelmi állapotot és az ösztönöket befolyás, illetve totális irányítás alá vonó fejlesztések publikussá vált dömpingje mind a hitleri Harmadik Birodalom koncentrációs táborait, mind az azt követő amerikai, szovjet, kínai stb. emberkísérleteket és mészárlásokat illetően kifejezetten a hadseregre, valamint főleg az orvosokra, ezen belül is halmozottan a világ pszichiátriai és elmegyógyintézeteire halmozódik. Magyarországon - magyarul erről is én beszéltem először - ennek tetten érhető székhelye az OPNI és az IMEI voltak, az OPNI bezárását követően pedig az IMEI maradt. Veér András professzor, aki a szocialistának nevezett éra óta csak a kirekesztett népi szerencsétlenek számára nem köztudottan a politikailag nem kívánatos személyek elmegyógyintézetekbe zárásáról és elektrosokk terápiáiról, valamint gyilkosságairól volt hírhedt, az engedélyezett és illegális állami fejlesztésű titkosszolgálati drogokkal végzett memóriatörlésekről és emberkísérletekről, valamint az általa elkövetett és elkövettetett zárt intézeti gyilkosságokról nevezetes. 1990-t követően, a hazug lakitelki államvédelmi tanács és későbbi összes csatlósai által éppen ezért, a rendszer teljes átmentésének zálogaként került ő is átörökítésre, és folytatta főleg MSZP-s és SZDSZ-es, KGB-s, Moszados és CIA-s, valamint az Orbán-kormány és a Dávid Ibolya-féle MDF-es bűnszervezet Egypártrendszere(i) alatt korábbi tevékenységét, valamennyi titkosszolgálat és párt (tehát titkosszolgálat) totális fedezékében, az összes módszerrel, kínzással, csonkítás és gyilkosság abszolút elrejtésével egyben, ahogyan a következő megváltó párt, a Jobbik és cselédsajtói is mindent elkövettek a Világtörténelem összes államában elkövetett valamennyi ilyen jellegű visszaélés és elkövetői, valamint a módszerbeli hátterek teljes elfedésére, a maradék tényfeltárás ellen indítva azóta sem fékezett pusztító célú rohamokat.


Mark Phillips (balról) a CIA elmeprogramozó alvállalkozója. Ő programozta Alaszkában újra Cathy O'Brient (a képen jobbról), akit munkaadói tönkre tettek és cserben hagytak. Cathy O'Brien az 1953-1965 között működött CIA-s Mk-Ultra lakosságprogramozó projectjének hivatásos elnöki modellje volt. Feladatkörébe tartozott, hogy rendszeresen mikrohullámokkal és egyebekkel az agyába programozott titkos állami és nagyhatalmi információkat elfeledve, csak a célország állami vezetői előtt dekódolva átadhassa, valamint szintén programozás szerint szexuális szolgáltatásokat végezzen a Reagan-kormányzattól egészen az Obama-kormány külügyminiszteréig, Hillary Clintonig.
(Molnár F. Árpád)

 

Valerie B. Wolf zsidó elnökasszony és terapeuta beszámolóiban elmondta, hogy az ország minden részéből ugyanazokkal a panaszokkal keresik meg, ugyanolyan hátteret és tüneteket lepleznek le, amikor az embereken engedélyükből és engedélyük nélkül végzett elektromágneses, tehát fotontechnológiai, sugárzásos mentális és biofizikai kísérleteket és szándékos önszórakoztató, általában szexuális hátterű kínzásokat végeznek. Ugyanez a mesterséges beavatkozás az oka, hogy csak a mesterséges hibbantottak nem fogják fel ezt a kézenfekvő és sok évtizede kiépített technológiát, mert mióta elkezdtem a mentáltechnológiai leleplezéseket, azóta csőstől kerestek és folyamatosan keresnek meg engem is olyanok, akik - mint a világ összes leleplezője esetében - annak ellenére hajszál pontosan ugyanazokról a beavatkozásokról és háttérről számolnak be - azok is, akik soha életükben nem találkoztak magukhoz hasonló személlyel, sőt, még ilyen irányú tényfeltárásról sem hallottak soha(!) -, amikről a világ valamennyi részén élő szakértők, tényfeltárók és "kiugrott", főleg CIA-s titkos ügynökök és tisztek részletes beszámolókat adnak! Ne feledjük el, hogy a Molnár F. Árpádig arról, hogy ez létezik, magyarul sehol, egyetlen médium sem mert megszólalni. Az Echo tv már kifejezetten a Molnár hatására törte meg a csendet, és került néhány műsor a képernyőre, melyben a befejezett és kiépített, az egész világot leuralt technológiákról eképpen is beszéltek, azaz hogy már kiépült, és mindent ez a Háttérhatalom irányít, a Rendszer pedig az, ami a Jelenések Könyvében 2000 évvel ezelőtt ím-ígyen Prófétáltatott Meg!

Ne feledjük azt sem, hogy Wolf elnökasszony (tehát az államvédelmi, bujkáló és mindent rejtegető Morvai Krisztinák kvázi egészében fordítottja) begyűjtött beszámolói a mentális emberkísérletekkel és irányítási projectekkel több évtizedre nyúlnak vissza! Azaz - mint az összes ilyen tényfeltárás - önmagában a Wolf-project terén is tetten ért, hogy a világon minden mentális, értelmi, logikai, érzelmi és emocionális, szexuális vonatkozású mikrohullámú beavatkozások a '70-es években már régen kiépültek! Már megvolt minden! Ne feledjük, hogy azóta újabb 40 esztendő telt el! Majdnem fél évszázad! Minden idők talán legnagyobb ilyen jellegű botrányai óta, amelyeket Cathy O'Brien programozott CIA-s elnöki modell, adattároló és adathordozó, az arisztokrácia politikai-hatalmi és szexuális céljaira programozott Echelon-áldozata, valamint Mark Phillips, a CIA MK-Ultra állami-katonai projectjének hivatásos elmeprogramozója botrányai pedig már két évtizedre nyúlnak vissza! Majdnem negyed évszázadosak, amik Magyarországra szinte semmilyen formában nem jutottak el, mert a világ bűnszervezeti államhatalma és médiamaffiája D-Notice keretében (titkosszolgálati kifejezés: központilag rendelt elhallgatást jelent) mindent elrejtettek a lakosság elől! Ennyi évtized egy korlátlan hatalmi technológiát illetően, amivel szólóban meg lehet szerezni és minden emberi lényre kiterjeszteni a totális kontrollt és a világuralmat, önmagában is abszolút egyértelművé teszi, hogy nincs az a kormány, nincs az a háttérhatalmi bankári stb. elit, amely ezt meg ne tenné, hiszen ha nem teszi meg ő, megteszi helyette más! Azaz már késő: a Világuralom befejezett, a még láthatatlan, majdan nyíltan színre lépő Világkormány felépült, és számunkra - akik megértik, hogy mindefölött Létezik az ISTEN - a Világkormány személyi háttere, struktúrája és módszerei leleplezése, valamint az embereknek a Mindenható ISTENHEZ vezetése marad, azzal a jutalommal, amit az elsők, akik az ISTEN szolgálatában végeztek igazságtevékenységet, a feltétlen ígéret szerint Megkapnak! Azon maradék átmentése és átörökítése ez az Új Világkorszakba, akik erre rendeltettek el az ISTENTŐL Szervezett Predesztináció útján.

 


Ne feledjük!: Cathy O'Brien MK-Ultra-áldozat, márpedig az MK-Ultra project 1951-től 1965-ig tartott! Azaz az USÁ-ban már fél évszázaddal ezelőtt is komplett CIA-s és hadászati emberprogramozás folyt, melynek keretében Cathy O'Brient is kényelmesen sikerült az arisztokrácia tagjává programozva, státuszának megfelelően miniszterelnökök és háttérhatalmi vezetők folyamatosan programozott titkosszolgálati adattárolójává és nemzetközi dokumentumhordozójává, valamint az "elit" legváltozatosabb szexuális céljai kielégítésére programozni, a Hillary Clintonnal folytatott leszbikus aktusoktól a Nobel Béke-díjas stb. személyekkel folytatott biszexuális orgiákon át a szado-mazoig!
(Molnár F. Árpád)

Wolf munkássága során az Egyesült Államok legkülönbözőbb részeiről nála jelentkezett és feltárt esetek kapcsán publikussá tette, hogy közel félszáz kollegájával konzultált, akik szintén ezzel foglalkoztak (és akiket a média szinte minden ízében elhallgatott, ahogy a népi barmoknak kitartott összes politikai párt is), és ők - természetesen - ugyanúgy és ugyanezekről számoltak be pácienseik és a technológiai, tudományos és emberkísérleti és -projecti háttér vonatkozásában. Ahogyan Cathy O'Brien annak ellenére, hogy Ronald Reagan-től egészen Hillary Clintonig, a most regnáló Barack Obama-kormány külügyminiszteréig bezárólag végzett szexuális szolgáltatásokat, a legkiemeltebb pozíciókban utaztatott az agyába programozott titkos állami adatokat és dokumentációkat idegen államok legfelsőbb vezetőinek, mégis az MK-Ultra CIA-s Echelon-áldozata, úgy nagyon sok olyan személy került Wolf látókörébe is, akik valamely titkosszolgálatnak, főképpen a Pentagonnak, az FBI-nak, a CIA-nak és/vagy a Moszadnak az ügynökei, különleges ügynökei stb. voltak, természetesen azon üldözöttek dömpingjével, akik nem alkalmazottai, hanem elszenvedői voltak az "elit" gyakran nem kísérleteinek, hanem emocionális és szexuális késztetéseinek. Kozenkay Jenő III/II-es kémelhárító valójában erről beszélt médiumunkban, a Hírháttér Televízióban, amikor vendégünk volt, mondván, hogy a titkosszolgálatba kerülvén "nem sokan vannak, akik nem torzulnak" a személyiségüket illetően (a homlokra sütött pecsét), de kamera előtt persze nem beszélt olyan világosan, mint négyszemközt, valamint Kőrösi Imre jó ideje csak néha tényfeltáró, volt MDF-es országgyűlési képviselő jelenlétében, aki ugyancsak bejáratos volt és maradt a katonai titkosszolgálatokba. De - ezt itt is el kell mondani - én sem tőlük tudok a Rendszerről, és ők is csak azzal a természetességgel kommunikálták ezt előttem, amivel minden pozícionáltabb közéleti személy tette és teszi házon belül, aki nem olyan alacsonyrendűen gyáva és gerinctelen, hogy megjátsza a tájékozatlant, mondván: jaj, még valami bajom esik!

Az Echelon sokkal régebbi és grandiózusan adekvátabb, mint amiről itt beszélünk. Tudjuk ezt.

Rövid és hasznos kitérő: ahogy az USÁ-ban sokan indítottak pert bíróságokon azzal, hogy a CIA poloskát tett a fogukba, engem is többen megkerestek ezzel, amióta az Echelon-tényfeltárást elkezdtem. A fogpoloskáról abban a bosszantón pártmentes, korai filmünkben beszélünk először, amelynek címe: "Gazságügyi és szexuális világreform". A fogpoloska kapcsán most csak annyit - mert nem ez jelen tényfeltárásunk témája -, hogy aki figyelmes, emlékezhet pl. arra, amikor az MTV politikai műsorában, már 2001-ben vagy 2002-ben az egyik mobiltársaság képviselője élő műsorban mutogatott a fogára, mondván: lehet, néhány év múlva már a fogra csatolt mikrofonnal fogunk telefonálni. Mindenki megcsodálhatta, ahogyan Bánó András arca eltorzul az ijedtségtől, és idegesen próbál továbbsiklani azon, hogy itt élő műsorban elhangzott az, amiről amúgy valamennyien tudunk, sőt, Bánóék lelkiismerete is rossz, mivel ők egyes területeken - nem saját magukba helyezve - használják is a fogpoloska nem éppen ildomos és a legkevésbé sem perverziómentes fordított áldásait. A lakosság viszont még ma sem tudja, hogy ezek évtizedek óta alkalmazásban vannak, és Magyarországon régóta használatosak.


A Háttérhatalom perdöntően programozza a hatalmi funkciókra választottaiba a pszichopátias személyiséget. A roppant erősen háttérhatalmi kapcsolati illuminátus Hillary Clinton mesterségesen programozott élénk és változatos arcmimikája tudatos színészi alakításai, melyek evidensen személyes élvezeti forrást jelentenek számára. A meghatározott okokból máig külön figyelemben részesült Bill Clintonné szeret játszani.
(A teljes méret letöltéséhez a képre kattintson!)
(Molnár F. Árpád)

 

Amiről e leleplező cikkünkben említett bizottságban az előadók, köztük Wolf asszony beszámolt, abszolút közismertek az azonosítatlan hatalmi háttér (gyakran lehet közvetlenül az ISTEN), továbbá a Háttérhatalom (Nagy Babilon) és a titkosszolgálatok (Babilon alprojectjei és alvállalkozói) emberei előtt. A titkosszolgálatok már azon alsó szint, ahol nem minden ügynök tud a technológiákról, helyesebben azt hiszi, valami mást lát, amikor azt látja (erre most nem érünk rá kitérni). Így Wolf - közel félszáz kollegájának tapasztalataival is felvértezve - a megszólaló előadókkal szinkronban elmondta, hogy az alanyok, akik közül sokan beleegyezésükkel vettek részt titkos állami és katonai elmeprogramozói projectekben (sokkal többen abba nem adták semmiféle beleegyezésüket), mind gyakorlatilag ugyanolyan tünetekről számoltak be, melynek kiemelkedő hányadában nemhogy "csupán" az értelmi és logikai képességek megváltoztatása és irányítás alá vonása állt, nem csak alvásmegvonási és érzelmi módosítások stb., hanem a kifejezetten jutalmazás és büntetés rendszerű fájdalomokozás, valamint a nemi erőszak és a kínzás legabszurdabb formái. Ezek jó része látványát tekintve is annyira ellentmond a megszokott szexuális aktusoknak, hogy csakis olyanok előtt fedetik fel, akik ismerik ezen technológiákat. Arról beszélek, hogy természetes állapotban olyan körülmények között nem létezik pl. magömlés vagy fájdalomtűrés, olyan mozdulatokat lehetetlen végrehajtani (az egész bolygón kiemelkedő, Wolf által is kiemelt tett a végtagok - minden utólagos károsodástól mentes - szélsőséges kicsavarása), különösen úgy, hogy elektromágneses hullámok által megvalósított bioelektromos irritációkkal úgy kapcsolják ki és be a fájdalomérzetet egyik pillanatról a másikra bárkiben, akármekkora fizikai megterhelés ellenében, ami az emberi test esetében kizárólag külső technológiai és hatalmi beavatkozásokkal létezik. Egyre több keresztyén fordul hozzám azzal, hogy a Háttérhatalom létének bennük való fokozatos tudatosítása által (megtudják, hogy akármekkora százalékban nem Isten avatkozott be a lelkükbe és tapasztalásaikba) egyre több parázna és perverz bevetítéseket élnek meg, ellenállásuk pedig csökken. (A Jelenések Könyve halál pontosan erről Számol Be: "harcol a szentekkel és legyőzi őket".)

Mindenki, aki ismeri ezeket a technológiákat és eleget tud a Háttérhatalom személyi és motivációs, vagy perszonális és végrehajtói hátteréről, tudja, hogy ezek szörnyetegek. Ezt azért is írom ide, hogy - és a jövőben ez egyre fontosabb lesz - senki ne képzelje, hogy ha bárhol és bármilyen látható és nem látható helyzetben aláveti magát pl. egy szexuális beavatkozásnak, azt nem követheti bármikor a legbrutálisabb erőszak, kínzás, mesterséges öngyilkosság vagy bármi más!

Lásd a most elhunyt amerikai filmsztár, az illuminátus David Carradine (a "Kill Bill" című film sztárja) esetét, aki 72 évesen bangkoki hotelszobáját belülről bezárva, a szekrény rácsához kötözve, nemi szervét átkötve, nyakán hurokkal, meztelenül vesztette életét. A biztonsági kamera azon kapott információnkat igazolta, hogy senki nem ment be és nem jött ki a szobából a színész halála idején. Ennél jóval többet is tudunk a dolog hátteréről, csak azt ma még nem mondhatjuk el, kizárólag beavatottak előtt. Egyébként minden titkosszolgálati előtt kézenfekvő volt az eset.

Soha nem szabad a farkassal, soha az ellenséggel, soha a fenevaddal, a Sátánnal egy ágyba feküdni! A magyar titkosszolgálatoknál sem véletlen az a sok deviáns, amik a világon képben nincsenek arról, hogy mit művelnek, és képtelenek akár egy napra is előre gondolkodni! Úgy élnek és olyan következetesek, mint az állatok! Ahogyan Drábik János közgazdász mondta a tömeggyilkos ámokfutó George W. Bush-ról, hogy neki az a véleménye, hogy az ilyenek már azt sem tudják (az elektromágneses és egyéb beavatkozásokkal eltorzított személyiségük és gondolkodásuk miatt), hogy mit csinálnak! Ahogyan Drábik mondta, úgy is van: képtelenek belátni tetteik súlyát és következményeit. Felteszem, hogy Drábik valami mást is közölhet, amikor ilyesmit mond, mégpedig az abszolút legfelsőbb háttér vonatkozásában, csak netán azt már nem meri vagy tudja kifejteni. Mostanában egyre többször utal az Emberi Faj kozmikus hátterére. Itt most egy 2006-os csodálatos álmom jut eszembe, amikor egy másik világban egy befolyásos istennő vidáman kalauzolva adott beszámolót az ő világukról és azok hatalmairól, és amikor kiejtettem a szót: "ISTEN", félrenézett, szemei elkerekedtek a rémülettől, és tapasztaltam a belevetített összegzést, zipet, megtapasztalást, ama lelki ébredést (mely aztán benne másodpercek alatt hamvába hullott), amely ráébreszti a teremtett entitást a Legfelsőbb Uralkodó Rettenetes és Elborzasztó Hatalmára, amellyel bármit, és az Erkölcs szerint a végtelen boldogságot vagy a végtelen, örökké tartó legnagyobb szenvedést Vetheti arra, akire akarja, és nincs semmi, ami korlátozhatná!

A halmozottan Echelon-áldozatoknál - itt most elsősorban az al-alprojectek beavatkozásaira gondolok - gyakori az alvásmegvonás, a mesterséges vagy nem egészségbiztos kísérletek során kialakult rák, ödéma, szklerózis multiplex és más izombetegségek, amnézia, rengeteg a teljesen azonosítatlan és rejtélyes megbetegedés, továbbá az életre szóló pajzsmirigybetegségek és megbetegítések, melyekről Wolf és a többi tanú is beszámolt. (Ugyanis kísérleteket csak ott végeznek, ahol van mivel kísérletezni. Ahol már minden adott, ott már nem kísérletezés, hanem a személyes boldogság és élvezet legelképesztőbb és legaberráltabb formái kerülnek megvalósításra.)

Csak egy példa pl. a pajzsmirigybetegségeket okozó állami merényletekre: magam is találkoztam Olaszországban olyan áldozattal - amikor még nem tudtam a Háttérhatalomról, a kifejezést sem hallottam soha -, aki évtizedek óta azért küzdött, hogy pert tudjon indítani Tunézia ellen, mivel a tunéziai titkosszolgálat egy zsidó érdekképviselete kapcsán megtorlásból az utcán lézersugarat vagy szórtabb sugárzást alkalmazó kézifegyverrel bosszúból rálőtt, és életre szóló pajzsmirigykárosodást idézett elő; szándékosan nem ölték meg. Dokumentációinak irdatlan tömegeivel rendelkezett arról, hogy bárhol próbálkozott a bolygón, valamennyi állam és az összes média elutasította. Sem Brüsszel nem volt hajlandó segíteni, sem az olasz kormány és a Silvio Berlusconi miniszterelnök tulajdonában álló RAI médiabirodalom sem (találkozásunkkor Berlusconi volt az elnök). Aki csak megtudta, milyen eszközről van szó, mindenki elsápadt, padlót fogott az ijedtségtől és a rémülettől, és mindenki elzárkózott a további segítség bármiféle lehetőségétől. Ez az ember honlapot működtetett Itáliában, és saját nyomtatású bűnszervezeti leleplező lapot nyomtatott, ingyenesen osztogatva az utcán. Milánóban találkoztam vele. Az olaszok sokkal felvilágosultabbak voltak már akkoriban is (2003-ban), így a világon senki nem volt, aki ezen meglepődött volna. Magyarország elképesztő sötétségéért és elmaradottságáért végletesen ratifikáltan Emberiség-ellenes felelős bűnszervezeti bűnözők Antall Józseftől és Boross Pétertől, Horn Gyulán, Orbán Viktoron, Medgyessy Péteren és Gyurcsány Ferencen át Bajnai Gordonig valamennyien, beleértve a sunnyogó Csurka István és Vona Gábor államügynököket is, akik számos tekintetben úgy hasonlítanak egymásra minőségüket, bujkálásukat és állambiztonsági hátterüket illetően, mint két tojás.

Mennyire jellemző, hogy amikor a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) fogdájából egy hamisított dokumentum alapján ellenem államtitoksértés bűntette címén indított eljárásban kihallgatásra vittek, és elhangzott, hogy nekem múlt időben volt politikai védettségem és hátterem, mennyire nem voltak tisztában azzal, hogy a hamis tanúkkal - akiknek vallomásaikat a szájukba adták - valójában mit hajtanak végre. Hiszen a tevékenységem még el sem kezdődött, és ez most is igaz, miután már evidens, hogy tényfeltárásban és állambűnszervezeti leleplezésben már régen elmostam mindenkit, minden valaha élt magyart megelőzve, csak az állami egypártrendszerű bűnözés (a maffia) miatt ez még agyonhallgatott és nem nyilvánvaló a lakosság teljes széles tömegei előtt. Amikor az NNI koncepciós perét követően a Fővárosi Főügyészségen közöltem, hogy nem lehet eltussolni az ügyet, mert már el van döntve (nem hivatkozhattam ördögök között az Istenre), úgy csináltak hülyét a Veérügyvédből (megtévesztve őt), hogy ő volt az, akit az NNI-sekhez hasonlóan megvezettek, és én voltam, aki bámulta, hogyan verte át a háttér, amiben vakon bíztak, és aminek vakon engedelmeskedtek. A gonosz mindig fogyóeszköz: a világot nem a sötétség irányítja. Aki ezt a konstrukciót nem képes felfogni, ráadásul gyáva, hitvány, gerinctelen vagy megalkuvó is, az a szervilis selejt és a hitványak JÚDÁSI és JÚDÁSFAJI sötétségében vész el.

Mások védelmében szólva: senkit, sehol a bolygón nem lehet kikezdeni államtitoksértésért, ha Echelon-technológiákról ad számot. Aki mégis - akár rendőrként, akár ügyészként, akár katonaként stb. - bárki mást ezért kikezd, azt Emberiség ellen elkövetett elévülhetetlen bűncselekményekért kell halállistára vetni, és mindenképpen levadászni! Feltétlen le kell vadászni mindet, aki ilyet tesz! Itt konkrétumokra gondolok, de mások lelki üdvéért nem írom körül pontosabban. Azt tehetjük fel, nincs is rá szükség.

Előadás-ajánlatunk: Hírháttér TV: Bevezetés a Világ titkaiba

(Készült: 2009.06.20.)

   - Tényfeltárásunkat a világ egyetlen állami titkosszolgálata és pártja sem támogatta; halmozott ellenségességet változatlanul élen az NBH és a CIA részéről deklaráltunk; a Moszad, mint szinte mindig, igyekszik kerülni a szemből támadást, az FSZB pedig bujkál.
- Tényfeltárásunkkal - és ezzel a magyarság minden népek fölé emelésével - a leghangosabban ellenséges ismét a Jobbik volt. [KLIKK!]
- Tényfeltárásban való bármiféle együttműködést és ezzel a magyarság minden népek fölé emelését utoljára a Csurka István vezette MIÉP tagadta meg. [KLIKK!]
- Az MSZP és az SZDSZ - változatlanul a legnagyobb bölcsességről tanúbizonyságot téve - most is tartózkodott a támadásoktól.
- Pártfogóink java változatlanul minden párttól és egyháztól független keresztyénekből tevődik össze.
- Tényfeltárásaink buzdításában továbbra is aránytalanul magas a külföldön élő magyarok és magyarul tudók száma, ami tapasztalhatóan inicializált a magyarországi magyarok katasztrofális technológiai és tudományos elmaradottságával, valamint ezt tetéző antiszociális rosszindulatával.
- Echelon-tényfeltárásaink pártfogásában és terjesztésében továbbra is kitűnik a cigányság.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Meghalt a politikai gyilkosságok egyik legfőbb alakja, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatója

HTML clipboard

 

Molnár F. Árpád tényfeltáró glosszája

Az "Elmeprogramozás, teljes kontroll: háttérhatalmi, katonai stb. titkosszolgálati Echelon-áldozatok az egész bolygón" című történelmi és megjelenésére pár órával máris rendkívüli sikerű tényfeltáró cikkünk Internetforgalomba bocsájtására kb. 10 órával meghalt Stefán Géza, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) főigazgatója, vezérezredes, a katonák és civilek ellen 1990-t követően elkövetett politikai gyilkosságok egyik legmeghatározóbb alakja. Stefán Géza vezérezredes - akit rendkívül erőteljes összpárti cenzúrával rejtett el valamennyi párt és médium - 1994 óta(!) vezette a Katonai Biztonsági Hivatalt! 1994 óta! A média osztatlan gőzerővel hallgatta el, és a nemzetközi háttérrel megfogalmazásra került hivatalos kommuniké is gondosan elrejtette, hogy Stefán Géza nem holmi 1990 utáni titkosszolgálati kémfőnök volt, 2008-tól pedig a Pécsi Tudományegyetem címzetes és szokásosan állambiztonsági besúgó tanárembere is, hanem azonos azzal, aki 1990 előtt a rendszer "végkifulladásáig", sőt, annak temetéséig a rossz nevű és hírű, tömeggyilkos kádári Állambiztonsági Szervezet (ÁSZ) egyik vezető koordinátoraként a magyar lakosság után kémkedett, a katonai titkosszolgálatnak 1965 óta(!) hivatásos állományú elvtársa volt(!), a szocialistának nevezett rendszer alkonyán pedig többek között ő vezette a Nagy Imre temetés napjaiban a besúgó és titkosszolgálati eszközökkel megfigyelő állambűnügyi apparátust a lakosság tömegeinek, csoportjainak és egyes személyeinek elirányítására, manipulálására és félrevezetésére. A média ezt a batár nagy szeplőplecsnit a legnagyobb bűnszervezeti természetességgel hagyta ki Stefán Géza halála után közzétett rövid életútjából, látványosan mintha semmi köze, soha nem lett volna a Kádár-éra Állambiztonsági Szervezetéhez (ÁSZ) sem, mint '89 budapesti állambiztonsági kémfőnökének. A katonai és polgári titkosszolgálatok és ügynökeik tömegei - alább szólunk még erről - azt az utasítást kapták, hogy mindenfelé magasztalják az olajos, drog- és fegyverkereskedő elektrosokkos tömeggyilkost, és a titkos szolgák és ügynökök most fene nagyon fontosnak érzik magukat, hogy megint hülyét csinálnak magukból, és fontos "küldetést" hajtanak végre: fordítva, mint kellene. Tehát megint kizárólag a Hírháttéren olvashatnak reális és sehol máshol nem megjelenő híreket, mégpedig a párt- és állam-, valamint titkosszolgálat-független Molnár F. Árpádtól, aki készségesen fogadja ezért a további gratulációkat is.


Stefán Géza vezérezredes, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) 1994-2009 közötti főigazgatója. Leleplező cikkünkben most is olyan tényekre lel, amikkel soha, sehol nem találkozott.
(Molnár F. Árpád)

 

Stefán Géza halála hasznosan érintheti a múltban megkövesedett katonai titkosszolgálatokat, és ami a lényeg, a teljes lakosságot, amennyiben nem egy következő, politikailag agyonvédett sorozatgyilkos muzeális őskövületet (a titokzatos Nagy Babiloni Szajha által legyártott fosszíliát) helyeznek ismét a KBH élére. Nagyon időszerű volna a korral előre haladván megérteni azt is, hogy a jövő az egyre nyíltabb katonai titkosszolgálatokban áll, amelyek jobban járnak azzal, ha ők lebbentik fel a fátylat működésük és eszközeik mind több területéről, semmint ha egy átütő és sokak által előre jelzetten bekövetkezhető irdatlan társadalmi robbanás söpri el őket Echelonostól és vezetőstől, hogy a Föld bolygó - nem ritka - egyetlen országában sem találnak menedéket!

Stefán Géza vezérezredes, aki tehát 1994-től 2009-es haláláig 15 éven át(!) töltötte be az állambiztonsági funkciót, kiemelkedő hóhérként funkcionált a lakosságot irányító, idegen hatalmak által felügyelt és felhasználásra rendelt Echelon-technológiák elrejtésére és az állami, valamint Echelon-üldözött katonák és tisztek üldözésére, az ellenük és a világ népei ellenében szervezett koncepciós pereknek, öngyilkosságba vezetésüknek, valamint eltüntetésüknek és meggyilkolásuknak. A Hírháttérhez - Multimédiánknak az Echelon-technológiák leleplezésének megkezdése óta (ami rendkívül markánsan katonai titkosszolgálati hatáskör) - nem egy olyan katonatiszt neve jutott el, akik 1990-t követően munkahelyükön politikai céltáblává válva (kikezdve) a hadsereg titkosszolgálatainak Echelon-eszközei célpontjaivá váltak, ezek által - környezetük irányítása és lealjasítása által - elszigetelésre kerültek, majd csendben eltüntetve elmegyógyintézetbe juttatták őket, avagy nyomuk veszett, illetőleg a hivatalos megállapítás szerint öngyilkosok lettek. Stefán Géza (észak-kóreai mintára és a titkosszolgálatok egypárti mozgására reagálva általam is csak "Kedves Vezér"-nek nevezett tömeggyilkos) volt az egyik olyan személy, akinek a kezén ezen politikai gyilkossági ügyek - becslések szerint - legalább 60-70%-a úgy folyt keresztül, hogy vagy ő volt a kifejezett elrendelő és operatív főnök, vagy más katonai titkosszolgálatok vezetőivel (pertu- és üdülőhaverjaival) közösen szervezték ezen bűntetteket. Halálát követően - a Hírháttér Molnár F. Árpádját kivéve - kivétel nélkül valamennyi médium és katonai, valamint polgári titkosszolgálat odaadó háláját és Stefán nem létezően magasztos kedvességét és csodálatosságának rémhírét szervezi, és az állam katonai és polgári ügynökférgeinek tömegein keresztül körözvényekben lett kiadva, hogy mindenfelé mint rendkívül kedves és jóravaló bácsikáról emlékezzenek meg, egyenesen ágú leszármazottakként hülyét csinálva a lakosságból, és elfedve a katonai titkosszolgálatok őskövületi és globálisan terrorista, az egész Emberiséggel ellenséges fosszilis állapotait. Nehogy elaludjon bárki ezektől a sátánimádó, romantikus altató daloktól, mert ez a katonai titkosszolgálat(!), annak is a teteje(!), egy posztkommunista operatív besúgó és lakosságra vadászó kémfőnökkel az élen, ne feledjük!!!

Azonban más - a médiamaffia stb. értelmezésében kedves jó vezérek is gyakran kerültek kapcsolatba Stefán Gézával, ha nem is rendszeres személyes találkozók formájában, hanem a közös bűnözés és a közös áldozatok voltak, amik összekapcsolták őket. Így pl. a Kecskeméten épült Magyar Néphadsereg II. Katonai Kórház (későbbi úgynevezett Repülőkórház) Ideg-Elme Osztályának ezredes és Felülvizsgáló Főorvos besúgó dr. Magyar László osztályvezető főorvos és helyettese, Kiss László alezredes, mindketten igazságügyi elmeszakértők által politikai megrendelésre és elvárásra törvénytelenül pszichiátriákra és elmegyógyintézetbe záratott, továbbá elmebeteggé nyilvánított, illetve elektrosokk terápiákkal elbutított, eltorzított, fizikailag megbénított, megcsonkított és megnyomorított hősi áldozatai és hősi halottainak ügyei. Hármójuk közül - Stefán, Magyar és Kiss - az utóbbi kettőt személyesen is irdatlan bőséggel ismerem gyermekkoromtól fogva, úgyhogy sokkal többet tudok róluk, amennyit jelen Stefán-emlékezésünk keretei lehetővé tesznek éppen csak említeni is. Mind Magyar László, mind Kiss László katonai orvosok és pszichiáterek a Kádár-érából kerültek valamennyi bűncselekményeikkel együtt átmentésre, ahogyan Stefán Géza is. Ezen titkosszolgálati szakmákban - amilyen Stefáné, Magyaré, Kissé stb. - alapmotívum, hogy mindet átmentették a szocialistának nevezett rendszerformációból, valamennyit felfelé és felfelé buktatták, valamennyi bűntetteiket Antalltól Orbánon át Csurkáig és Für Lajosig nem csak elrejtették, de szakadatlanul folytattatták és jutalmazták, és szinte 100%-ban meghatározó, hogy ezen állásokból nem nyugdíjba vonulnak, hanem végelgyengüléssel kihalnak, illetve politikai gyilkosságok útján (rákkal stb.) végeznek velük. De bíróság elé egy sem áll, mert Orbán Viktor éppen úgy, mint az 1956-ban pufajkás Horn Gyula és a katonai kémfőnök, olajos-echelonista Jobbikos Für Lajos mind együtt fedezik és rendelik folytatni ezen katonai és polgári, Emberiség ellen elkövetett bűntetteket, valamennyi létező módszerrel, szervezeti felépítéssel és eszközzel.

Jegyezzük meg, hogy a Katonai Főügyészség - ha valódi cselekvés nélkül is, de - elismerését fejezte ki olyan tényfeltárásaimmal kapcsolatban, amikről a média egészében és valami hallatlan undorító hitvány-ügynöki pofátlansággal, kollektív hazaárulással és bűnszervezeti pusztítással hallgatott, hiába kerestem meg őket ezerszer(!), ahogy a legnagyobb kérkedő pofával Vona Gábor hívei és pártsajtója még tobzódva őrjöngtek is a rengeteg áldozaton és tönkre tett tömegen, nemzetünk legnagyobb hősein(!), olyan ügyekben tehát, amelyek kapcsán a médiának elméletileg sokkal hamarabb mozdulnia kellene, hiszen a média nem vádolható olyan mélységű összefonódásokkal, ahogy a Katonai Főügyészség esetében ez kézenfekvő lenne. Ennek ellenére ez volt a sorrend: a legharsányabban leghitványabb és a haza sorsát illetően a legnagyobb nyílt pszichopátiával legrosszindulatúbb a Jobbik, a kurucinfó és a fasiszták, a nácik, ezek kivétel nélkül mind Vona Gábor nevében, csak ezután következik az MSZP és a Fidesz, valamint Orbán Viktor hívei, akik ebben is igen hasonlítanak Vona Gábor tömeggyilkos alkatú, rosszindulatú és hazaáruló híveire, és végül a legértelmesebben a Katonai Főügyészség.

Stefán Géza külön fordítottan abszolút meghatározó, és csak a halmozottan fogyatékosok részéről nehezen értelmezhető sajátossága volt ellenünk, a Hírháttér-Terv fékezésére és a lakosság további sötét középkorban tartására és pusztítására a hadsereggel és a katonaságból való, jobbra érdemes, barátságosabb és a hazájuknak, valamint az Emberiségnek szolgálni vágyó személyek lekapcsolása, állambiztonsági leépítése és visszahívása, hogy ne segítsenek nekünk, a lakosság elleni államtitkok bebetonozása, továbbá Stefán ura, a Sátán által a vezérezredesnek nem a sírba vetése, hanem az Isten Színe Elé, aztán a Pokolba vitele, örök kínszenvedésre. Így ha bár béke poraira, a Jézus Krisztus Szavaival: az ő férge meg nem hal, és tüze el nem aluszik. Ámen.

Sok információt kaptunk korábban - aminek bőséges nyoma is van - a minket a tényfeltárásban segíteni szándékozó honvédelmi vonatkozású és kapcsolódású személyek visszahívását illetően a visszahívók nem azonosítható hátterű likvidálása vonatkozásában. Erről ennyit. Keresztyénként nem szavazhatok meg ilyesmit, mert az Emberiségnél van egy magasabb rendű szempontom, mégpedig az Isten Parancsai szerint (Mert Ő a Legfőbb Katonai Vezető!) a Neki való engedelmesség, amely tiltja az emberölést. Ha az ISTEN Parancsai engednék, bűnös lelkemnél fogva - elgondolhatja minden katonatiszt, különleges ügynök stb. - olyan hevesen szavaznám éjt nappallá téve katonai titkosszolgálati ellenségeink, azaz az Emberiség ellenségeinek minden elérhető hatalmi, továbbá háttérhatalmi és ISTENI likvidálását, hogy számolni sem győznék. Tehát várjuk a segítséget. Mert bár a Sátán is úr, mégiscsak az ISTEN Tapos annak a fején.


Még néhány hírhedten Kedves Vezér: Kim Ir Szen és Kádár János sortüzes tömeggyilkosok. Stefán Géza mindkét elvtárst mint Jóságos Vezéreket szolgálta: ugyanis Stefán már 1965-től a katonai titkosszolgálatok hivatásos állományú embere volt. Szatirikusan fogalmazva: a NATO nyilván azért nézte el, hogy Stefán nem szolgált Kádár előtt Rákosi Mátyás ÁVH-jának is, mert abban az időben Stefán még csak kisdobosból cseperedett úttörővé.
(Molnár F. Árpád)

 

De beszéljünk még Stefán Géza (a titkosszolgálatok által kvázi szó szerint az észak-kóreai diktátor titulálását idézve a "Kedves Vezér"-nek nevezett) állambiztonsági tömeggyilkos és a hadsereg mai napig sem publikus tevékenységeiről.

Sokat lehetett hallani pl. a hadsereg olajtározóiról - aminek össztörténelmi dokumentálása felét lehet, hogy a Molnár F. Árpád publikálta -, de senki (szinte vagy egészen engem kivéve) nem mondott ezekről semmi többet. Az olajszőkítés úgy ment (és megy, csak más formában, mert olajozás most is van, csak nem bukott még rá senki), hogy az olajat behozták Szlovákiából, a Slovnafttól, ami az orosz maffiáé, a KGB-é volt, vagy behozták egyenesen Oroszországból, mégpediglen hatalmas, közpénzen finanszírozott vonatokon, amik egyenesen a laktanyákba vezető, javában a Kádár-rendszerben épített síneken - amiken a fegyvereket és tiltott nemzetközi rakományokat is szállítják a mai napig, néha igen feltűnően (éppen csak annyira, hogy a nép tetten érői bámulják, de a média sosem vesz észre semmit, mert nem akar) - beúsztatták a laktanyákba, és ott folyt az olajszőkítés.

Amikor ezen ügyekben - főleg 2002-ben és 2003-ban - bármit tettem, akár nyomozás, akár a leghalványabb írásbeli vagy verbális megnyilvánulás, ha az a legszűkebb körben is volt, szinte úgy megkergült a Fidesz és az MSZP, mintha Freddy Kruegerre fröcsköltem volna szentelt vizet. Elképesztő gyilkos gyűlölet kísérte - az újkori magyar történelem egyik legsötétebb bűnözőjéig, Dávid Ibolyáig bezárólag - minden ilyen jellegű nyomozásomat és mozdulatomat!

Minthogy a laktanyákban a szocialista éra óta mindig, minden be volt technikázva (itt is, ahol lakom, kb. 80 méterre a kecskeméti katonai repülőtér főbejáratától, amely a Szovjetunió Magyarországának legfőbb légi bázisa és katonai célpontja volt), a katonai titkosszolgálatok nem csak tudtak mindenről, hanem ők biztosították a hátteret is. Így szállították pl. a délszláv háború idején, az embargó alatt az olajat a szerb háborús bűnös és tömeggyilkos Slobodan Milosevicsnek is, hozzásegítve, hogy jobban háborúzhasson Magyarország NATO-szövetségeseivel (tette ezt Magyarország a nyugat orra előtt), és hatékonyabban végezhesse a népirtásokat minden nem szerb fajú és minden civil lakos ellen, ahogy neki jólesik (meg ahogy a nyugati és keleti titkosszolgálatokkal leszerződi). Ha Magyarországon a hadsereget illetően bárki, de akármi kapcsán (fegyver, drog, párosával elkövetett tiszti öngyilkosságok, főbelövések és egyéb groteszk paródiák) bármit kérdezett, akkor a média és az udvariasan távolságtartó politikusok (akikre sosem volt jellemző az udvariatlanság, ha jól kerestek pusztítással és gyilkolással) jól fésült stílusban - egyébként minden létező bűntett esetében - mindig azzal hárították el a hadsereg érintését, hogy a hadsereg szeret mindent egyedül elintézni. Majd ők elrendezik. Minthogy a törvények kb. annyira működtek Stefán alatt, mint 1990 előtt, a katonai titkosszolgálatok valahol az 1989-es Nagy Imre-féle állambiztonsági hallgatási és sok tekintetben működési szinten megrekedtek, és erre garancia volt az őskövületi állambiztonsági Stefán Géza neve is, így mind a nemzetközi és illegális fegyverüzleteket, mind az illegális, Magyarországon terítésre készített és nemzetközi kábítószertermelést, hallucinogén- és stimuláns- stb. -gyártást és drogkereskedelmet, mind a bakteriológiai és virológiai, valamint tömegpusztító - lassan úgyis mindenki megtudja, ezért leírom ezt is - genetikai fegyvereket, mind az általában öngyilkosságoknak beállított politikai gyilkosságokat és eltűnéses emberrablásokat a világon minden ellenőrzés nélkül végezték, ugyanis Stefán Gézának nem az ellenőrzése, hanem az irányítása alatt folytak mindezek. Ez a dolga a katonai titkosszolgálati vezetőknek. Azaz minden olyan, amit az 1995. évi CXXV., a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló, rájuk vonatkozó törvényben megköveteltek szerint éppen elhárítani kellene. Stefán hátterében pedig a KGB (FSZB néven, ahogyan Stefán Gézát keresztelték át elvtársból úrrá), a Moszad, a CIA és természetesen Stefán Géza napjai legnagyobb részében a Háttérhatalom állt, amit a Jelenések Könyve 2000 évvel ezelőtti Beteljesedett Próféciáinak megfelelően Nagy Babilonnak helyes nevezni, hiszen a Háttérhatalom minden ízében és technológiai, valamint globalista gazdasági, politikai és vallási eszközeiben és módszereiben, sajátosságaiban és struktúrájában az, amit a Biblia róla halálos precizitással Megfogalmaz.

A kábítószer-termesztés is gyakran mindenki orra előtt folyt. Sokszor a hadsereg hangáraiban termesztették a marihuánát, amit aztán száz kilószám repülőgépekkel utaztattak külföldre. Stefánék és a katonai titkosszolgálatok ezeket páholyból nézegették. Mindenki - az olajban, drogban, fegyverben - sütögette a maga pecsenyéjét. Voltak (és természetesen vannak) az állami hátterű, szintén saját zsebre is működtetett nemzetközi olaj-, drog-, fegyver-, vegyi és kemikáliás, nanotechnológiai és Echelon-fegyverkereskedelmek, és vannak a főtisztek stb. által helyileg kezdeményezett és végrehajtott drogtermesztési és nemzetközi kereskedelmi, valamint fegyverkereskedelmi ügyek, amik kivétel nélkül mindig, minden esetben, de kivétel nélkül(!) a katonai titkosszolgálatok és vezetői orra előtt zajlanak. És így volt ez mindig.

ÍME! Demokráciánk és a nemzetbiztonság garanciája! A kép középen Stefán Géza, az 1965 óta katonai titkosszolga, sokkos gyilkos drog- és fegyverkereskedő tömeggyilkos, a katonatisztek hóhérja! Mögötte az általa 15 éve vezetett cég jelmondata! No comment! Mellette olyanok, mint Szekeres Imre honvédelmi minisztere, Vadai Ágnes 2006-os sortüzes, likvórfolyasztó, szintén főbe lövető echelonista gyilkos, valamint Bencze István országos rendőrfőkapitány! Mindezen társaságból már csak Vona Gábor, hívei és a kurucinfo hiányzott, utóbbiak a katonai és állami gyilkosságok védelmében tobzódó agresszív röhögéssel, mint mindezen háttérhatalmi és Emberiség-ellenes hóhérok szóvivői! Így végre minden Istentől elhagyott együtt kiálthatja a Veérben álló nemzet holtteste részeként, hogy: Éljen a Haza!
(A képre kattintva azt teljes méretben láthatja!)

(Készült: 2009.06.21.)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

A magyarverő Vona-pártidióták és a kurucpatkányok juttatták börtönbe Budaházyt (Budaházy-filmünkkel)

HTML clipboard

"Engem mindig úgy kerestek meg Budaházy-ügyben, hogy perdöntő, amit mondok! Szabad legyen vagy le lehessen csukni!"
/Molnár F. Árpád/


Molnár F. Árpád

Budaházy Györgyöt 72 órás NNI-s (Nemzeti Nyomozóiroda) fogva tartás után előzetes letartóztatásba helyezték. Az NNI és állami csatlósai állítása szerint a Magyarok Nyilaiként vádolt, egy hónapja fogva tartott öt személy között volt, aki Budaházy György ellen tanúskodott az elmúlt időszak Molotov-koktélos és egyéb dobálózásokhoz hasonló ügyei kapcsán. Budaházyt akkor vették őrizetbe, amikor a Teve utcai rendőrkuplerájba betérve engedélyeztetni akarta a Magyarok Nyilaiként fogvatartott öt személy szabadlábra helyezése érdekében szervezni kívánt tüntetést.

Aki ilyen jellegű tetteket követett el, mint Hiller István háza, Szilvásy György udvari ajtaja vagy terméketlen földjének összekormozása stb., Molotovos ijesztgetések és hasonló puffogtatások, annak velem kellett volna szövetkeznie, mert aki mellettem van, azt fogják legutoljára előállítani, ugyanis 2000 óta drasztikusan küzdött mindenki, nehogy média elé kerüljek. Azaz - angol eredetű titkosszolgálati kifejezés - D-Notice (központilag elrendelt elhallgatás) alatt állok azóta, hogy a rendőrség és a titkosszolgálatok, valamint az összes párt és államvédelmi bűnszervezet ellen a 2000-es esztendőben szembe kerültem. Annak idején Orbán Viktor és a zsidók, ezért pillanatok alatt az MTV, a tv2 és mindenki arra röffent össze, hogy semmiképpen nyilvánosságra ne kerüljön a nevem és az előéletem, mert félő, hogy valamennyien belebuknak. (Legutóbbi szélesebben ismertető cikk címe: "Nehézsúlyú keresztmetszet Molnár F. Árpád nemzetbiztonsági testamentumából".) A D-Notice főleg azt követően, hogy az Internet elterjedt, azt is jelentette, hogy aki csak a közelembe került, az nemhogy az őrizetbe vételtől védve volt (nehogy engem véletlenül ki kelljen hallgatni vagy bekerüljek a médiába), de az ellen is teljes védettséget szerzett, hogy az utcán a maffia bármely al- vagy főállami szárnyából szervezve összeverjék vagy lelőjék! (Az alvilág ama bandája nem alvilág, csak kiscserkészek szaladgáló tábora, amelyiknek nincsen állami, nemzetbiztonsági háttere, amely halál pontosan meghatározza, hogy pl. megtámadhatják-e az ellenségüket, vagy megölhetik-e. Azaz mennyire féljenek a lebukástól vagy az akár titkosszolgálati, tehát állami gyilkosságtól, ha engedély nélküli bűntettet követnek el. Az alvilág így működik. A bűnözés szervezett keretek között, engedélyekhez van kötve, melyekben a Háttérhatalom alatti állami titkosszolgálatok szavazatai és belharcai, valamint nemzetközi háborúi döntenek pillanatról pillanatra.)

A Jobbik meghatározó emberei, mint Vona Gábor, Für Lajos (katonai kémfőnök és titkosító miniszter), Morvai Krisztina (a háttérhatalmi Baló György felesége), Gaudi-Nagy Tamás (ügyvéd) ellenségeinket, és az Emberiség ellenségeit a meghatározó és mérvadó nemzeti sajtókként reklámozva azért kerültek mindig, mert 2001 óta - így mondják ezt az állami szférákban, ahol a felsoroltak is tenyésznek - mindenki tudta, hogy ki vagyok, s hogy az állammal szemben folytatok heroikus küzdelmet, hiába próbálva fellázítani a rendszer lebuktatására a titkosszolgálatot és annak ügynökférgei tömegét. Tehát amiért elhallgattak - azaz kezdettől hazaárulók voltak, és tetézve mindezeket pártsajtóikon keresztül indították folyamatos támadásaikat minden létező nemzeti tényfeltárás és emberi jogvédelem ellen -, annak oka az volt, hogy egész életükben teljes hűséggel kiszolgálták az államot, amely hálából nemcsak megtorló üldözés alá nem vette őket, de a titkainak megőrzéséért és a hősök változatlan egységszándékú üldözéséért és cserben hagyásáért, a Föld pusztításáért cserébe vállalkozóinak sora által fektette beléjük a JÚDÁSOK pénzét, hogy újra és újra és újra, ráadásul nagy részben is megint ugyanazokkal a már bukott nemzetbiztonsági nevekkel adja el a soron következő hazug, már elbizniszelni remélt lakitelki áruló rendszerváltást, ahogyan a világ minden országában és minden korában tette kezdetektől fogva, hogy pártok létrehozásra kerültek a Föld bolygón. Egy a Párt, Egy az Állam, ahol mindenki csak addig merészkedik a kritikával - mindig gondosan betokozódva a titkosszolgálatba -, ameddig pillanatnyi (tehát állati ösztönszintű) személyes érdekei engedni látszanak! S mivel a titkosszolgálati Egypártrendszer alaptétele, hogy igazat senki ne mondjon, és mindenki készen álljon bárki eladására, az egész nemzettel és a teljes Földdel együtt, így alaptétel volt, hogy mindazokat elhallgatni, mindazoktól elbujdosni, mindazokat üldözni és üldöztetni kell, akik viszont igazat merészelnek mondani, és felfedik az állam lakosság elleni, a népet teljesen tönkre tevő és felszámoló titkait, eszközeit és módszereit.

A kurucinfo azért hallgatott egy hónapon át nagyokat a Magyarok Nyilairól, mert megijedtek, féltették tetves irhájukat (a legjobb források mondják, hogy többen vannak köztük, akik személyesen a titkosszolgálatoktól kaptak a hallgatásra, tehát az árulásra utasítást, mégpedig a Föld bolygó több pontján), ugyanis teljes átjárásuk és ismeretük van a Magyarok Nyilaival. Ezért is sérelmeztem, hogy Draskovics és bűnbandái Budaházy Györgyöt kapcsolták le a kurucnácik helyett, hiszen nem Budaházy György szövetkezett az alkotmányos rendet felszámoló lakosság ellen irányuló rendőrségi és titkosszolgálati szolgálati, valamint államtitkok leleplezése ellen és a világot irányító Echelon-eszközök elrejtésére, az Echelon-áldozatok egységes, Jobbik részéről elkövetett pártgyalázására és az Emberiség végsőképpeni rabszolga sorba taszítására és kiirtására, hanem a kurucnácik, mégpedig az egész Föld bolygón! Ezért őket kell elkapni Magyarok Nyilai-ügyben is, szépen leválasztva söpredék CIA-s hátterükről, amely tömeggyilkos titkosszolgálat végig az emberi jogokra hivatkozva pusztította általuk a magyarságon keresztül az egész Föld bolygót, és pontosan olyan igényességű és válogatott speciális módszerekkel kell fogságban tartani és irányított tanúvallomásokra bírni őket (a Magyarok Nyilai valódi személyeinek védelmét biztosítva), ahogyan azt tengernyi helyen nyilvánvalóvá tették - rosszindulatú náci és fasiszta szellemükből és ösztönállati voltukból fakadóan - az egész Emberiség ellen! Kicsinyek és nagyok, fiatalok és aggastyánok, romák és színes bőrűek, és minden magyarok ellen, akik nem rasszisták, nem pártisták, vagy az emberi jogok védelméhez vagy az afrikai éhezés csillapításához, avagy az államtitkosszolgálati tényfeltárásokhoz bármi közük van! Féktelen paráznaságuk haragborából valamennyi népet azok pusztulására megitattak, mert ez volt a háttér óhaja, ezért brutális és megszokott állami megtorlásokkal és kínzásokkal, valamint végső fogsággal kell véget vetni ennek a terrorista bűnszervezetnek. Guantanamókra nem az ártatlanok és a hazájukért vagy bármilyen istenért harcoló hősök, hanem minden nép és nemzet, valamint az Emberiség legutolsó egoista férgei valók. Olyanok, amilyenek a kurucinfó létrehozóiban és fenntartóiban szélsőségesen és számos tekintetben példa nélkül álló elképesztő démonizáltsággal megtestesültek.

A cikkben emlegetett anyagunk címe: "Budaházy György 30 nap kényszermunkája - A bíróknak és Szinessyné Bardocz Krisztina bírónak". Ha ide klikkel, a filmet megtekintheti. Az anyag a Hírháttér oldalán 2008 június 30-án került publikálásra.
(Molnár F. Árpád)

Annak ellenére, hogy Budaházy Györggyel nem tartottam közvetlen kapcsolatot (nem volt ahhoz eléggé tehetséges, józan és előre látó, hogy felkeressen, ezért most előzetesben ül), tekintettel megannyi hasznos szándékára és arra, hogy az állami maffia ellen - sok tapasztalattól egyébként mentesen - küzdött, így kiálltam a védelmében, amikor Szinessyné Bardocz Krisztina Veérbírónő a Vona-féle haszontalan, viszont semmire való 30 napos kényszermunkára ítélte, mondván az állam, miért tesz szóvá bármilyen kormány elleni kifogást, amikor a kormány - az elkövető - nem engedte meg neki, hogy 2002-ben megjelenjen az Erzsébet hídon és az ország történelmét meghatározó szavazási eredmények újraértékelését kérje. Bardocz Krisztina provokatív Veérbírónő ítéletére publikálásra került egy Hírháttér-film, melynek címe: "Budaházy György 30 nap kényszermunkája - A bíróknak és Szinessyné Bardocz Krisztina bírónak". Ezt a filmet a kurucin fos söpredék nagy bánatára aztán be is tiltották többek között Angliában. A kurucinfo nem azért bánatos ilyen esetekben, mert szegény Budaházyval mi lesz, hanem mert minden betiltás a Hírháttér nemzeti és Emberiségért tett elévülhetetlen érdemeit magasztalja, és ami nem pártgörénylétből szól, az Vonáéknál, Morvaiéknál és kurucéknál halálos ellenség.

A Budaházyt védő, nagyszájú és provokatív, tehát mindinkább ellenállásra serkentő Veérbírónőre a filmben nyomást gyakoroltam, amit a Jobbik kurucinfónál és Vona Gábornál nevelkedett mocskos pártpatkányai és JÚDÁSFÉRGEI azonnal ellenem akartak felhasználni, a szokásos formában, mondván: mivel a Jobbik ellen másutt kritikákat fogalmaztam meg a magyarverések igenlése ellenében, ezért mit képzelek, hogy fenyegetem a Budaházyt elítélő bírónőt, és - kiterjesztve, szokásos kurucinfós-vonás pártszolgálatos pártgörény módon - akkor tehát minden bírót fenyegetek, és törvénysértést követek el. Na most akkor nem fenyegettem őket, de tekintettel az elmúlt napokra, és a Vona-Morvai-MSZP-Fidesz stb. banda olyan egypárti sorozatbűntetteire és eltussolásaira, amelyek egyik nevezetes esete az indonéz terrorcselekmény, amelyben közel 100-an haltak meg, most már tárgyalás nélküli Guantanamókról és kivégzésekről beszélek, mivel gyilkosokat úgy ölnek, ahogy akarnak, de hogy ez a féreg JÚDÁS párt és annak anti-Krisztusi vezetői, amilyen a titkosszolgálati Vona Gábor, büntetlenül terrorizálhassa a lakosságot sajtópatkányai által 100 év magyarellenes és magyargyilkos, rendőrségi, titkosszolgálati, katonai és Echelon-bűntettek tudatos védelmezésével és rejtegetésével, a teljes magyarság megsemmisítése irányában, már messze több a sokknál, és feltétlen igazságügyi megtorlásokat követel! Mert akiken ők vadul röhögtek és gyalázkodtak - a Cathy O'Brien Echelon-áldozatoktól 100 év pszichiátriai bűntetteinek összes megölt és életben maradt áldozatain át, gyalázva a maradék rendőrségi és titkosszolgálati tényfeltárókat és leleplezőket -, azoknak van joguk az élethez és a szóláshoz, meg a szabadsághoz, nekik viszont Guanatnamón és titkosszolgálati börtönpincékben, összetört csontokkal és főbe lőve a helyük! Oda valók és szigorúan mindazokkal a fegyverekkel, amelyeket védelmeztek és a lakosság totális egésze ellen, vad KGB-s stílusra emlékeztető módon röhögve és gyűlölködve rejtegettek, továbbá sokszor nem is titkon a tényfeltárás és minden vétlen és tudatlan áldozatok ellen követeltek!


Budaházy Györgyöt azért áldozták be Vona Gábor legvakbuzgóbb hívei és a kurucinfón nevelkedett Jobbikos disznói, és azért védték meg az állami vérbírónőt, Bardocz Krisztinát, megsemmisítve Budaházy hatékony védelmét, mert a képen látható Molnár F. Árpád nem pártolta a Vona Gábor nevében csuklyába öltözött pszichopata bűnözők válogatás nélküli utcai újságíróveréseit. Az Isten Őrizzen Meg attól, hogy bármelyikőnknek, bármikor a jövőben ilyen alsórendű pszichopaták legyenek botcsinálta, agyalágyult, hóhér ügyvédjeink. Amit képviselünk, eleve kizárja, hogy ilyen embertelen, vakon és korlátlanul gyűlölködő vadállatok a nevünkben vágják alattunk a fát. Mindenki olyan ügyvédeket kap, amilyeneket érdemel, amilyeneket szavaival és tetteivel, valamint sajtójával képvisel.
(Molnár F. Árpád)

 

A Budaházy Györgyöt védő Hírháttér-filmre tehát nem MSZP-s, nem is SZDSZ-es vagy MDF-es, nem is Fideszes szavazók borultak ellenségesen, hanem Vona Gábor szépen fejlett és súlyosan szociopata, magyarverő kurucpatkányai, akik azonnal, de abban a pillanatban készek voltak Budaházy Györgyöt is odavetni az állami koncepciós perek összese elé, csakhogy fogást reméljenek rajtam (és ennek vádpontját az állami bűnözéssel szembeni elutasító magatartásomban tudták csak megtalálni), igyekezvén ellenem azért bosszút állni, mert nem pártoltam a kurucinfósok és a Vona Gábor nevében az utcán glasszáló, személyüket elrejtő csuklyás nácikat az újságírók válogatás nélküli utcai megtámadásában. Mint mindig, jó előre figyelmeztettem az isteni elérhetetlenségben burjánzó Vona Gábort és megyei vezetői közül többeket is, hogy a válogatás nélküli utcai magyarverések ellen valamiképpen szólaljon meg, hogy nem pártolja a válogatás nélküli brutalitást, mert a fejére fognak nőni a dolgok, legalább annyit üzenjen a szavazói felé, hogy vizsgálják meg, kit támadnak meg, mielőtt válogatás nélkül megtámadnak mindenkit, akinél kamerát látnak, de erre sem volt hajlandó ez a JÚDÁSFÉREG, mert számára a magyarok végig a párt és személyes karrierjének elhasználható és eldobandó fogyóeszközei voltak. Ez a mocskos féreg DISZNÓGYÁR és nevelt disznói saját újságíró szövetségeseik összeverését is pártfogolták, csakhogy Vona saját karrierjét és a céltalan brutalitást ösztönállati baromjaival szaporíthassa! Annyi hazugságot és nyílt rágalmat borítottak rám a magyarveréseik megtartása és vonista disznószaporítása érdekében - s mivel a fasizmus ilyen volt, van és lesz mindig, így azonnal készen állva beáldozni Budaházy Györgyöt is, az országot és a világot egyaránt -, hogy a végén közöltem, hogy álljon ki a Budaházy mellett a fene, sőt, a kurucnáci Jobbikos férgek hatására nyíltan megkövetem az őt elítélő Bardocz Krisztinát, Budaházyról pedig leveszem a kezem, és innentől lehet lecsukni!

Ekkor már egyre átütőbb volt kívülállók előtt is, hogy legalább jelentős beleszólásom van abba, hogy Budaházyt bármiért őrizetbe lehet-e venni vagy sem. Engem mindig úgy kerestek meg Budaházy-ügyben, hogy perdöntő, amit mondok! Szabad legyen vagy le lehessen csukni! A saját szövetségeseiket is eszement gyűlölettel és folyamatosan, folytatólagosan eláruló, sőt, bármi rosszindulatért súlyosan betámadó mocskos vonista jobbikos kurucférgek emberáldozati és nemzet-, valamint emberiségáldozati pártja őrült vehemenciával harcolt mindvégig azért, hogy egyrészt semmi tisztesség és erkölcs, becsület és igazmondás, elfogadható stílus, emberség és tényfeltárás ne kaphasson semmiféle helyet, kizárólag disznók kerüljenek gyártásra és forgalmazásra, akik vagy eléggé idióták ahhoz, hogy ne fogják fel, mi történik körülöttük, és mi történt a Földdel, vagy eléggé igénytelen, minimum paranoid pszichopaták erősen bűnöző hajlammal ahhoz, hogy semmi másban, mint disznóólban és bélsárban érezzék otthon magukat.

Budaházy Györgyre tehát rávágtam az ajtót, ahogyan pártidiótái ezt kikövetelték maguknak, és hódolatomat fejeztem ki a Jobbikos vonista és kurucinfós, magyarverő pártgörények (nácik) helyett, kívánságaiknak engedve a Budaházy Györgyöt elítélt állami bíró szent akarata előtt meghajolva, kifejezvén: szegődjenek ügyvédként Budaházy mellé a Párt idiótái, akik börtönbe juttatják, mert nekem fontosabb dolgom is akad:

AZ ÁLTALUK GYŰLÖLT, ELREJTETT ÉS ÜLDÖZÖTT IGAZSÁG, REKORD MÉLYSÉGŰ RENDŐRSÉGI ÉS TITKOSSZOLGÁLATI STB. TÉNYFELTÁRÁS, ÉS A MAGYARSÁG ERRE ELVÁLASZTOTT MARADÉKÁNAK MINDEN MAGYAROK ÉS EMBERI LÉNYEK FÖLÉ EMELÉSE, MÉGPEDIG A JÚDÁSFAJ GYŰLÖLT ÉS FOLYAMATOSAN KURUCMOCSKOLT, KÁROMOLT ISTENÉNEK:

A JÉZUS KRISZTUSNAK NEVÉBEN!

ÁMEN!

(Készült: 2009.06.19.)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Feljelentettük a Weyer Balázs-féle Origót és Videát Emberiség-elleni bűntettek stb.-ért

HTML clipboard

A Hírháttér, Molnár F. Árpád, Soós József (Kárpáti Magyar)

Tartalom:
A Weyer Balázs origós főszerkesztő nevével fémjelzett Origó és Videa betiltotta az "A média és a pártok a Háttérhatalomban" című keresztyén tényfeltáró filmünket. Az Origo korábban is visszatérően azon filmjeink ellen bukott, amelyek az Emberiség-ellenes Echelon-technológiákról bármilyen formában megszólaltak. Weyer Balázs neve hallatán nem csodálkozhatunk ezen, hiszen Weyer - akinek ez már a sokadik Emberiség-ellenes diplomáciai bukása ellenünk - csak azért áll az Origo élén, mert az Origo-banda nagybefektetői, tömeggyilkos és Emberiség-ellenes titkosszolgálati bűnszervezeti köreit különösen aljas indokból és célból kiszolgálja. Mivel sokat látók és sokat elmondók vagyunk, úgy látjuk, hogy ennek hallatán ideges, és feljelentést motyog. Tőlünk meg is kapja, stabilizálva a továbbiakat is, hiszen sokadik-sokadik magvetésének bőséges és elévülhetetlenül nyilvánvaló gyümölcsöket kell hoznia! A Weyer-társaság ellen a Hírháttér Multimédia összesen nyolc paragrafus alapján tett feljelentést. És még csak erről az egy filmről van szó...

Feljelentők a betiltott filmben látható és hallható Soós József és Molnár F. Árpád.

 

Tisztelt Weyer Balázs [Az Origo főszerkesztője - a szerk.], Origo és Videa,

 

A Hírháttér Multimédia címére 2009 június 14-én, 10:30 órai érkezéssel az alábbi levelet küldték:

Kedves Videa-felhasználó!

A Videa.hu szerkesztőjéhez érkezett felhasználói kifogás alapján az általad feltöltött, "Média, pártok Háttérhatalomban" című videót a Videa.hu üzemeltetője, az Origo annak rasszista vagy emberi méltóságot sértő tartalma miatt eltávolította.

Üdvözlettel:

A Videa.hu szerkesztője
Origo Zrt.

Tisztelt Weyer Balázs, Origo és Videa,

filmünk (melynek címe: "A média és pártok a Háttérhatalomban") helyreállításának megtagadása esetén a Büntető törvénykönyv (Btk.) alábbi paragrafusai és cikkelyei alapján önök ellen és az önök által nyilvánvalóan rosszindulatú és köztörvényes, valamint nemzet- és Emberiség-ellenes képviselt nézeteik miatt rejtegetett panaszt tevő(k) ellen feljelentést teszünk. A feljelentést az alábbiak alapján kívánjuk megtenni:

Filmünket - a hatályos törvények szerint (az Alkotmány paragrafusainak tömegeit most el sem kezdem sorolni, hogy ne írjak kortörténeti esszét) nem tilthatták volna be:

A büntethetőséget kizáró okok
22. § A büntethetőséget kizárja:
f) a jogos védelem.


A jogos védelem
29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

Ez magyarul azt jelenti, hogy még a bűncselekményeket is annullálja, melyeket azért nem kell ez esetben annullálni, minthogy azokat kizárólag önök és a panaszt tevő(k) szegték meg!

KÜLÖNÖS RÉSZ
X. Fejezet
Az állam elleni bűncselekmények
Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása
139. § (1) Aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve - különösen fegyveres erő igénybevételével - megváltoztassa, bűntettet követ el, és
öt évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

Rombolás
142. § (1) Aki a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének megzavarása céljából közművet, termelő-, közforgalmi vagy hírközlő üzemet vagy annak berendezését, középületet vagy építményt, termékkészletet, hadianyagot vagy rendeltetésénél fogva hasonlóan fontos más vagyontárgyat megsemmisít, használhatatlanná tesz, vagy megrongál, bűntettet követ el, és
két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A film tartalmát illetően mind a panaszos, mind önök erre kötelezhetők, és hogy ezzel nem éltek, már önmagában BŰNCSELEKMÉNY! :

Feljelentés elmulasztása
150. § (1) Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, az alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hűtlenség, ellenség támogatása, kémkedés készül, vagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz jelentést, vétséget követ el, és
két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

[MEGJEGYZÉS: Weyer Balázs és bandája által betiltott tényfeltáró filmünk az Origo és valamennyi pénzesebb befektető bűnszervezeti körei által korlátlanul védett és propagált szexizmust és korlátlan brutalitást, a lakosság intellektuális és morális lealjasítását, valamint a média bűnszervezeti összefogását nem helyeslő, azt ellenző - nem pártszolgálatos - emberjogvédő művünk, melynek címe (napról napra híresebb lesz, Weyer Balázs Origós főszerkesztő pedig egyre megutáltabb és egyre szélesebb körökben undort kiváltó személy): "A média és a pártok a Háttérhatalomban". Ha pedig ide klikkel, akkor csodás nagy felbontásban az Emberiség JÚDÁSFAJA cenzúrái és az Emberiség elleni megsemmisítő terrorista bűntettei ellen azonnal saját gépére mentheti!]

XI. Fejezet
Az EMBERISÉG ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK

Népirtás
155. § (1) Aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából
c) a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,
bűntettet követ el, és
tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki népirtásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Itt tehát önök és a bejelentő jelenthetők fel azzal, hogy tömegeket olyan létfeltételek közé kényszerítenek, minden rendelkezésre álló eszközeikkel, amelyek az általunk képviselt tömegeket - beleértve minket is - pusztulással fenyegetnek. Itt nemhogy bármiféle rendőrterrorról beszélek, hanem a legfenyegetőbb terrorizmusról, az Echelon-technológiák elrejtéséről és tudatos, Emberiség-ellenes védelméről, a tényfeltárók módszeres és folytatólagos üldözéséről!

Apartheid
157. § (1) Aki az emberek valamely faji csoportja által az emberek egy másik faji csoportja feletti uralom megszerzése és fenntartása, illetőleg a másik faji csoport rendszeres elnyomása céljából
b) valamely faji csoportot vagy csoportokat olyan életkörülmények közé kényszerít, amelyekkel a csoport, illetőleg a csoportok teljes vagy részbeni fizikai megsemmisítésére törekszik,
bűntettet követ el, és
tíz évtől tizenöt évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki egyéb apartheid bűncselekményt követ el, bűntett miatt
öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Minthogy az alaptéma is a média és a Háttérhatalom összefonódása és az alkotmányos rendet bűnszervezetben megdöntő korrupciója, így a Btk. értelmében nem csak az büntetendő, aki az ilyen dokumentumot, az ilyen filmet megrongálja, hozzáférhetetlenné teszi vagy megsemmisíti, hanem az is, aki ennek tudomása ellenére sem tesz feljelentést.

A halottaknak nincsenek jogaik, az élőknek viszont igen. Kérem a film haladéktalanul(!) és azonnal(!) történő helyreállítását, és a betiltásért levelet írt személy vagy személyek illegális és köztörvényes bűncselekményeket kimerítő levelei tartalmának ismertetését, különben a Hírháttér Multimédia e panaszát és bejelentését már

 


A tojáshéj a fenekén, de már régen történelmi és elévülhetetlen Emberiség-ellenes gaztettekben remekel, ráadásul minden idők legjelentősebb rendszerreformja előtt, hogy hamarosan halmozottan legyen mit rajta számon kérni és a hatályos törvények értelmében büntetőjogilag végképp megtorolni. Amiket feltárnia kellett volna, mindazt üldözi, megszállottan és folytatólagosan, valamennyi sajtósával gondosan elkerülve a tényfeltárásnak még a látszatát is, hiszen abban nincsen szex és nincsen kéjelgő és gyűlölködő erőszak. Mi sem maradunk hálátlanok, akik vele szemben viszont keresztyének és az Emberiség védelmezői vagyunk és maradunk, akárhány weyert okádik fel a föld.
(Molnár F. Árpád)

F E L J E L E N T É S

formájában nyújtom be a Legfőbb Ügyészségnél, ismertetve annak teljes tartalmát az Internet fél tucat magyar és külföldi szerverű honlapján és blogján, a betiltás tényét és a betiltott film címét és letölthetőségi forrását pedig legalább több tucat Internetes poszton ismertetve!

Mint azt írják: a filmet "Videa.hu üzemeltetője, az Origo annak rasszista vagy emberi méltóságot sértő tartalma miatt" távolította el. Minthogy a fenti bűncselekmények valamennyilye kizárják a film elleni bármiféle betiltó fellépés esélyét is, sőt, éppen önök vádolhatók a jogos védelemmel való szembenállással, precízen állam elleni bűncselekményekkel, az alkotmányos rend elleni bűncselekményekkel, rombolással, feljelentés elmulasztásával, továbbá olyan Emberiség elleni bűncselekményekkel, melyek a népirtás és az apartheid körébe tartoznak, így nem érthető, és nyilván nem véletlenül nem magyarázták meg, miféle rasszizmusról és emberi méltóságról beszélnek, amikor az alkotmányos rend felszámolására törekvő erőkkel együttműködve, a legsúlyosabb Emberiség-ellenes bűntettek elrejtésére és azok feltárása ellen IRTÓHÁBORÚT és MEGSEMMISÍTŐ HADJÁRATOT folytatnak, miközben az ismeretlen személyektől származó szájba székelős és vizelős, brutális és pornográf, cigányellenes, rasszista és az emberi méltóságot a brutalitás és a pornográfia kategóriájában soha nem látott történelmi mélységekben és mennyiségben produkálják, ezen feltöltéseket - anyagi haszonszerzés végett, tehát aljas indokból vagy célból - abszolút érintetlenül hagyják, melyek teljes törlése érdekében bármikor kezdeményezhetünk feljelentést, mivel ahogy Önök az emberi méltósághoz és életben maradáshoz való jogot üldözik, úgy mi minden kiskorú és felnőtt korú szellemi és morális védelmében a szájba élvezésre és a szájba sz...ásra nem tartunk igényt, ahogyan szado-mazochista show-ikra sem, amelyekben teljesen ismeretlen bel- és külföldi személyek jogait életre szóló gyalázattal és szabadságvesztésre messzemenően méltóvá tétetve naponta, és tömegével megsértik! A holtaknak nincsenek jogaik, de önök az élőkét a brutalitástól a legszélsőségesebb szexuális perverziókig bezárólag folytatólagosan és - Bibliai Kifejezéssel - 'féktelen paráznasággal, valamennyi népnek és nemzetnek töltve' megsértik és megsemmisíteni törekszenek!

Így a Hírháttér Multimédia főszerkesztőjeként megkérdezem, kinek az ügyvédjeként jártak el pontosan, aki eléggé magatehetetlen (kiskorú, fogyatékos, meg van félemlítve vagy kurucinfos), hogy ne tudjon becsületsértésért panaszt tenni, amely egyébként olyan jelentéktelen tétel, ami miatt kizárólag az érintett személy kezdeményezésére indítható per. Kinek vagy mely népirtó és Emberiség-ellenes személy vagy bűnszervezet önjelölt felkent kérubjaiként tevékenykedve tiltják be az Origo példátlan nemzet- és Emberiségellenes intoleranciájával azoknak a filmeknek a sorát, amelyekben éppen az Origo-nak kellene tájékoztatnia és riportokat készítenie!

Filmünkben tömegével a 2006 október 23-i, a médiából bőven ismertté vált - igaz, nem az önök kedve szerint szexuális élvezeti célból idézett - rendőri erőszakból (érthetőbben, hogy az Origo is értse(!): szexuális élvezeti célokra használt testek elleni bűncselekményekről), továbbá a rasszisták és a kurucinfo által tiport és taposott szexuálisan molesztált, üldözött és megkínzott Echelon-áldozatok tényfeltárásainak képsoraiból citált részek láthatók, melyeket a világ egyetlen országának törvényei sem engednek betiltani, de sok állam hatályos törvényei szerint a betiltásért is halálbüntetés jár! Elmagyaráznák, mit védenek pontosan, amikor olyan dolgokat cenzúráznak, mint amikor jelen filmünkben a kurucinfo "nigger" kifejezését nehezményezzük? Pontosan mely rész az, amely rasszistának vagy emberi méltóságot sértőnek bizonyult, ha már feljelentést nem tesznek sem a Videán tömegével látható, hallható és olvasható niggerezés, cigózás, Isten-káromlás, becsületsértés és rágalmazás stb. esetén, melyeket ellenem is elkövettek. Elkezdjem végiglapozni mindazon filmeket, amelyeket az én vagy barátaim személyiségi jogai, valamint ismeretlen személyek életre megnyomorító folyamatos gyalázásai és lejárató anyagú, obszcén és szexuális feltöltései vonatkozásában valami hallatlan alkotmány-ellenes és köztörvényes, minden emberi méltóságot a legmocskosabb disznóól sarába négy csülökkel tipró, melldöngető mellszélességgel propagálnak és gyártanak, mint golyószórót a fegyvertelen és mind szellemileg, mind morálisan a magukfajták miatt teljesen analfabéta lakosság elnyomására és elfojtására?

Felhívom a figyelmüket, hogy az a tény, miszerint állam- és Emberiség-ellenes cenzúráikkal ismét rekordot döntve teljesen egyedül panaszolták meg e filmünket, indokolja sok egyéb mellett azt is, hogy amennyiben azon minutumban abba nem hagyják ezen bűncselekményeiket, az Internet legszélesebb fórumain és portáljain szólítsam fel mindazon befektetőket, viszont már fenyegetően lépve fel, akik ezekhez a pártszolgálatos és pártokrata, rosszindulatú és embertelen, bűnszervezeti népirtó és tömegpusztító cselekményekhez nevüket és cégüket merték és merészelik ezt követően biztosítani, szüntelen a színtiszta evangéliumi keresztyénséget támadva és cenzúrázva!

Tájékoztatom önöket, hogy a Hírháttér főoldalán és másutt (összesen nyolc oldalon(!)) már olvasható, hogy filmünket betiltották.

E levél nyilvános Internetforgalomban történő megjelentetésére és a Legfőbb Ügyészség (LÜ) címére

F E L J E L E N T É S

formájában történő postázására 2009 június 15-én, 0:00 óra után kerül sor (tehát hétfői nappal), amennyiben filmünket nem helyezik vissza.

Kérem továbbá a panaszt tevő vagy tevők levele tartalmának ismertetését, a további és elkerülhetetlen, tovább már nem halasztható jogi lépések megtétele céljából. Sem rasszisták, sem nőverő pszichopata bűnözők, sem nemi erőszakoló és népirtó eszmékkel rendelkező agresszív és gyűlölködő pártszolgálatos kisebbség nem terrorizálhatja büntetlenül és az állam minden elérhető büntetőjogi megtorlásától bűnszervezetben mentesítve az egész lakosságot és a Föld bolygóminden elérhető pontját, népét és nemzetét, rasszát és nyelvét!

Ü. Molnár F. Árpád, a Hírháttér Multimédia emberjogvédő, oknyomozó és tényfeltáró főszerkesztője

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Tisztelt Weyer Balázs, Origo és Videa,


a Hírháttér Multimédia pillanatok alatt kelt feljelentéstervezetéből kimaradt egy további paragrafus, mely alapján ugyancsak elmarasztalhatók, és melyet azért is ajánlok figyelmükbe, mivel nemrégiben a Ringier Média Kft. [Ringier Kiadó Kft. - utólag javítva a pontos elnevezés - a szerk.] ellen sikerrel kezdeményeztünk nyomozást hasonló esetből kifolyólag:

Segítségnyújtás elmulasztása
172. § (1) Aki nem nyújt tőle várható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.
(3) A büntetés bűntett miatt három évig, a (2) bekezdés esetén öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a veszélyhelyzetet az elkövető idézi elő, vagy ha a segítségnyújtásra egyébként is köteles.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

A Világállam légi tömeggyilkosságairól - Katonai- és államtitkok az Emberiség ellen

HTML clipboard

Előszó (2009.06.06.):

Az Air France Légitársaság áldozatai hozzátartozóinak ajánlva

Most kampánycsend van, azaz lenne. A kampánycsend semmissé tétele nem csak törvényes, de a hallgatás a Btk. paragrafusainak értelmében szabadságvesztéssel büntetendő:
A hatályos törvények szerint kampánycsend csak addig van érvényben, amíg nincs szó saját vagy mások testi épsége vagy élete védelméről. [Btk. I. Cím, 22. § f)]

Néhány paragrafus a paragrafusok erdejéből:

Bűnpártolás
244. § (3) A büntetés bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűnpártolást
a) az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával, az alkotmányos rend elleni szervezkedéssel, lázadással, rombolással, hazaárulással, hűtlenséggel, az ellenség támogatásával, kémkedéssel, emberöléssel [166. § (1)-(2) bek.], emberrablással, terrorcselekménnyel, légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítésével vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető katonai bűncselekménnyel kapcsolatban követik el.

Segítségnyújtás elmulasztása
172. § (1) Aki nem nyújt tőle várható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.


Ezek alapján pusztán politikai szándék kérdése, hogy Vona Gábor Draskovics Tiborral együtt börtönbe kerüljenek. Ennyibe kerül a Hírháttér évek óta tartó napi tényfeltárása, és ennyibe kerül a tényfeltárás támadása.

Sőt! A törvény még azt is büntetni rendeli, aki tudomást szerez arról, ami a Hírháttéren megjelenésre kerül, és nem tesz feljelentést az elkövetők ellen!:

Feljelentés elmulasztása
150. § (1) Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, az alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hűtlenség, ellenség támogatása, kémkedés készül, vagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz jelentést, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Molnár F. Árpád

A CIKK!
A Világállam légi tömeggyilkosságairól - Katonai- és államtitkok az Emberiség ellen

(Készült: 2009 június 5. Internetforgalomba bocsájtva: 2009 június 5., 12:19 óra)

2009-06-05.
Molnár F. Árpád következő tényfeltáró malomköve

A legutóbbi eset, a következő a sorban, amikor az Air France 447-es járatának utasszállító repülőgépe az Atlanti-óceánba zuhant, 228 utassal a  fedélzetén. Az áldozatok között magyarok is vannak. Az interkontinentális hazugság-összefogással azt állította a világ összes megszólaló állama és államvédelmi médiaorgánuma, hogy a repülőgép roncsait sokáig azért nem találták, mert az egyik radar hatósugarából már kilépett, a másikéba pedig még nem került. A modern és könnyű digitális műholdak és GPS-nyomkövetés korában az esetleges túlélők után a méregdrága, lassú és kétséges eredményű felderítő repülőgépes kutatást választották, mert az nem államtitok. Alig valamivel korábban volt az az eset, amikor a dzsungelben zuhant le egy gép, amelyet szintén repülőgépekkel - úgymond - "kerestek", és sokáig - a hazugság szerint - "nem találtak". Ahelyett, hogy műholddal egy szempillantás alatt szkennelték volna a teljes, bármikor akár több száz négyzetkilométeres területet, vagy használták volna a világ valamennyi repülőgépébe már a gyártás során beépített,. számos titkosszolgálat részéről pedig saját maguknak utóbb telepített GPS-helyzetmeghatározó, minden gépen elrejtett nanotechnológiát, amelyek közül kiváltképpen az amerikai, az orosz, a kínai stb. eszközök a műholdakkal kommunikálnak. Mire az egész bolygón évtizedek óta elavult államtitkok miatt a túlélők ügyről ügyre meghalnak, addig mi feltárjuk a tömeggyilkos pártokráciák és ugyancsak tömeggyilkos, szintén fasiszta államok elrejtett államtitkait. Lássuk részletesen, magyarul abszolút elsőként megint és megint és megint a Hírháttéren, hogy miről van szó, és a tényfeltárással ismét tapossunk nyugodtan a tömeggyilkos Pártállam mocskos lakájain, akik a tényfeltárásokért 2009-ben legfőképpen a Jobbik és Vona Gábor, másodsorban a Fidesz és Orbán Viktor védelmében őrjöngenek az örökre fenntartandó sötétségért és a magyarság, valamint a világ népei elleni egységes ellenségességért, hogy ne tárjunk fel semmit, amit ők elrejtettek, hanem imádjuk Vona Gábort és a kurucinfót.

Kezdjük el:
A világ légitársaságainak utasszállító repülőgépein állami vezetők, miniszterek, kémek, milliomos és multimilliárdos playboy-ok, médiacézárok, keresztapák, olaj- és drogbárók, ügynökök és terroristák stb. utaznak. Olyan információk cserélnek ott gazdát, kerülnek közlésre ezeken a repülőgépeken naponta, amikkel háborúkat lehet nyerni, hatalmas vállalatokat lehet felvásárolni és tönkre tenni, államokat lehet felforgatni!

A nem pártidióta és agyilag totálisan Echelon-rokkant Kedves Olvasó képzelje magát egy állami vezető helyébe. Mit tenne?

Természetesen kiadná az utasítást: az összes gépet, valamennyit, amelyik befut a repülőtérre, szerelés, karbantartás stb. címén és alkalmával, kivétel nélkül az összeset technikázzátok be a pilótafülkétől az utastérig! Mindenről tudni akarok, ami a gépeken történik!

Az Egyesült Államoknak könnyű dolga van, mert a digitális műholdakkal a régimódi, hagyományos rádió-telekommunikációval és az ehhez kapcsolt GPS-szel nem csak élő audió-videóadást közvetítenek a műholdakon keresztül a CIA és más kémszervezetek számára, de tökéletes helyzet-meghatározással tudják azt is, hogy mikor, melyik pillanatban és - csak a buta magyarok miatt mondom elnagyoltan - melyik négyzetcentiméteren történt a katasztrófa! Négyzetcentiméter pontosan tudják! A műholdakkal szemérmetlenül halálpontos a nyomkövetés, a digitális adatfolyam rögzítése és tárolása pedig még a magyar minimálbérből élők számára is játszi könnyedséggel roppant és napról napra egyre és egyre olcsóbb, nemhogy a titkosszolgálatok számára, akik nemcsak évtizedekkel fejlettebb technológiákkal, de idézőjelben korlátlan büdzséből dolgoznak!

Gondolja meg a Kedves Olvasó (ha nem pártbarom, mert ebben az esetben sokkal nagyobb esélye van a Párt homályára és kurucinfós-Jobbikos totális szellemi leépülésre): a hétköznapi ember maga vásárolja meg autójába a műholdas helyzetmeghatározó rendszert, annyira olcsó annak polgári, tehát évtizedek óta elavult technológiája is, a laptopjával pedig közvetlenül a műholddal kommunikál! Ki az, aki azt feltételezi, hogy elő lehet fizetni ilyesmit úgy, hogy már eleve nincs a tökéletes nyomkövetés beépítve a laptopba?! Hát az, aki pártbarom, pláne, hogy magyar! Maximum az, mert a többi nem kényszeríttetik teljes szellemi leépülésre, hogy pártját (magyar pártját) valahogy kimossa tömeggyilkos hallgatásából és a tényfeltárók ellen igazmondásáért és az Emberiség életének és túlélésének védelméért folytatott gyűlöletháborúkból!

Egy a hadászatban járatos nemzetbiztonsági kapcsolatunk elmondta: a kémműholdakkal és a telekommunikációs műholdaknak csak álcázott, mert valójában szintén kémműholdakkal a repülőgépeken és más földi objektumokban, illetve személyekben elhelyezett rádiókommunikációk nagyon gyenge rádióhullámokat küldenek az éterbe, a műholdak fogják ezeket a jeleket, a milliméternél megszégyenítően pontosabb helyzetmeghatározással, a kapott hang- és képfolyamot pedig a világ Echelon-rendszerei értékelik, s mint azt a Hírháttér abszolút elsőként már régen feltárta e primitív országban (jó volna, ha a magyarok végre befejeznék a hatökörködést az Echelon kulcsszavas megfigyeléséről): az Echelon-programok nem szavakat, nem is mondatokat, hanem a beszédet értelmezik és értékelik! Lassan már a Google fogja feltölteni azokat a programokat, amelyek a szöveges és MP3-as, valamint az Internetre helyezett Youtube-os stb. filmekbe tömörített, elhangzó beszédeket egyetlen gombnyomásra a világ bármely nyelvére lefordítják, de amíg a bamba és irdatlan buta, a szavazásokra is totálisan alkalmatlan lakosság meg nem kapja egyetlen gombnyomásra a Világhálón, addig eszébe sem jut, fel sem bírja fogni ostoba kurucinfóhoz nyomorított, tehát vengri pride (büszke magyar) pártagyával, hogy ezeket a világ minden állama használja, a programok megírása nem minőségi ugrás, hanem mennyiségi és egyszeri munka volt, és ha az idióta polgári pártbaromlakos állami vezető lett volna, maga adta volna utasításba a programok azonnali megírását, pl. azzal, hogy - mert csak magyarok vagytok, kevesebb technikai háttérrel, nem úgy, mint az USA, Kína, Anglia stb., ezért - kaptok rá fél évet!

Tehát a repülőgépeken minden történt esemény élő televíziós adásként kerül a titkosszolgálatok asztalára. Ott semmi nem vész el, egyetlen gondolat sem, nemhogy egy hatalmas és méregdrága repülőgép! Egy személygépkocsi fillérekbe kerül, de hamarosan az összesben rendszeresítik a beismert nyomkövetést, pl. bűnmegelőzés stb. címén. De egy repülőgép 100 milliókba kerül! Egyetlen baleset gyakran több száz emberéletbe! A légitársaságok pedig olyan példátlan biztonsági fejlesztéseket eszközölnek az egész világon, amik messze a józan ész határán túl nyúlnak, és amik roppant megemelik a költségeket. Amiért hallgatnak az ősi megoldásokról, az államtitkosszolgálati Pártfegyelemnek az eredménye, mely abszolút egységbe kovácsolja az állam kiszolgálóit Jan Slotától az ugyanolyan ideológiájú állami Vona Gáborig. Emlékezzünk: a szovjet éráról nyilvános, hogy a KGB minden harmadik-negyedik embert beszervezett a titkosszolgálatba. Nemhogy állami vezetőket, keresztapákat (így a légitársaságok tulajdonosait), politikusokat és médiaeminenseket, újságírókat, riportereket, színészeket! Mindenki tudja és mindenki elhallgatja, mint Morvai Krisztina a Hírháttér és a Molnár F. Árpád meghatározó történelmi szerepét, akiről a polgáritól a katonai titkosszolgálatokig mindenki tudja, hogy elkerülhetetlen légicsapás lesz a JÚDÁSFAJ barmaira, Isten oldalán! Csakhogy aki államszolga, az a Háttérhatalmat pillanatról pillanatra szolgálja, a holnapot is nyugodtan feláldozva, mert ez az utasítás és a tett akarat. Isten csak az erre választottait áldja meg erővel és megfelelő tettekkel.

Ki képzelheti el az állami titkosszolgálatokról, ha nem pártbarom, hogy az elavult és legósdibb, valamint pofátlanul olcsó technikákat viszont eszük ágában sincs beépíteni?! Itt mindenki egy az állammal! Itt mindenki az államot, a Háttérhatalmat szolgálja! Közösek az államtitkok, és közösen kapják ezért e világi hatalmat, a Sátán 1984-es Világrendjének anyagi szolgáltatásait és hamis dicsőségét! A kollektív hazugságot, mely az Emberiség ellensége!

Az Echelon szöveg- és beszédértelmező programjának egyik fontos paramétere az, hogy ahol valami érdemleges történik, elhangzik, filmen feltűnik, azt rögtön emberi kezelőhöz továbbítja. Ennek két rétege van:

1. a hagyományos kommunikáció (azaz a nemzetbiztonsági intézményekben megjelenik a monitoron és megszólal a hangszórón keresztül),

2. valamint az úgynevezett zip-ek stb. formájában történő teljes információs bevetítés, beletudás, beletapasztalás.

Ahogy a CIA és az oroszok élő adásban nézték és hallgatták, mi történik a WTC-be rohanó repülőgépek fedélzetén és utasterében, s ahogy egyetlen gombnyomással inaktiválni tudták volna a terroristákat (magyarázatként KLIKK e történelmi súlyú leleplező cikkünkre!), úgy a dzsungelbe és a tengerbe zuhant összes repülőgép áldozatait is tudatosan hagyják elvérezni és meghalni, mert valamennyien a Sátán fiai, és az egész Emberiség ellenségei!

És akkor még repülőgépeket küldenek, mintha műholdakkal maga a keresés is nem volna összemérhetetlenül olcsóbb és gyorsabb! Ugyanis: a mai digitális és könnyű műholdak egyszerre hatalmas területeket, mégpedig pillanatonként egy-egy hatalmas területet fényképeznek le úgy, hogy a képet azonnal olyan program tekinti át (egy "pillanat" alatt), ami pl. az óceánba zuhant Air France-járat kapcsán, spektroszkópként működve azonnal megmutatja, hol van vízidegen anyag a felszínen és a kívánt mélységekben, s hogy annak mi az összetétele.

A Jobbik hívei és más pártbarmok között sokan lehetnek megint, akik mintha kínaiul fognák az adást, ezért is bővebben: a spektroszkópia (színképelemzés) 150 éves felfedezés, a fizikát pedig Max Planck 110 éves felfedezése óta írta át gyökeresen. A spektroszkópia az a tudomány, amely a színképelemzés egyszerű módszerével nemcsak a víz felszínén lévő tárgyaknak, de más Naprendszerek bolygóinak légkör-összetételét is meghatározza. Ugyanis minden kémiai elemnek más a színképe (egyszerűbben megfogalmazva: a színe!), és ezt egy C-64 szintű számítógép is képes észlelni és elemezni (persze az csak a durva színkülönbségeket; de talán még ma is meg tudnék írni egy ilyen egyszerű programot), nemhogy a titkosszolgálatok - beleértve az NBH-t is - computerei, melyek azonnal jelzik! Ha még pártbarmosabban szeretném megfogalmazni, tusakodván Vona Gábor és a kurucinfó híveinek teljes elbutulását látván: maga a program futja át, hogy az óceán felszínén mi az, ami nem kék színű, azaz nem víz! A csillagászatban sok száz fényévnyi távolságban lévő egyetlen képpont lefényképezése elegendő egy bolygó légkörének meghatározásához, nemhogy ami ott úszkál csőstől a kémműholdak tömegeinek orra előtt, a víz felszínén! Azon a felszínen, amelynek hatalmas felületeiről a másodpercenként tömegével készített fényképfelvételek és analízisük száma - csak a kényszerű visszafogottság mondatja velem - százakra rúg! Egy műhold egyetlen objektívje által a másodperc tört része alatt készít egyszerre több négyzetkilométerről felvételt, és azt egy Pentium-II-es gép is - Jobbikos-kurucinfós-vonista pártbarom -, nemhogy a CIA csúcsszámítógépei azonnal(!) elemzik, meglátva, mint magyar barom a monitor előtt, mely képpont az, ami más színű, azaz nem kék! Hogyan néz ki egy kémműhold? Általában kicsi, mindig könnyű, nanotechnológiák irdatlan tömegeivel készült, a filmező és fotózó lencsékből pedig sok ezret elhelyezhetünk, ha nem lenne elegendő egyetlen egy nagyobb objektív, ami idézőjelben a fél Földtekét filmezi egyszerre! Több tucatnyi ugyanilyen, tehát klónozott (azaz darabonként sokkal olcsóbb) műholddal pedig az egész Földteke az utolsó emberig filmezhető és értékelhető. Most jobban ki sem térek arra, miért kézenfekvő, hogy a Föld összes pontját és emberét folyamatosan filmezik és nyomon követik. Az eddigiekből is nyilvánvaló ez azok számára, akik belsősebbek, tanultak, nem kurucinfót olvasnak (amit ellenünk reklámoz Vona Gábor és Morvai Krisztina), és pl. nem a Jobbik hosszas pártmunkával leépített, súlyosan fogyatékos szavazóbázisából valók.

Azaz a tömeggyilkosság itt is egyértelmű. A repülőgép-balesetek szólóban elegendők ahhoz, hogy a világ valamennyi politikusa és médiaembere segítségnyújtás elmulasztásáért - vegyük példának a magyar törvényeket - bűnszervezet tagjaiként fegyházbüntetésre vettessenek, miközben nekem meg Vona Gábor áldásai járnak, mekkora nagy magyart, minden idők legnagyobb tényfeltáróját köszönthetik, aki íme, tetszik vagy sem, kivezeti a magyarságot a sötét középkorból, amelyben az áruló pártok jól eltalált célja szerint nem az első - amivel velem -, hanem a legutolsó nemzetet formálták volna - ellenem - ebből a népből, melynek bizonyított butasága és az egész világ elleni, pártérdekek szerinti rosszindulatú világterrorizmusa már eltörölhetetlenül bizonyításra került. Így láthatod, Draskovics Tibor, hogy a szociális segélyért miért nem mehetek el Vona Gábor programja kívánságára az ő elszáradt faleveleit söpörni az árokban, azaz hülyeségekkel foglalkozni, mikor neki lenne ott a helye, ahová a magyarokkal együtt minden népeket szánt, hiszen azzal máris - hozzátok hasonlóan - tömeggyilkosságokban volnék bűnrészes a bolygó összes népe és nemzete ellen, megfosztva őket a tudástól, amit te is tudsz, én is tudok, ezért titeket börtönbe lehetne juttatni kötelező segítségnyújtás elmulasztásáért, másként: a világ minden részén tömegszerencsétlenségeket és tömeges elhalálozásokat okozó állampártgörénylétű fasiszta és rosszindulatú sötétségetekért. De ti a Vonáékkal fasiszta, anti-Krisztusi tömeggyilkosok vagytok, a Jobbik szavazói pedig úgy hülyék és rosszindulatúak, ahogy vannak, így csak én, csak és kizárólag, pótolhatatlan életforrásként végzem el mindazt a munkát, amihez ti együttvéve is kizárólag negatívat termeltetek és a Föld kipusztítóiként, az igazak elhallgattatóiként és Veérbe fojtó ellenségeiként léptetek fel, és amiről a Pártnak moslék, Veérengző, akasztani való fajtájaként azt is követelitek, hogy ne végezze el senki, hanem dögöljön meg mindenki ott, ahová ti szántátok. Mert ti a kurucnácikkal és annak bandáival tömeggyilkosok vagytok, és a bolygó sátánista rákfenéje. Az a fajta, amelyikről Azt Mondotta az ISTEN a Jelenések Könyvében: 'most pedig pusztuljanak, akik a Földet pusztították!' Lám, ez esetben nem lenne többé akadályozó gyűlöletforrás, amely pusztítja sátáni sötétségével és rosszindulatával - élén a tömeggyilkos, az egész bolygó előtt levizsgázott, Isten Áldotta tevékenységem hatására hamarosan minden nyelven elérhető magyar fajjal (a JÚDÁSFAJJAL) - az egész világot.

Ahogy Magyarországon 10 millió emberre 15 millió mobiltelefon jut (feltehetően hamarosan és nyilvánosan kizárólag tűobjektívű audió-videókamerás és milliméternyi pontosságú GPS-helyzetmeghatározó rendszerekkel), úgy a repülőgépek teljes, totális betechnikázása rém olcsó és egyértelmű, ráadásul a kormányok büdzséje - ahol az állam adó formájában a lakosságtól havonta sokszorosát veszi el, mint amibe egy mobiltelefon kerül - a világ összes katonai és polgári gépe teljes betechnikázását tette szükségszerűvé, valamint teszi és tenni fogja. Nemzetbiztonsági ismeretek, első fok.

A titkosszolgálatoknál és a hadseregnél alap a biztonsági sorrend: így a betechnikázásoknál első helyen az állami intézmények és külügyi diplomáciai létesítmények és személyek, a bankok és vállalatok, a polgári és katonai repülőgépek stb. szerepelnek. Ez nemzetbiztonsági alapfok, de tudom, sok magyarnak - főleg a Jobbik szavazói közül - ez máris meghaladja az értelmi felfogóképességét. Ezt teszi, ha az ember az értelem helyett az antikrisztusoknak (pártszintű) fasiszta káromkodás és magyargyilkolás vezérlapját, a kurucinfót böngészi ahelyett, hogy a Hírháttér abszolút rekorder ismeretterjesztő és példátlan tényfeltáró anyagait tanulná meg: kívülről.

 


Magyarok Háza, a Gyilkosok Háza. Legalább az SS óta nem volt olyan pártlobbi, amely ilyen tömegével gyártotta volna a mind intellektuális, mind értelmi, mind erkölcsi és nyelvi kifejezőeszközét tekintve analfabéta és idióta támogatókat, mint a Jobbik. A magyarok olyan hülyét csináltak magukból, és mindezt olyan büszkén, akkora élvezettel és gyűlölködő rosszindulattal (mint tegnapi belvárosi túrám kapcsán tapasztaltam: az NBH abszolút védelmével, támogatásával és eszelősen öngyilkos építkezésével), amely - a Hírháttér (kontra Jobbik-pártbandák) publikációinak lefordításával - olyan ékesen fogja reális képben megmutatni a magyarság irdatlan bűnözői és mentális-morális rokkant, önmagával és az egész világgal ellenséges terrorista fajú állapotát, amilyenre még nem volt példa a magyar történelemben.
(Molnár F. Árpád, az Echelon-fenevadak és a Föld pusztítóinak kiirthatatlan ellensége, a tényfeltáró malomköves juhász)

Hogy a pártszolgálatos és bűnöző hajlamú magyarság mennyire elmaradott, még egyszer: 2005-ben már a Neten magyarul vált hivatalosan nyilvánossá, hogy a megfigyelési eszközök olyan kicsik, hogy szabad szemmel nem lehet őket látni. Én már előtte elmondtam, hogy nanotechnológiával dolgozunk, de az ügynökök lapítottak, a suttogó propaganda akkoriban is úgy ment ellenem a buta magyarság még erőteljesebb leépítésére, mint most, a Neten meg csak a címeres idióták (tehát a pártokrácia címeres idióta népi magyarjai) szólaltak meg. A megfigyelési eszközök szemmel láthatatlan mivolta úgy került a buta magyarok elé (hála a nemzet megmentőinek államvédelmi pártvezetőinek, azóta is csak kevesen tudják), hogy hivatalos nemzetközi pályázatot írtak ki, amelyben meghatározták, hogy mindenki küldjön be megfigyelési eszközökről ötleteket, találmányokat, és kikötötték, hogy nem kell elkészíteni, mert azok olyan kicsik, hogy szabad szemmel láthatatlanok! Csak az ötleteket várják. El lehet képzelni, hogy amikor a fél világ előtt ott hever a pályázat, akkor ki az Magyarországon, aki ilyen találmányötletet be tudna nyújtani, amikor a pártbarommagyarok annyira hülyék, hogy lassan öt évvel később is a Jobbikkal és az államvédelmi, a magyarság és a világ népeinek pusztítására államvonák és állammorvaik által a magyarok nyakába nemzeti ideálként ültetett mélyfasiszta kurucinfóval és a Jobbik sikeresen tönkre alázott és gyalázott idiótáival járnak röhögni, ahányszor azt a szót hallják, hogy mikroelektronika, nanotechnológia vagy Echelon! (Kurucpatkány: miért erőlködsz? Hiszen már vesztettél. A munkát még el sem kezdtük.) A magyarok olyan buták, hogy lassan fél évtizeddel később is a kurucinfóra és a Jobbikos szennypárttal járnak röhögni, akik olyan hülyét csináltak belőlük, hogy még mindig nem tudnak semmit. Így jár az ember, ha az értelmet, a becsületet, a hősiességet és az igazmondást - magyarságát világgá kiabálva az állatja - megveti, és beül mocskos, magyargyilkos-tömeggyilkos szociopata Jobbikos pártbűnöző államvédelmi fasiszta férgek közé jár röhögni és elbutulni. Aki ezt teszi, napról napra jobban leépül, és ez nem egy biológiai folyamat, hanem a Jogi következmény! Az Isten Megígérte az Ószövetségtől kezdve, jelenünkre, azaz Babilon kiépülte utáni korunkra pedig halmozottan és részletesen, hogy a Teremtő Bocsátja rájuk a tévelygés lelkét és az elbutulást, mindazokra (Ő is kifogástalan regisztrációs és szavazórendszerrel Rendelkezik), akik idejében nem szálltak ki a sötétség szeretetéből. Olyan ez - tapasztalatból tudom, mert tetszik vagy sem, megkaptam a tudást -, mint egy tölcsér alakú örvény a kád alján, amelybe minél mélyebbre kerül az ember, annál inkább húzza lefelé, és észre sem veszi a határt, ahonnan már nincs visszatérés!

Sokan jártak így, akik a Jobbik és a kurucinfó, valamint pl. az orbáni elektrosokk terápiák, illetve Németh Sándor milicista eszméi védelmében a kínzások és a mészárlások mellett indítottak gyűlölettámadásokat, ráadásul minden magyar idők (messze nem csak magyar idők) legfontosabb, Istentől Előre Elvégzett műve és emberei, a Hírháttér Multimédia és erre elválasztott személyei ellen. Megölte lelküket az Isten, de sokan még nem tudják. Aki a butaságot, a Pártot választotta, elveszett, ezért nem tapasztalhatta meg.

Isten azoknak Ad Látást, akik Őt választják. A többieket megvakítja. Így is Ígérte.

Amit már akkor halmozva deklaráltam, mikor még meg sem szólaltam arról, mi irányítja a világot, s hogy Isten miért Létezik szükségképpen és elkerülhetetlenül, cáfolhatatlanul, akkor leírtam, mert tudtam, ami lesz: hogy csak az erre választottak fognak tudni hozzánk eljutni, és akik ellenünk megmozdulnak, már elvesztették a háborút, és ezt mindenki tudni fogja. Eleve vesztettek, egy előre elkészült konstrukciót végrehajtva ostoba, távirányított nyomorultakként és mentális rokkantakként, de ezt nem kaphatták meg látásban! Sőt, legtöbbjük, azt sem tudja, miféle látásban, éppen azért, mert kirekesztette őket az Isten, és bezárta őket a Jobbik kurucinfós és szintű mikrohullámú sütőjébe, ahogyan azt előre részletesen elmondtam, mert az ISTEN Gyűlöli, valamint vereségre és kárhozatra Teremtette őket!

A cikkben belinkelt irodalmunk:
Orbán Viktornak való ajánlás helyett: 2009-05-23. -
A Cégen belülről: Az NBH és a hajdani Orbán-kormány soha, sehol, senki által nem publikált titkosszolgálati módszereiből és eszközeiből
/Molnár F. Árpád/

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Morvaiék és a kurucbűnözők által védett tömeggyilkosságokért feltörték a Hírháttért

HTML clipboard

Molnár F. Árpád feljelentése

Megjegyzés: Amíg a hirhatter.com nem elérhető, addig médiánkat láthatják a http://hirhatter.t35.com címen!

Feljelentés nemzetközi terrorizmus támogatásáért és tömeggyilkosságok védelméért és más bűncselekményekért (nem az én hatásköröm a felsorolás, de a bejelentés állampolgári és büntetőjogi kötelezettség!)

FELJELENTÉS

Feljelentő: Molnár F. Árpád (Született: 1972.11.13., Kecskemét)
Levelezési és lakcím:
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Anyja neve: Retezár Mária

A Legfőbb Ügyészség kedvéért - amely következetesen nem tudja olvasni a legtöbb formátumot - csatolva a következő kiterjesztésekben: txt, docx, htm .

Tisztelt NBH,

számos alkalommal figyelmeztettem önöket és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot, valamint az amerikai NSA-t a kuruc. info nemzetközi bűntetteire és a világ csaknem valamennyi népe és nemzete, valamint rassza elleni nyílt gyűlöletszítására és uszítására, de nem tettek semmit, sőt, Barack Obama a terrorizmusnak, amely kezd a fejére nőni, és tudjuk, hogy túl is fog nőni azon, a nem létező hatályos törvényekre hivatkozva engedett utat a magyarság és ezzel az Egyesült Államok elleni destabilizációs törekvéseknek, mely esetében is hazaárulásként értelmezendő, ráadásul utóbb le sem fogja tudni tagadni.

Az alábbi három levél kuruc.infónak is történő elküldését követően a hirhatter.com domainen az általam már digitális videorögzítő berendezésen elmentésre és tárolásra került kicsiny fotó jön be, mert az oldalt feltörték. Nem véletlenül a képen Soós József és én vagyok látható, minthogy a kuruc. info nemzetközi terrorista portál minden előzetes ok és indok nélkül kettőnk ellen kezdeményezett lejárató hadjáratot, hogy a Hírháttéren megjelenő, az Emberiség védelmében született leleplező anyagokat valamiképpen negligálja, és a tömeggyilkosságoknak további utat biztosítson, láthatóan amerikai nemzetbiztonsági segédlettel. Azaz - a helyzetből és a bűncselekménnyel kérkedő, szándékosan önleleplező fotó kitételével - az elkövetői forrás és környéke már az IP-címek rutinellenőrzése nélkül is azonnal tetten érhető, mint ahogy a kérkedéssel az is, hogy az elkövetők szemmel láthatóan maguk mögött érzik az Egyesült Államok védelmét és a Magyar Köztársaság állami szerveit és titkosszolgálatait. Azaz a bűntett állami hátterű, és önök nyújtják a fedezéket, amit pedig Draskovics Tibor miniszter tálalt a kuruc. info védelmében, hogy ők még azt sem tudják, kik az elkövetők, mikor egy rutin IP-cím ellenőrzésből és az NBH-nál vagy a telefontársaságnál egy gombnyomásra ellenőrizhető az elfizető és a bekötési telephely, ahonnan az anyagokat az Internetre helyezik, csak a kuruc. info és az MSZP honlapjának lebutított olvasói számára nem érhető azonnal tetten az összejátszás és a köztörvényes bűntettek közös védelme.

A hirhatter.com domain tehát meg lett bénítva, de a www.hirhatter.com címet nem sikerült feltörniük.

Tekintettel a bűncselekmény kérkedő mivoltára, és arra, hogy a kuruc.infonak is megküldött leveleimben tömeggyilkosságokról és nemzetközi terrorcselekményekről beszéltem, amikre nem véletlenül jött az azonnali bűncselekmény gyors válasza, mely kérkedően bizonyította az elkövetői és motivációs hátteret is, haladéktalan cselekvésre és azonnali hatósági fellépésre szólítom fel önöket.

Levelemet megküldöm a tömegmészárlások eltussolásában halmozottan terheltté és érintetté vált, valamint az interkontinentális terrorista, tömeggyilkos bűntettek általam halmozottan előre bejelentett hullámaival és dominóeffektusával végérvényesen egybefonódott Morvai Krisztina "büntetőjogász"-nak és Gaudi-Nagy Tamás "ügyvéd"-nek, a teljes és mindenre kiterjedő, azonnali vizsgálat megkezdését követelve! Levelemet továbbá publikálom az Internet legalább fél tucat webhelyén, majd addig hivatkozunk rá kvázi naponként, amíg végérvényesen pontot nem tesznek a kuruc. info és bűntársai gyűlöletterrorizmusának és tömegmészárlási védelmeinek és ilyetén építkezéseinek végeláthatatlan lajstromára azzal, hogy a lapot végleg és örök időkre betiltják, az elkövetőket pedig őrizetbe vétel mellett bíróság elé nem állítják.

Minthogy bármely hatóság akár csak átmeneti passzivitása is vaskosan a katonai bűncselekmények kategóriájába tartozik, így e gyorsan kelt feljelentés megküldését a Legfőbb Ügyészségnek, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak, valamint a Katonai Főügyészségnek vegyék nyugodtan az önök elleni előzetes feljelentésnek is, minthogy tekintettel a kuruc.infó terroristaszervezet védelmére, előzetesen feltételezem az állam részéről a teljes körű védelmet és az emberéletek további kiterjedt, diffúzált és bűnszervezetben történő pusztítását a Föld bolygó egész területén.

Ismételten követelem továbbá a kuruc. info egész Föld bolygón történő végérvényes betiltását, és az elkövetők elleni legszigorúbb törvényi büntető intézkedések érvényesítését. Ellenem csak azért, mert 2007 október 26-án a járdán álldogáltam, bírósági ítélet fenyeget börtönbüntetéssel. Az állami védelem alatt az egész Föld bolygót pusztító kuruc. info kiterjedt gyűlöletbűntettei és az Emberiség elleni bűncselekményekkel való nyílt kérkedés ellenére demokráciáról és a bűnözés szólásszabadságáról beszélnek, ami elfogadhatatlan, ön- és közveszélyes, valamint köztörvényes.

Újfent és sokadszorra tájékoztatom önöket arról is, hogy bőséges információkkal rendelkezünk afelől, hogy amennyiben a kuruc. info végérvényes betiltására nem kerül sor, úgy Magyarországon a polgárháborús helyzet kiépítése és a tömeggyilkosságok nem kerülhetők el. Nem akarom ezt újra elmondani, ahogyan Burma és Sichuan esetében. Passzivitásuk nem pusztán katonai bűncselekményként, de az egész Emberiség elleni elévülhetetlen bűntettekként értékelendők, amelyekért el kell nyerniük a teljes büntetést.

Én előre szóltam.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

IDÉZET A KORÁBBI OLDALAKRÓL, ÚJRA ÉS ÚJRA!:
Morvai Krisztina, aki olyan titkosszolgálati személyekkel töltötte a fél életét, mint Bánó András és Baló György, még azt is letagadja, hogy ismeri a titkosszolgálatokat, és az állam konspirációs pártfegyelmének örök hű szolgálója és követője a mai napig. Vona Gáborral és Gaudi-Nagy Tamással azokat a lapokat reklámozzák, amelyek ellenségeinkként halálos ellenségei minden tényfeltárásnak és az Emberiség puszta túlélési érdekeinek, bezárva a legsúlyosabb vészhelyzetek, az Echelon-eszközök totális elrejtésével, azok feltáróinak üldözésével, mindenen taposva, ami szent és az Igazság feltárása szolgál. A hazugságon híznak és dagadnak ezek a bitang haza- és Emberiségáruló ügynöki paraziták, az Emberiség borzalmaiból zabálva, lakomáikon a magyarság történelmének legutolsó ördögeivel tobzódva és dorbézolva, e faj leghitványabb árulóival egy tányérból élősködve a világ népeinek testén. Morvai Krisztina megülte a Bibliai Titokzatos Veres Fenevadat, amelynek fejein a káromlásnak nevei. Hordozza a vörös fenevad, ő pedig vörös ruhába öltözve kínálja és nyomja, nyomja, nyomja le a torkunkon saját tisztátalanságának és antikrisztusi sötétségének mocskos gyümölcseit. A Sátán fiainak minden felöklendezéseit. De ebből elég volt! Sokak kérésére most már kezdjük el tényfeltárni, kicsoda Morvai Krisztina. Gyía!

ÚJRA ÉS ÚJRA AJÁNLJUK A JOBBIK ÉS BŰNBANDÁI EGYIK ÖRÖK ELTÖRÖLHETETLEN ÉS LEGNAGYOBB BUKÁSÁT: Tekintsék meg korábbi rövid, 7 perces filmünket (KLIKK!) arról, milyen az a veres fenevad, amelyen Morvai Krisztina nyargal, szégyellve az Igazságot, ügynöki JÚDÁSFAJI antikrisztusként elbujdosva a Valóságtól, egy tálból zabálva hazug és szemfényvesztő árulóként a JÚDÁSFAJ tömeggyilkosainak már kiselejtezett korcsaival és szörnyszülötteivel, a Párt legfőbb ideológiai tálentumaiként hirdetve úton-útfélen a kurucinfós és fajtabeli árulókat, ellenségeinkkel, az Emberiség JÚDÁSFAJI, Veérfasiszta ellenségeivel, a kurucinfóval közös temetkezési gödörben, de még mindig ásva és ásva és ásva egyre mélyebbre! Arról a kurucinfóról láthatnak, amely kérkedett azzal, hogy az elmetechnológiai Echelon-eszközök világméretű pusztításait elrejti és kérkedett azzal, hogy hadd hulljanak annak áldozatai az egész bolygón. Igen: Az Emberiség kipusztítására.
Ne feledjétek a szentek, az igazak és mindenek vérét, akiké kiontatott a Földön, és akarjátok a nürnbergi pereket az Emberiség e leghitványabb ellenségei ellen!
(Molnár F. Árpád)

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás megbuktatására - Nyílt levél Gaudi-Nagy Tamásnak

HTML clipboard

Molnár F. Árpád

A Hírháttéresek akaratából, reagálva - mint utolsó cseppre - a kurucinfó Emberiség-pusztító őrjöngéseire, most már elkezdünk megbuktatni titeket:

Leleplezés, első lépés, számos lapra klónozva Gaudi-Nagy Tamásról és bandáiról

Gaudi-Nagy Tamás!

Elhallgattatok, eltitkoltatok, a nevemet is suttogva mondtátok ki, mint a Rákosi rendszerben a maradék hősök nevét, mert ezt követelte az állam Pártja, az Egypártrendszer, a titkosszolgálati diktatúra! Eltitkoltátok minden ismereteteket, hogy mi irányítja a világot, eltitkoltátok még azt is, hogyan működik a rendőrség, a titkosszolgálatok, milyen eszközökkel és módszerekkel konspirálnak és dolgoznak a lakosság és az Emberiség ellen! Morvait néztem a napokban, hogyan merül egyre és egyre mélyebbre a hazugságban, amikor profi titkosszolgálatisok feleségeként, állami ügyvéd ágyasaként azt hazudozza, hogy nem tud ő a titkosszolgálatokról semmit! Eltitkoltátok, és aki mondta, elsőként a magyar történelemből, ahogyan megtettem, az ellen pártkutyáitokkal indítottatok véget nem érő, szüntelen és szűnhetetlen támadásokat. Morvai Krisztinával megültétek a keresztyének és minden népek ellenségének nagy vörös fenevadját, amelynek fejein a káromlások nevei, és úgy nyargaltatok, koszos állampártügynöki, JÚDÁSFAJI haza- és Emberiségárulókként körbe-körbe a Földön, hogy gyalázatból, hazugságból, titkolózásból és egy egész bolygó folyamatos halálából és gyászából találjatok a mi vérünk árán magatoknak sátáni, hazug dicsőséget!

De ebből elég volt, áruló JÚDÁS, aki a gyalázatot és a sötétség fiait kerested meg, hogy a mi lelkünkön és vérünkön áruld el - továbbra is kiszolgáltatva - a Földet, eladva minden testet és lelket, ahogyan az ilyen államtitkosszolgálati, áruló ügynöki JÚDÁSOKNAK mindig ez volt a sorsa a Földön!

Most már fizess te is, JÚDÁS, fizesd meg az árulás árát! Fizess, ügynök! Ügynök, fizess! Árában fizess minden titokért, minden elhallgatásért, az államnak való minden szolgálatért, minden rendőrségi, politikai és titkosszolgálati bűnügyi módszer rejtegetéséért, és sírodat ássa tovább, ahogyan eddig tette, a Jobbik, a kurucinfó, minden magyar idők legundorítób stílusú és legigénytelenebb erkölcsű pártszemete, ássa sírodat tovább a Barikád, az elektrosokkos Harc Tér, és mindazon áruló, káromló homlokú Veérállatok, akik mocskukkal beszennyezték az egész bolygót, hazugságaikkal elhitették az egész világot! Te utolsó parazita, aki mindig a magyargyilkosok és az egész világ ellenségei között érezted magad jól, elárulva és kiárusítva minden kicsinyt és nagyot, az államtól kapva a megrendeléseket hazug JÚDÁSI bűnözőként, és gerinctelen államügynökférgi hazaárulóként!

Csak az Úr Isten Adja Meg, hogy ezen az úton maradjatok, és beteljesítsétek vak végzeteteket, ahol nemhogy vak vezetett világtalant, hanem a Sátán vezette a legocsmányabb ördögöket és a legmocskosabb szájú, legigénytelenebb Veérfasiszta, rendőrvédelmi és államvédelmi, titkosszolgálati talpnyaló és Echelon-kiszolgáló áruló tolvajokat és gyilkosokat!

Fizesd meg az árát, ügynök, fizess, hazaáruló, aki a nemzet hóhérait kiszolgálva a titkosszolgálat felé, a nemzet hóhéraival szövetségre lépve a Jobbik és államvédelmi pártbűnbandáik felé, volt képed eladni, te rongyos, utolsó áruló, farizeusi, gerinctelen és gyáva ügynökpatkány, minden gyermeket, minden felnőttet, kicsinyt és nagyot, fiatalt és aggastyánt, csak hogy a Nagy Demagóg Állampárt részéről kicsiny, napi könyöradományokban részesülhess a fajtádból való bitang árulókkal. És eközben pártmocskod, a kurucinfó Cathy O'Brienen gyalázkodott és taposott!

Ne kerülj a kezembe, te nőgyalázó, gyáva, fasiszta állat, te utolsó Állampártparazita pártgörény, mert lepofozom rajtad mocskos Veérállataid minden Cathy O'Brieneken való gyalázkodásait és a kínzással és gyilkolással kérkedő kurucinfós förtelmeit és moslékjait! Én nem vagyok Jobbikos kurucinfós pártmoslékod, hogy elbujdossak a felelősség elől, mint ti egytől egyig tettétek, és cseppet sem érdekelt soha sem börtön, sem halálos betegség, sem azonnali és bármikori halál! Mert én Isteni Áldásokat az ISTENTŐL, te pedig sátáni átkokat uradtól, a Sátántól és annak gyűlöletállataitól kaptál! Vessz el a kurucinfó és Államtitkosszolgálati Egypártrendszered sötétségében, árul JÚDÁS! Azt a vért is rád fajodra fröcskölöm vissza, amivel kurucinfós Veérállataid a Cathy O'Brienek és a magyarság maradék igazainak vérét akarták tovább és tovább és tovább, végeérhetetlenül a fasizmus sötétségében ontani és ontani és ontani, eddig éjjel, amikor csak a hozzád hasonló utolsó államvédelmi féregpatkányok tudták, mi történt és történik a Földdel, aztán amikor már nem lehet titkolni tovább, hogy hazudtatok és hazudtatok és hazudtatok éjt nappallá téve, akkor már nyíltan a Sátán oldalán, minden népek ellenségeként, megpróbálva a lehető legtöbb embert fajtáitok, a JÚDÁSFAJ aljához aljasítani!

Gyere csak a közelembe, JÚDÁSFÉREG, hogy kamerák előtt kiálthassam a szemedbe mindazt, amit elrejtettél mindenki elől, mert azt tetted, hogy sötétségben pusztuljanak és haljanak az igazak, a vétlenek, a keresztyének és minden nemzetek, és úgy vesszen el a föld, napi JÚDÁSBÉREDÉRT cserébe! Gyere csak a közelembe, áruló JÚDÁS, államügynöki Pártféreg, és nyíltan, kiáltva kapod meg, és ha ez kevés, neked rontok a kamerák kereszttüzében, hogy bukj és borulj, és az kapjon nyilvánosságot, te bitang, gerinctelen, jellemtelen, JÚDÁSI és farizeusi haza- és Emberiségáruló, aki el akartad titkolni az igazságot, hogy mindenki gyávaságod és gerinctelen kapzsi alamusziságod árát fizesse meg! Kamerák előtt vágok ököllel az arcodba, te szemfényvesztő, gerinctelen államügynöki Pártszemét, hogy egy mozdulattal romboljam le mindazon gyávaság és hallgatás falát, amit az Emberiség kipusztítására mocskos, gerinctelen, JÚDÁSFAJI hazaáruló állampártügynökeitekkel felépítettetek, napi étekért, a JÚDÁSOK étkeiért!

Az alábbi egyik legújabb cikk az általam nyilvánossá tett, általatok elhallgatott és üldözött csepp a tengerből, hogy arcodba öklözéssel, és annak nyilvánosságával mi minden borul ki a világ elé, amit ti, fasiszta állampártpatkányok, nemcsak elrejteni  akartatok, suttogva kiejtve a nevemet, de még meg is öltétek volna mindazokat, akik bármi igaz szót szólni mertek! De ennek vége, JÚDÁS! Mert akiket ti átkoztatok és gyűlöltetek, hozzám fordulhatnak! Egyet sem engedek el, mocskos kurucinfós VEÉRÁLLAT! És az eddigi áldozatok véréért meg kell fizetnetek!

Molnár F. Árpád, a beígért adu ász

A csepp a tengerből:

Orbán Viktornak való ajánlás helyett: 2009-05-23. -
A Cégen belülről: Az NBH és a hajdani Orbán-kormány soha, sehol, senki által nem publikált titkosszolgálati módszereiből és eszközeiből
/Molnár F. Árpád/

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.


Molnár F. Árpád felvétele, aki hegyként járult az ügynöki hazaárulók elé ingyenes szolgálatra, ahogyan Krisztustól tanulta.
Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás, valamint hasonszőrű áruló pártidiótáik bizonyára elvárnák, hogy tovább szolgáljunk nekik egyoldalúan, míg ők kezdettől fogva, folyamatosan és egyfojtában elárulnak minket, mert a magyar történelemben - egyébként minimum az egész európai kontinensen is - példátlan mélységű és bőségű tényfeltárást folytatunk, leleplezve az általuk elrejtett államvédelmi és titkosszolgálati módszereket és eszközöket, amely alkalmas az egész bolygó elpusztítására is! Ön szerint is tovább szolgáljunk az árulóknak és saját hóhérainknak, abban reménykedve, hogy egyszer csak - egy életen át tartó államvédelmi szolgálkat és hazaárulás után - megtáltosodnak, felbátorodnak, és átállnak a Sátán védelmének pártjáról legalább valamelyest az igazak és fajtájuk által üldözöttek és megölöttek oldalára? Tényleg ennyire tollas lenne a hátunk, hogy a Jobbik és a kurucinfó embertelen, igénytelen bűnbandáinak szolgáljunk, akik naponta, egyre nagyobb és látványosabb lelepleződéssel, már csak a szemét és a selejt pártfogása mellett pusztítják a Földet? Vagy rúgjunk beléjük, ahogyan ők tették velünk és az Emberiséggel az első naptól kezdve, és tapossuk, tapossuk, tapossuk őket, valamennyi férget, akik elárulták a Földet és kifosztották volna hazugságaikkal, árulásaikkal és gyalázkodásaikkal az utolsó emberig, minden lelket a kárhozatba juttatva! Én azt mondom: lökd az árulót, lökd a gyilkost! És ha ez kevés ahhoz, hogy az igazság napvilágra kerüljön - mert a JÚDÁSFAJ férgei elrejtenék, ha lehetne, az örökkévalóságon át a Valóságot -, akkor kamerák előtt üsd az árulót, vágd a gyilkost! És üsd az árulót és vágd a gyilkost!
(Molnár F. Árpád)

Morvai Krisztina, aki olyan titkosszolgálati személyekkel töltötte a fél életét, mint Bánó András és Baló György, még azt is letagadja, hogy ismeri a titkosszolgálatokat, és az állam konspirációs pártfegyelmének örök hű szolgálója és követője a mai napig. Vona Gáborral és Gaudi-Nagy Tamással azokat a lapokat reklámozzák, amelyek ellenségeinkként halálos ellenségei minden tényfeltárásnak és az Emberiség puszta túlélési érdekeinek, bezárva a legsúlyosabb vészhelyzetek, az Echelon-eszközök totális elrejtésével, azok feltáróinak üldözésével, mindenen taposva, ami szent és az Igazság feltárása szolgál. A hazugságon híznak és dagadnak ezek a bitang haza- és Emberiségáruló ügynöki paraziták, az Emberiség borzalmaiból zabálva, lakomáikon a magyarság történelmének legutolsó ördögeivel tobzódva és dorbézolva, e faj leghitványabb árulóival egy tányérból élősködve a világ népeinek testén. Morvai Krisztina megülte a Bibliai Titokzatos Veres Fenevadat, amelynek fejein a káromlásnak nevei. Hordozza a vörös fenevad, ő pedig vörös ruhába öltözve kínálja és nyomja, nyomja, nyomja le a torkunkon saját tisztátalanságának és antikrisztusi sötétségének mocskos gyümölcseit. A Sátán fiainak minden felöklendezéseit. De ebből elég volt! Sokak kérésére most már kezdjük el tényfeltárni, kicsoda Morvai Krisztina. Gyía!

Újra ajánljuk: Tekintsék meg korábbi rövid, 7 perces filmünket (KLIKK!) arról, milyen az a veres fenevad, amelyen Morvai Krisztina nyargal, szégyellve az Igazságot, ügynöki JÚDÁSFAJI antikrisztusként elbujdosva a Valóságtól, egy tálból zabálva hazug és szemfényvesztő árulóként a JÚDÁSFAJ tömeggyilkosainak már kiselejtezett korcsaival és szörnyszülötteivel, a Párt legfőbb ideológiai tálentumaiként hirdetve úton-útfélen a kurucinfós és fajtabeli árulókat, ellenségeinkkel, az Emberiség JÚDÁSFAJI, Veérfasiszta ellenségeivel, a kurucinfóval közös temetkezési gödörben, de még mindig ásva és ásva és ásva egyre mélyebbre! Arról a kurucinfóról láthatnak, amely kérkedett azzal, hogy az elmetechnológiai Echelon-eszközök világméretű pusztításait elrejti és kérkedett azzal, hogy hadd hulljanak annak áldozatai az egész bolygón. Igen: Az Emberiség kipusztítására.
Ne feledjétek a szentek, az igazak és mindenek vérét, akiké kiontatott a Földön, és akarjátok a nürnbergi pereket az Emberiség e leghitványabb ellenségei ellen!
(Molnár F. Árpád)

Befejezzük Morvai Krisztinával - A kurucinfó akasztófája

HTML clipboard

Molnár F. Árpád

Tartalom: Morvai Krisztina megülte a Veres Fenevadat, amelynek homlokán a káromlás nevei. A Hírháttér Multimédia több munkatársa azzal keresett meg - találkozván a kurucinfó és társai anti-Krisztusi gyalázkodásaival -, hogy most már elég volt. Mondjuk el az igazat, és ne fedezzük az ellenségeinket és az Emberiség árulóit. Az alábbi eredetileg egy blog gyorshozzászólása volt.

A Hírháttér Multimédia munkatársainak kérésére

A Kurucinfó akasztófája


Az összeállítás végén olvasható, hogy előre jelezték a Jobbikba furakodó ügynököket. Ezt nem kell előre jelezni, csak a pancserek nem tudják, hogy egy pártnál és civil szervezetnél természetes a villámgyors elözönlés.

Ki nem érti, hogy Morvai Bánó András és Baló György feleségeként tősgyökeres állami emberekkel, akik egész életükben hű kiszolgálói voltak az államnak, és betartották a konspirációs szabályokat, teljes egészében betartották a állami pártfegyelmet, a titkosszolgálatok és működésük, valamint lakosság elleni eszközeikről soha, egy árva szót sem szóltak, tehát ki nem érti, hogy nem lehet Morvai úgy belsősök felesége, hogy ne tudja meg a rendszer működését, annak módszereit és eszközeit, és ne kerülne ügynökként beszervezésre.

Miféle párt az (válaszolom: olyan, mint a többi), amelyiknek a hívei is annyira igénytelenek, hogy úgy kerülik az igazságot, és olyan gyűlölettel üldözik, amikor azzal szembesülnek, mint ördögök a szentelt vizet! Egy párt szavazóinak igénytelensége azonos a párt vezetőinek igénytelenségével. Ahol a vezér alantas és hitvány, ott a szolganép lealjasult. Ha egy párt vagy közösség vezetői gerinctelenek és JÚDÁSFAJI anti-Krisztusok, ott annak hívei is az Emberiség hazug, az Életet eltitkoló ellenségei lesznek, ahogyan Morvai Krisztina, aki azért nem mert minket kritika tárgyává tenni, mert tudta, hogy ami lesz, elkerülhetetlen, és ebben az esetben egy előre bekövetkező bukásával azonnal elveszít mindent, és ezt később mindenki tudni fogja.

Morvai Krisztina a kurucinfóval oda került, ahová minden magyar idők legocsmányabb stílusú szennylapjának emberei valók:

a történelem szemétdombjára. Remélem, gyávaságába és gerinctelenségébe, amivel Gaudi-Nagy Tamással még szólni sem mertek a Jobbik szennylapjainak, hogy fogják be a pofájukat, amikor rólunk firkálnak, mert a párt is rámegy, és ki fog derülni, hogy mi tártuk fel egyedül a valóságot, azaz aki szembe megy, az veszített(!), és alantas hazaárulóként fog megbukni, nem fog sem ész, sem erkölcs költözni, hogy megpróbáljon árulásaiból kihátrálni. Azaz remélem, nem keres meg minket, hanem a disznóólban marad, ahol jól érezte magát a moslékostál fölött. Olyanként, aki mindig tudta, mert mindig mélységi beszervezett volt, hogy mi történik, ahogyan a kurucinfó levelezéseiből is egyértelműen kiderül, hogy tudtak az Echelonról, és abszolút evidens állásfoglalással hajtogatták, hogy ők bizony egy árva szót fel nem tárnak róla, és le vannak sz...va az áldozatok az USÁ-tól Magyarországig. Vesszen az Emberiség!

Morvai Krisztina síremlékét elmentettük: jól mutatnak a minket az Igazságért gyalázó náci kurucinfós szennyoldalak fölött elhelyezett Vona-Morvai reklámcsíkok. Jó lesz mutatóba és reklámnak, amikor már mindenki tudni fogja, hogy valamennyien tudták a valóságot.

Morvai Krisztina: mi megbocsájtóak vagyunk. Minket egyáltalán nem érdekel, hogy ki Moszados, FSZB-s, BND-s vagy III/III-as. Minket az érdekel, mit tud letenni az asztalra. Te pedig irdatlan csúfosan megbuktál és lerongyolódtál. Próbálhatsz tovább hátrálni, ahogyan politikusoknak kell, máról holnapra élve, pillanatról pillanatra ejtőernyőzve, mint a kommunisták próbálták átmenteni magukat, de a hazugságaiddal és azzal, hogy az Igazságot elrejtve az emberek elől, szemfényvesztőként minden magyar idők legocsmányabb stílusú és azaz igényű Emberiség-ellenes rongy állami bűnözőivel, mint a kurucinfó kötöttél szövetséget, előre megástad saját bukásodat. Menj tovább, hazudj még. Hazudj, hazudj, Morvai, hazudj rendületlen, tovább és tovább, meneteljetek egy már általunk főbe lőtt, a holttestével a föld felé zuhanó halott rendszer testének tudatosan hazug részeként, és reménykedj, ahogyan társaid, a politikusok teszik, hogy majd csak lesz valahogy. Lesz is.

Ragaszkodom a következő nürnbergi perekhez. És azoknak, akik ennyire szélsőségesen ellenségei voltak az Emberiség puszta túlélésének is, ugyanolyan igényes és körítésű perekkel kell felelniük az Emberiség elleni tudatos bűneikért.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

UI.: Kommentnek készült, de elküldve Morvainak, Gaudinak, és valószínűleg számos helyen meg fogjuk jelentetni.

A fenti text első megjelenése kommentként: http://csakajobbik.blog.hu/

Morvai Krisztina, aki olyan titkosszolgálati személyekkel töltötte a fél életét, mint Bánó András és Baló György, még azt is letagadja, hogy ismeri a titkosszolgálatokat, és az állam konspirációs pártfegyelmének örök hű szolgálója és követője a mai napig. Vona Gáborral és Gaudi-Nagy Tamással azokat a lapokat reklámozzák, amelyek ellenségeinkként halálos ellenségei minden tényfeltárásnak és az Emberiség puszta túlélési érdekeinek, bezárva a legsúlyosabb vészhelyzetek, az Echelon-eszközök totális elrejtésével, azok feltáróinak üldözésével, mindenen taposva, ami szent és az Igazság feltárása szolgál. A hazugságon híznak és dagadnak ezek a bitang haza- és Emberiségáruló ügynöki paraziták, az Emberiség borzalmaiból zabálva, lakomáikon a magyarság történelmének legutolsó ördögeivel tobzódva és dorbézolva, e faj leghitványabb árulóival egy tányérból élősködve a világ népeinek testén. Morvai Krisztina megülte a Bibliai Titokzatos Veres Fenevadat, amelynek fejein a káromlásnak nevei. Hordozza a vörös fenevad, ő pedig vörös ruhába öltözve kínálja és nyomja, nyomja, nyomja le a torkunkon saját tisztátalanságának és antikrisztusi sötétségének mocskos gyümölcseit. A Sátán fiainak minden felöklendezéseit. De ebből elég volt! Sokak kérésére most már kezdjük el tényfeltárni, kicsoda Morvai Krisztina. Gyía!

Tekintsék meg korábbi rövid, 7 perces filmünket (KLIKK!) arról, milyen az a veres fenevad, amelyen Morvai Krisztina nyargal, szégyellve az Igazságot, ügynöki JÚDÁSFAJI antikrisztusként elbujdosva a Valóságtól, egy tálból zabálva hazug és szemfényvesztő árulóként a JÚDÁSFAJ tömeggyilkosainak már kiselejtezett korcsaival és szörnyszülötteivel, a Párt legfőbb ideológiai tálentumaiként hirdetve úton-útfélen a kurucinfós és fajtabeli árulókat, ellenségeinkkel, az Emberiség JÚDÁSFAJI, Veérfasiszta ellenségeivel, a kurucinfóval közös temetkezési gödörben, de még mindig ásva és ásva és ásva egyre mélyebbre! Arról a kurucinfóról láthatnak, amely kérkedett azzal, hogy az elmetechnológiai Echelon-eszközök világméretű pusztításait elrejti és kérkedett azzal, hogy hadd hulljanak annak áldozatai az egész bolygón. Igen: Az Emberiség kipusztítására.
Ne feledjétek a szentek, az igazak és mindenek vérét, akiké kiontatott a Földön, és akarjátok a nürnbergi pereket az Emberiség e leghitványabb ellenségei ellen!
(Molnár F. Árpád)

Nemzetbiztonsági csúcsbotrányok, Emberiség elleni terroristák - Kulisszatitkok

HTML clipboard

2009-05-20., 0 óra 10 perc
Molnár F. Árpád tényfeltáró cikke

Mottó helyett:
2001-ben a titkosszolgálat - egy periódusban, ahol az Orbán-kormány titokminisztere, Demeter Ervin és az MSZP csak kényszerű kiszolgálóvá lett - azzal keresett meg, hogy fogadjam el az ajánlatot, mert "nincs miből válogatni". Ez konkrétan azt jelentette: a 10 millió magyar közül kvázi egyetlen bátor és becsületes embert sem tudnak felmutatni, csak engem.

Súlyos, nemzet- és Emberiség-ellenes bűncselekmények készülnek, melyekben magyar vonalon vezető szerepben a Ficsor Ádám vezette titkosszolgálatok és Orbán Viktor, a Fidesz vezető keresztapája áll. Ismét példátlan, és örök tanításokat tartalmazó nemzetbiztonsági glosszánkat Ficsor Ádámmal, a 29 esztendős MSZP-s titokminiszterrel kezdjük, aki Szilvásy Györgyöt váltotta - látszólag.

Ficsor Ádámról, aki református iskolába járt, az a hír járja, hogy annak ellenére, hogy roppant agilis és gátlástalan, annyira helyezkedő és szervilis, hogy még egy politikai gyilkosságot sem tud egyedül elintézni, mert azokat is egytől egyig Szilvásy György, Gyurcsány Ferenc és Laborcz Sándor, valamint általuk mozgatott pártcímeres hatökri idiótáik végzik, hol a feje fölött, hol meg utasításba adva neki. Nemzetbiztonsági körökben mindenki egyértelműen azt az álláspontot képviseli, hogy Ficsor Ádám egy állambiztonsági bohózat kellékeként csak arra való, hogy marionettfiguraként, dísznek odaállítsanak egy könnyen mozgatható, alamuszi és pártszolgálatos, gyurmaként formálható gerinctelen idiótát, aki hülyébb még a Nemzetbiztonsági Hivatal kecskeméti kirendeltségének vezetőjénél is, szereposztása pedig ahhoz hasonló, amilyen nagyban az USA miniszterelnöke, George W. Bush volt, akit sok mindenbe bevontak, a WTC-s tömegmészárlásokig és az iraki pancserháborúig bezárólag, még többől kihagytak, de annyira hülye volt, hogy még ahhoz is engedélyt kért ottani Szilvásyjától, a Moszad- és KGB-ezredesek ottani megfelelőjéig (tehát Paul Wolfowitz-októl azok titkárnőiig bezárólag), hogy kifújhatja-e az orrát a templomi szertartáson (vagy folyjon a taknya végig az öltönyén).

Ficsor Ádámról azok, akik tinédzserkorában ismerték, általában azt mondják, nem értik, mi lett vele, mert akkoriban sokkal normálisabb volt. Aki a világ helyzetével, mert annak technológiai uralmával kellően tisztában van, azonnal tudja, hogy egy valamelyest szocializáltabb személyből villámgyorsan kreál a Háttérhatalom komplett idiótát és szociopata, agyalágyult és halomra öngyilkos Echelon-torzszülöttet, amilyen az anti-Krisztussá és ellenségünkké vedlett Ficsor Ádám és kecskeméti, történelmi bukását előkészítő bűnbandája, amint állami pozícióba kerül. A meghibbantás és moslék, Veérengző államfasizmus azonnal elnyomó elektromágneses és belső végrendeletként vágja agyon azt az anti-Krisztust, aki a JÚDÁSFAJ e Veérengző moslék pártaklába kerül, ahogyan Ficsor Ádám, az ISTEN és a keresztyénség, valamint az Emberiség elárulója. Ezzel a bűnbandával és maffiával nem csoda, hogy az előre bejelentett balesetek, katasztrófák, bankrablások és gyilkosságok kivétel nélkül, egytől egyig elkövetésre és megvalósításra kerülnek, mert ahogyan ezt általában nagyobban láthattuk pl. a Kennedy-gyilkosság kapcsán, hiába tesz precíz bejelentést egy emberölésről az utcai prostituálttól az FBI-nál jelentkező pl. kőművesen át a CIA beépített, de Kennedy meggyilkolásának tervét saját emberétől eltitkoló ügynökéig bezárólag "mindenki", ha egyszer már megállapodott a KGB-től a CIA-n át Fidel Castro Kubájáig bezárólag "mindenki" abban, hogy Kennedy-t likvidálni kell. Kisebb bankrablásoknál és emberöléseknél, az alaposan megtervezett Mórtól Szögi Lajos rádióhullámú szórással történő agyonveretéséig bezárva sokkal inkább így van! Napi rutin, ahol a magyar föld cionista kézre bűnszervezetben történő átjátszása, a betörő és lánykereskedő bandák teljes védelme és tőlük a védelmi pénzek szedése (kivéve, amikor a cionista és orosz maffia kér védelmi pénzt a politikusoktól), az illegális fegyverkereskedelem és a gyilkosság napi téma, a balesetektől a rákon és az infarktuson át, a hirtelen felindultságból elkövetett, tehát több, mint 100 éve csak a fizikához és a hétköznapi józan észhez radikálisan tökkel ütött analfabéták számára nem érthető állami szervezésű elektromágneses emberölésektől a szervezett alvilági és közvetlen titkosszolgálati leszámolásokig.

A Molnár F. Árpádot (tehát engem) akkoriban, amikor még el sem kezdett az Echelonról tényfeltárni, már azzal indította útba a Legfőbb Hatalom (a keresztyének ilyenkor egyértelműen ISTEN közvetlen vagy megbízotti akciójára gondolnak, hiszen mi nem vagyunk ördögök, hanem az ellenségeink azok), hogy most pedig elkezdjük, és aki kvázi bármi okból nem hajlandó találkozni a Molnár F. Árpáddal, vagy letagadja azt, hogy tud róla vagy ismeri, meg is érdemli a minimum szégyenteljes bukást, és a megtorlást, ami az élete után is következik. Ez később élesíttetett abban is, hogy mindazon nemzetbiztonsági személyeken és ügynökökön, akik akár távolról, akár személyesen le merik tagadni, hogy tudnak a létezésemről, azokon legfelülről kell megtorló és bosszúakciót szervezni. Minthogy tényfeltárásaink egyedülállóak a teljes magyar, de valószínűleg legalább az európai kontinensen is, és ezen szolgalelkű személyek egyébként is minden hallgatásukkal és államvédelmi szolgálatukkal hazaárulók és az Emberiség ellenségei voltak, így fordított karrierjük bármi megtorló végérvényesítése ellenében aligha vethet bárki, bármi morális vagy törvényi ellenvetést, csak ha a Jézus Krisztusra és a keresztyénség szívjóságára hivatkozva kiált irgalomért, hiszen az Emberiség szemetéről és hulladékjáról van szó.

Kovács Géza, a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) tiszteletbeli elnöke ügynökügyének kirobbantását kifejezetten ahhoz kapcsolták, hogy a 2007 október 26-i, a kurucinfó által az Erzsébet hídhoz szervezett blokádnál letagadta, hogy ismer, és csak előttem jelezte, hogy sok mindent tud rólam. Számos információ eljutott hozzám arról, hogy mindazon soha publicitást nem látott információk, amiket rólam - akár Grespik László, akár Csurka István, akár Kovács Géza stb. - birtokolnak, közvetlen nemzetbiztonsági eredetűek. Ennél persze sokkal többet tudunk. Azaz a titkosszolgálatok szokásos információözönéről van szó, amely mindig is úgy beszélte ki az államtitkokat - beleértve a sajtó ügynökeinek tömegeit is, akik államvédelmi okokból soha nem írták meg -, mint ahogy - érdekes hasonlattal - röntgenpisztoly szórja fotontorkolati csövén keresztül vastagon a fotoncsomagokat. Akik a Kovács Géza-botrányt közvetlenül, tevőlegesen végrehajtották, valószínűleg fogalmuk sem volt arról a több hónapos folyamatról, amely során kifejezetten a Molnár F. Árpád letagadásával, ezzel egy a végzetes dominóeffektus minden eddiginél rombolóbb, Isten- és Emberiség-ellenes bűnbandájának alkatrészeként való szerepléssel szembeni megtorló akcióról volt szó, ahol a buktatók azt sem tudták, mit hajtanak végre. Kovács Géza attól kezdve, hogy az erzsébet hídi rabomobilban letagadta, hogy ismer, napi beszédtéma volt atekintetben, hogy legfőbb bázisú hatalmi háttérrel (a keresztyének Istenre gondolhatnak) milyen módon kell ezért rajta bosszút állni, függetlenül attól, hogy Kovács Gézával időközben "jó" kapcsolatot alakítottam ki. Ilyen ügyekben ugyanis ez a körülmény már nem szokott sorsfordító lenni.

Borbély József pártelnök, az állambiztonsági lobbi tagja, Kecskemét egyik fő keresztapája, ingatlankereskedő, aki állítólag - nem minden forrás meggyőző erről - Bali Gábor volt NBH-s nemzetközi bűnöző megbízásával akarta eltetetni láb alól Pintér Sándor volt belügyminisztert, velünk kapcsolatban sokkal alacsonyabb szinten vizsgázott, mint Kőrösi Imre volt MDF-es országgyűlési képviselő, volt tényfeltáró, és Kozenkay Jenő kémelhárító, korábbi leleplező és tényfeltáró, akik már első találkozásunkkor is hétköznapi evidenciával, mint beavatottnak és interaktív személynek kommunikálták az elmeirányító és ismeretlen eredetű és helyzetű Háttérhatalom (Nagy Babilon) létezését, amikor nyíltan még egy árva kukkot, annyit sem szóltam arról, hogy tudok a létezéséről, de Borbély, a kecskeméti vállalkozó, amúgy Kozenkay Jenő ellensége, azonnali bukását szenvedte el, amint egyébként való 'mondjam, ne mondjam' tétovaságát tetézve személyes, több esztendős sérelmeire hivatkozva a Hírháttér ellen fordult. Márpedig semmiféle szinten nem képviselheti sem Magyarországot, sem az Emberiséget az, hanem kizárólag az ellensége, aki minden idők csúcsmagyar és minimum csúcseurópai tényfeltárását és tényfeltáróit az egoizmus, a keresztapáknak való gerinctelen szolgálat, vagy bármiféle párthülyeségre hivatkozva megveti vagy gyáván megtagadja. Márpedig Borbély József semmi többre, mint saját önérzetére tudott csak hivatkozni, képviselvén, inkább vesszen az egész Emberiség. Így a maffia ezen NBH-s védettségű, a titkosszolgálati pártfegyelmet maradéktalanul betartó háttérhatalmi keresztapájával is szakítottunk, bár lehet, hogy a szakításból eredő botrányok dömpingje csak eztán jön. Az biztos, hogy Kozenkay Jenőék sokkal értelmesebben voltak képesek megragadni, hogy a valódi szélturbinába befektetni olyan, mint amikor az ember az IBM első részvényeibe fektet, mert tudja, hogy a világ legalább egyik legnagyobb cége lesz. Nem is lett volna bökkenő, ha nem lett volna a titkosszolgálat, amely viszont feltétlen és gyors öngyilkosságokat követel minden alattvalójától.

A titkosszolgálatoknak és hátterének kezdettől központi utasítása volt minden rongyalak és államvédelmi ávós söpredék felé (a Szovjetunióban minden harmadik vagy negyedik ember be volt szervezve a KGB-be), hogy a Molnár F. Árpádról sem jót, sem rosszat írni nem szabad, és aki nem kapja kifejezett utasításba a hamis suttogó propaganda és államvédelmi, moslék JÚDÁSFAJI söpredék által terjesztendő rágalmakat és hazugságokat, az tagadja le azt is, hogy a Molnár létezéséről egyáltalán valaha hallott volna. Olyan titok volt a Molnár léte is, mint Simon Peresz első orgazmusa, vagy az, hogy léteznek politikai gyilkosságok, és létezik az Echelon. Nos, a titkosszolgálati analfabétizmus addig terjedt, hogy miután - nem sikerülvén sem végleg kivonni a forgalomból, sem végképp elkergetni, sem likvidálni - létrehoztam a Hírháttér Multimédiát, és már túl voltam a 3 millió letöltésen, a hibbant, húgyagyú, értelmüktől és gerincüktől végképp és jogosan, valamint okszerűen megfosztott, kitépett, kihalásra és kiirtásra vetett agyalágyult ügynökszervilis és államsöpredék férgek még mindig letagadták, hogy hallottak volna rólam, ugyanis a titkosszolgálat nem szólt arról, hogy aki letagadja, hogy tud közép- és dél-magyarország tulajdonképpen egyetlen tényfeltárójáról, aki mellesleg egyedülálló módon bevezette a köztudatba a politikai gyilkosság fogalmát, 100 év állampszichiátriai visszaéléseinek tényét, konkrét volt és folyó ügyekkel, nevekkel és személyekkel együtt, ahogy eddig soha, mert az összes korábbit likvidálták, máskülönben annyi információt borított nyilvánosságra a rendőrség és a titkosszolgálatok nem publikus működéséről és eszközeiről, amennyit még soha, senki, ráadásul elsőként az Echelon-eszközök és fegyverek létezéséről és használati módszereiről, valamint személyi kapcsolati struktúráiról és kiterjedéséről, tehát aki azt mondja, hogy nem tud a Molnárról, az magából csinál végérvényesen bukott államügynöki talpnyaló hazaáruló idiótát, és az olyan sem párt, sem nemzetbiztonsági intézmény, sem magára bármit adó sajtó és médium közelébe sem mehetne, nemhogy hitelesen lehetne eladni ekkora ávós marhaságot. Márpedig akiket nem utasítottak hamis és lejárató propagandára, amikkel a pancserekből csináltak hülyét vagy gerinctelen hazaárulót - ahogyan pl. Tánczos Istvánnéból, a körmendi Tánczos Gábor édesanyjából formálták meg az Emberiség szüntelen áskálódó JÚDÁSFAJI ellenségét annak 10 éve ügynökférgekkel halmozott környezete által -, azok mindig azt állították, hogy ők bizony sosem hallottak olyanról, hogy a Molnár F. Árpád létezik. Azaz nem tudnak semmiről, semmit, és hülyék mindenhez, ami tényfeltárás. Hasonló ez ahhoz, csak a túlpartról, mint amikor főleg 2001 és 2004 között a Balatonon nyomozott az ember az orosz maffia és a nemzetközi sajtóban napi közismert vezető keresztapák után, a maffia klubjainak vezetőit kérdezgetve, akik vígjátékszámba menően felelték, hogy ők bizony soha életükben nem hallották még Szemjon Mogiljevics nevét sem, és azt volt nehezebb eldönteni, mikor is tör rájuk jobban az aggodalom: amikor a tömeggyilkos Szeva bácsi, vagy a szintén sokkos gyilkos, megtorló bosszúálló hírében ratifikált Orbán Viktor nevét hallják. Abban az időben ugyanis őrjöngő gyilkos gyűlöletet tanúsított az állam és annak összes pártja, amint az ember az összpártilag kiépített és fenntartott, a pártvezetők által az idegen maffiavezérekkel és titkosszolgálatokkal összefogásban a lakosság elleni sokkos és tömeggyilkosokként működő keresztapák bármely ügye vagy módszere kapcsán nyomozni kezdett a Balatonon vagy környékén, és az akkori Igor Koroloknak éppolyan rettegett híre volt, mint az NBH-nak és Orbán Viktornak, a sokkos-mocskos hentesnek, aki annak idején összes pártemberével olyan hülyét csinált a lakosságból, hogy mindenki azt hitte, demokrácia van és az állampolgári jogok kvázi vagy maradéktalanul érvényesülnek, továbbá mindenki és minden független mindenkitől és mindentől, hiszen demokrácia van és helyreállt a szabadság. El lehet képzelni, hogy ilyen horni és orbáni, áltényfeltáró Pesty László, Orbán Éva álötvenhatos író és Adorján András sakkozó által kívánt szintre lebutított és lehülyített, agyalágyult lakossággal körbevéve, ilyen szánalmas és moslék-primitív állatkertben mit jelentett nemhogy tényfeltárónak lenni, de egyáltalán a legkisebb közlekedési rendőri vagy kisvállalkozói, nemhogy titkosszolgálati bűncselekményben nyomozást kezdeni. Az Orbán Éva álötvenhatos írók és Adorján Andrások azóta is az államsöpredék hazaáruló és JÚDÁSFAJI henteseiként tengnek, üldözve és átkozva minden igazat és felsőbbrendűt, maximum is az ávósokra jutó - így Orbán Évának maradt - piártevékenységgel, hogy aki teljesen hülye, azt higgye, van köztük, aki hasznosat is tesz. Orbán Évát sem véletlenül propagálja a Nemzeti Hírháló és az ÚDK sem, hiszen pl. az ÚDK fórumából is rendre cenzúrázták, ha le mertem írni azt a szót, hogy "zsidó". Minthogy az ÚDK mindig is roppant távolságot tartott a valódi tényfeltárástól, mint a tüzet, úgy kerülte annak érintését is, nehogy bárhol az állam megsértődjön rá, így a pártfegyelem gondos betartása által alkalmas volt arra, hogy meghívják őket az Echo tv-be, ahol az ÚDK vezetője akkor is udvarias és pártállami emlékű mély meghajlással adózott a cionista gyilkosok lelki békéje fenntartására, amikor az összes többi vendég nyíltan Moszadozott. A bátor szókimondás terén kevesebb erőteljességet (tehát az eladhatatlan semmit) képviselt az ÚDK, mint Sebők István, a Magyar Néppárt elnöke, akit a Hírháttér Multimédián keresztül, előre tervezetten elkezdtük közismertté tenni. (Ugyanis úgy volt eleve elvégezve és bejelentve, hogy Sebők Istvánt én teszem híressé, ennek eszköze a Hírháttér lesz, és ez ellen sem ő, sem senki más nem fog tudni tenni semmit, ahogyan hitehagyása is előre be volt jelentve, azzal a felvetéssel, hogy ugye, előre bejelentett árulásáért nem fogjuk megölni. Sebők István tudta nélkül előre elkészült karrierjét elküldtem pl. Szeszák Gyula olajügyésznek, az elmúlt fél évszázad egyetlen értékelhető teljesítményt nyújtott túlélő ügyészének, a 66 vagonnyi nemzetközi olajvonat megbuktatójának, továbbá több bel- és külföldi titkosszolgálati köröknek. Azaz - így mondják ezt nemzetbiztonsági nyelven - "mindenki tudta".)

De a faji söpredékkel, a gyáva és gerinctelen, valamint eleve rosszindulatú, mocskos állatokkal, Istengyalázó és anti-Krisztusi hazaárulókkal szemben sosem titkolták, akik hozzám jöttek, hogy mindig tudta rólam mindenki, a keleti határ rendőreitől és újságíróitól a nyugati határ ügyészeiig és ügyvédjeiig bezárólag, hogy a rendőrséggel és az NBH-val működtem, és politikai üldözött vagyok, valamint általában azt, hogy külföldi államokban végeztem ellenálló tevékenységet, és ennek kapcsán több állami vezető bűnöző elleni bombarobbantásos merénylettel is összefüggésbe hoztak. Valójában abban az időben úgy jártam az országhatárokon ki-be, folyamatos állami életveszélyes fenyegetésekkel és teljes nemzetbiztonsági felfordulással körülöttem (abban az időben sokkal látványosabban voltam homloktérben, mint most), mint ahogyan zoknit és gatyát vált az ember. Sosem tudtam, átengednek-e a határon, vagy a Bush-kormányzat, Anglia és Izrael követelésére lekapcsolnak és - Magyarországra hurcolva - bírósági tárgyalás nélkül végleg kivonnak a forgalomból.

Én nem vagyok sem Drábik János, sem Mark Phillips, hogy valamiről csak beszéljek. Nemcsak tájékoztató és tényfeltáró, hanem követelő, zsarolhatatlan, megvesztegethetetlen, megfélemlíthetetlen, továbbá végrehajtó típus vagyok, aki ráadásul időközben - belülről megismerve és elkezdve használni a Háttérhatalmat - számos legfontosabb és legmarginálisabb dolgokról is előre tudja, mi fog történni. Az információ hatalom, amire igényt tartok, amit elvárok és megkövetelek, nemcsak tényfeltárva és kérve, hanem végrehajtva, és keresztülgázolva az Emberiség államvédelmi és zombi hulláin, mindenkin, aki az Emberiség ellenségeként az utamba áll, hogy ez meg miért tényfeltár, miért képviseli a nemzet, de főleg és mindenekelőtt az Emberiség azon rétegét, amely nem öngyilkosan hibbant és rosszindulatú, hiábavalóan reménykedve a legjobbak vesztében. Miközben az átkeresztelt és fennmaradt Securitate ügynökei, az oroszok, a zsidó és a magyar titkosszolgálatok szervezkedtek és üldöztek, utódaikkal pedig a hígagyú és hibbant magyarok méginkább történő elhülyítésére az Interneten (ez már 2008-ban volt) ellenem ügynököztek, addig én már sok éve konkrét állambűnszervezeti bűntettek ellen (a hatályos törvények teljes felszámolása miatt) arról beszéltem, hogy bombarobbantásos merényleteket kell elkövetni a kecskeméti bíróság épülete előtt, az NBH-nál, a rendőrségnél és másutt, tiltakozás és nyomásgyakorlás céljából, valamint a lakosság elől akkor még teljesen elrejtett állami korrupciós ügyek és titkosszolgálati ügynöki tengerek leleplezésére és megbuktatására. Akkoriban a magyarok annyira párthülyék voltak (elhive mindent, amit Orbán Viktor és Horn Gyula, majd Orbán és Medgyessy Péter tévéje, rádiója és sajtója leközölt), hogy el sem tudták képzelni, hogy létezik szervezett állami bűncselekmény. Az ember mindig a hibbant, primitív, alsóállati lakossági moslék és ügynöki mangalica-tenyészete ellenében képviselte a nép érdekeit, amely sosem volt több urai és az Orbán Éva-féle írói párthulladék pártgazdáinak szemében, mint vágóbarom és levágásra érett pártribanc (válaszolván Orbán Éva állami bűnöző mocskos rágalmaira és hamis, gyáva propagandáira is.).

Akkoriban még - nem tudva az Echelon-fegyverekről - nem értettem, miként lehet, hogy a titkosszolgálatok irdatlan hatalmas állományából nem akad egy sem, aki a lakosság érdekében megtagadná az államnak való feltétlen és abszolút engedelmességet! Mert abszolút volt az engedelmesség! Abszolút! Hiába próbáltam fellázítani ezt a hibbant, Veérgőzös, hazaáruló, nemzetgyilkos és minden erkölccsel az állam szolgálatára és az attól való félelemre hivatkozó primitív gój és baromnépet, sehogyan sem tudtam összeszedni egyetlen ügynöki szemetet sem, amelyik átállt volna a Sátán házának pártfogásából az erkölcs és a becsület minimumának oldalára. Mert a magyar az egy hibbant, Veéreskezű, alsórendű állati baromfaj, amelyben a becsület keresése olyasmi, mint amikor tízmillió rakás disznótrágya közül a maximum három igazgyöngyöt kell megkeresni. Ezért is jelentkeztek Echelon-feltárás ügyben is főleg külföldi állampolgárok, minthogy a magyar az egy hazaáruló pártállatfajta. Olyan, mint stílusa és választott pártja, valamint annak vezére, Gyurcsány Ferenc vagy pl. Orbán Viktor, a Veéreskezű, a hitleri tömeggyilkos Adolf Eichmannhoz hasonlóan kifésült, öltönyös és nyakkendős hóhér, akinek hátránya Eichmannal szemben, hogy a Párt Orbánja még a komolyzenéhez is hülye.

Emlékezzünk: a Szovjetunióban minden harmadik vagy negyedik ember be volt szervezve a KGB-be! El lehet gondolni, hogy Magyarország, ezt megelőzőleg a szovjet kormány és hadsereg felségterületeként mekkora ügynökféregmoslékhalmazzal rendelkezik ma is! Igen: ebből a hatalmas állományból egyetlen olyan embert sem találtam, aki a hazájáért akár egy gyufaszálat odébb tenni hajlandó lett volna, nemhogy - mint én - élete feláldozására kész lett volna! Most pedig ugyanazok a férgek, akik akkoriban elárulták nemzetüket és az Emberiséget, azóta kitenyésztett utódaikkal, a változó mélységekig beszervezett államkiszolgáló faji söpredékkel az utcai tüntetések zászlóvivői, civil szervezetek vezetői és/vagy szponzorai, könyveket írnak, az Interneten őrjöngnek, a Jobbik vezetőségében és padsoraiban ülnek, és a kurucinfós, Harc Téres, Barikádos, Hazai Verás és Sághy Rékás stb. szennycsatornáikon támadnak és folytatnak pokoli igénytelen hadjáratot a magyarság és az emberi faj utolsó lehetőségei ellen:  A SÁTÁN VÉDELMÉBEN, A MAGYARSÁG ÉS AZ EMBERISÉG VÉGSŐ HOLOCAUSTJÁÉRT.

Fizessenek meg mindazok, akik szégyellték a becsületet és az igazságot. Mi, elválasztottak, pedig fizessünk a halhatatlansággal, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá legyen: az árulók tengerében voltunk a maradék, amely nem saját nemzete és e faj bolygójának elpusztítására tört.

1. Van valami Kecskemét belvárosában, ami úgy kezd világítani, ahogyan Mahmúd Ahmedinezsád római rezidenciájáról publikálták. Akinek tehetnékje van, ügyeljen arra, hogy kezét elirányítsa a lakosság bármely tagjától, erejét a megfelelő helyre irányozza, s hogy az ellenőrzések idején a műszerekbe a kívánt értékek kerüljenek, és mondhassák a nemzet és az Emberiség hóhérai: határértéken belül.

2. Tegye fel a kezét az a - titkosszolgálati mondás szerint - sághy-ringyó, amelyik ismét antimagyaritának mer nevezni, hogy a fenti tényfeltárás helyett tovább pusztíthassa a Földet.

Egyik pontban is piros, másik pontba is piros, tehát megvan a kettő. Kérdés: ki a hunyó.

Az a disznó röfögjön, amelyik moslék pártbaromként a fenti cikknél bátrabban és többet tényfeltár. Mert alkalmazkodva a mocskos környezethez, most már nem csak gyöngyöket szórok, JÚDÁSFÉREG, hanem aknákat is, hogy azokra taposs! /Így mondjuk mindig: "Szólt!"/

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

TUDJA-E, HOGY... - Villámsorozat, amikről soha, senki nem mert írni és nyilatkozni...

HTML clipboard

Molnár F. Árpád

   - Tudja-e, hogy a világ médiumai a megbukott CIA-s és más, pszichiátriákon és elmegyógyintézetekben végrehajtott állami titkosszolgálati emberkísérleteket és gyilkosságokat mindig LSD-re és elektrosokkra fogják, ezzel leplezve, hogy a zárt intézeti drogterápiákat nem LSD-vel, hanem állami fejlesztésű kábítószerekkel követik el, az elektrosokk terápiák pedig az agyműködés megváltoztatását, az elmetechnológiai emberkísérleteket, a testi (fizikai), degeneratív csonkításokat, valamint az emberi szervezet tűrőképessége határának tesztelését szolgálják.

- Tudja-e, hogy magyar kórházakból úgy szoktak a titkosszolgálatok orvosi ügynökei megbízásból és saját fogyasztásra kábítószert (pl. Morfint, M-Eslont stb.) lopni, hogy a páncélszekrényből kiveszik, a dokumentációs könyvben rögzítik, de a betegnek nem adják be, és erről sokszor tudnak a kórházi osztályok nővérei is.

- Tudja-e, hogy a magyar pl. belgyógyászati kórházi osztályokon az emberi szervezetre halálos Kálium-adag (folyadék formában) - mellyel az állam világszerte felbecsülhetetlen tömegével követ el politikai gyilkosságokat - ezerszerese is bármikor, bárki ott dolgozó orvos, nővér, takarítónő stb. számára, záratlanul és teljesen számolatlanul hozzáférhető, ha belőle vénásan, a branülbe vagy a kanülbe 5 millilitert fecskendeznek, azonnali szívleállást okoz, és a halálra másodpercek alatt, csendben elalvó páciens boncolásakor sem lehet kimutatni semmit, mivel a Kálium - halál után - a vérben egyébként is felszaporodik.

- Tudja-e, hogy a nagyobb kórházak vezető kórboncnokai valamennyien az NBH-nak - sokan számos idegen titkosszolgálatnak is - dolgoznak, ezekről minden bennfentes tud, és a titkosszolgálatok utasításainak és elvárásainak megfelelően tussolják el a (nem csak kórházi) gyilkosságokat, és hamisítják kívánság szerint - és a szokásos, egymás közötti műhibák és bűncselekmények stb. miatt - a boncolási jegyzőkönyveket.

- Tudja-e, hogy miközben a kormány a zsidó Holocaust-tagadás ellen törvényt akar hozni, hogy az bűncselekménynek számítson, aközben a magyar népi és ügynöki csőcselék java nem tagadja az eltelt 100 esztendő ártatlan magyarok tömegei ellen, politikai megrendelésre elkövetett pszichiátriai és elmegyógyintézeti kínzásokat, elektrosokk terápiákat és tömeggyilkosságokat, hanem pártok és pártvezetők vélt érdekei szerint pártolja ezen összes tetteket és valamennyi elkövetőit, pártolja a rehabilitációk betiltását, és súlyosan patologikus és szociopata defektusról tanúságot téve védelmezi ezek fenntartását és a lakosság pártpolitikailag nem kívánatos személyei ellen alkalmazott folytatólagos elkövetését; továbbá tudja-e, hogy ennek az utóbbi időben - egymással versenyezve - legtöbb és leghangosabb, az Emberiség-ellenes bűnökkel legkérkedőbb képviselője a Jobbik és a Fidesz tagjaiból, valamint Orbán Viktor és Vona Gábor pártfogói közül kerültek ki, akikről nem csak a nemzetbiztonsági szerveknél, de a Hírháttér által is folyamatosan bővülő halállista készül.

   - Tudja-e, hogy a történelem során gyakran azért vezettek be brutálisan szigorú törvényeket a lakosság ellen, enyhe cselekmények esetében is, mert azok már annyira nem tisztelték mások tulajdonát és az ártatlan emberéleteket, hogy a lakosság mentális állapotának rendezéséig az uralkodó (osztály) szükségesnek látta a népi barbarizmus kivégzésekkel való megfékezését, ahol a kivégzések népnevelő célzattal kerültek diffúzióra.

Ha bármely pontok kapcsán bármilyen kérdése akad, vagy bármilyen soha, sehol el nem hangzott részletre kíváncsi, felvilágosításért forduljon a Hírháttérhez.
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450

http://hirhatter.com

HÍRHÁTTÉR - a népi gyilkosok, az állampárti ügynökök és az államtitkok rekordtaposója
HÍRHÁTTÉR - Háború az Echelon-fenevadak ellen

Ráadás:

- Tudja-e, hogy a Molnár F. Árpád lassan 9 éve folyamatosan tartó nyílt politikai üldözése során több, mint egy tucat olyan közvetlen ismerőse halt meg úgynevezett "természetes" halálozási okok következtében, akik az ellene folytatott politikai üldözésben, az állami bűnözés oldalán bármikor ellenségei voltak, de egyetlen olyan személy sem vesztette életét, akik nem tudtak arról, mi történik, avagy tudták, de legalább passzívak maradtak.

- Tudja-e, hogy akinek nem tetszik, hogy Isten Kegyelméből végre nem csak az ártatlanok és a hősök, hanem a nemzet és az Emberiség ellenségei is csőstől hullanak, az keresse csak fel nyugodtan a Molnár F. Árpádot, és ne szégyellje, hozza csak nyugodtan magával sokkos gyilkos pártkönyvét vagy öltönyös gyilkos politikusbálványa fényképét, aztán nézzen mélyen a bioelektromos kamerába.

- Tudja-e, hogy akik a Molnár F. Árpád oldalán belefolytak a minden ügynököt és megannyi civilt félelemmel vagy kifejezetten hideg, fekete rettegéssel eltöltő elmeuralmi Echelon-titkok diskurzusába, valamennyien élnek, de jelentős százalékban azok közül, akik az elmúlt két évben kölcsönös jó viszonyban találkoztak a Molnár F. Árpáddal, viszont akár tájékozatlanságból, akár a hatalomtól való félelem stb. miatti számításból nem beszéltek nyílt evidenciával az elmetechnológiai Echelon-rendszerek létezéséről, többen maradandó sérülést okozó baleseteket szenvedtek, vagy életveszélyes, maradandó rokkantságot okozó betegségeket (pl. súlyos szívinfarktust) kaptak.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

HTML clipbFILMÜNKET ide kattintva megtekintheti és letöltheti! - Az Élet csak egy ideig kecsegtet békével és örök boldogsággal. Aztán nemcsak magává a Halállá, de a megtestesült örök Borzalommá válik mindazok ellen, akik Annak ellenségeivé váltak. Luthertől, Kálvintól és Ellen G. White-tól teljesen függetlenül mondtam, miután megértettem: Az Igehirdetés mindig termést hoz. Keveseknek az örök életre, a legtöbbeknek az örök kárhozatra.
(Molnár F. Árpád)
A film megtekintése a zene miatt (is) fülhallgatóval ajánlott!

A HAARP titkos alkalmazási területeiből, és a világuralom - A világ soha nem publikált titkaiból

HTML clipboard

"Sokan próbálták elmondani, mi irányítja és hogyan a világot, de előttünk mindenki az életével fizetett. Azonban mi tudtuk, hogy azért lettünk, hogy megtehessük, amit senki azelőtt."
/Molnár F. Árpád/


2009-04-26.
Molnár F. Árpád történelmi értékű leleplező glosszája

Előhang helyett:
'Amikor nézem az elmédet, sötétséget és rosszindulatot látok. Sötétséget, az egó gyűlölködő rosszindulatát, amiért meg kell fizetned.'
(Molnár F. Árpád)

A HAARP (Nagyfrekvenciás Aktív Ionoszférakutató Program) technológiáját Nicola Tesla dolgozta ki 80 esztendővel ezelőtt. Alaptulajdonságai közé tartozik, hogy erejével (ilyen pl. az amerikai HAARP), a földbe sugárzott elektromágneses hullámokkal, a kívánt mélységekből hatalmas felszíni földrengéseket tudunk okozni, szabályozhatjuk az időjárást szerte a Föld bolygón, a valaha előfordultnál 100-szor akkora villámot tudunk előidézni, és "politikai" döntésre ki tudjuk vele irtani a Föld bolygó teljes élővilágát. Az itt felsoroltakat az USA kormánya legalább 10-15 éve nem titkolja, de a magyar köznép annyira el volt szigetelve a beismert valóságtól, és a 80-100 esztendős, publikus tudományos kutatási eredményektől is (nem volt, aki mondhatta volna nekik, mert mindenki, aki tudta, a pártfegyelemnek megfelelve titkolta), hogy egészen addig, amíg minket nem Prezentált az Isten, a nemzeti színű lobogó három színénél, meg a baranya megyei roma bűnözők salátatolvajlásainál, Vona Gábor istenítésénél és a minden tényeket letagadó, az Echelont leleplezni akarókat évtizedek óta egymás hegyére-hátára gyilkoló köztörvényes bűnöző és keresztapa Orbán Viktornál tovább képtelenek voltak látni magyarkodó és nemzetkedő, álhazafi és borzasztóan primitív és barbár malac- és disznószemeikkel. A világ államai egészen a közelmúltig (kb. 15 évvel ezelőttig) azt hazudták, hogy higgye el mindenki, hogy a Tesla által már 80 éve kidolgozott technológiát senki nem építette fel, hiszen kinek jutna eszébe - teszem hozzá -, hogy elsőként megépítve a rendszert, már önmagában ezzel is azonnali és láthatatlanul, tehát kvázi teljesen számonkérhetetlenül "természeti" katasztrófákkal, földrengésekkel és szökőárakkal, Föld méretű viharokkal és az élővilág teljes elpusztításával zsarolva a Földet, átvegye és biztosítsa magának a világhatalmat.

HTML clipboard Azaz: volt egy első, aki felépítette alig azt követően, hogy valamikor, valahol kidolgozták a technológiát. Felépítette, vagy felépítette volna, hiszen minek, amikor vannak nagyságrendekkel jobb eszközök is, amik által Babilon (tehát az első) irányítja a Földet és az élővilágot. Az is nyilvánvaló, hogy Tesla már egy előre tolt figura volt (igen: Isten és a Háttérhatalom megosztott irányítása mentén), mert az a feltételezés, hogy egy ember "mindent" feltalál, pláne azt, hogy amit feltalál, azt 80 évre szemétre teszik, mert inkább a hajítógéppel kísérleteznek tovább, uszkve a pártszolgálatos Echelon-idióták értelmi felfogóképességének szintjét is kezdi alulmúlni.

 


Napokban írott cikkünkben, melynek címe: "Evo Morales háborút indított önmaga ellen - Avagy hogyan vált nehéztüzérséggé Rózsa-Flores, miután megölték" arról is szót ejtünk, hogy többek között a HAARP használható kiterjedt kokaültetvények és természetesen bármilyen más növényzet teljes elpusztítására.
(Molnár F. Árpád)

HTML clipboard Az USA hadserege - amelynek ellenőrzése alatt működik a HAARP (a befejezetten és nagyon régóta kiépült Háttérhatalom, Nagy Babilon Globalista, Egyhatalmú Világrendszerében) - nem titkolja (hiába is tenné), hogy elektromágneses hullámokkal képesek vagyunk az emberi és állati gondolkodást, hangulatot, érzelmeket és ösztönöket, a logikai felfogóképességet és a testi egészséget befolyásolni, sok ezer kilométer távolságból elő tudunk idézni zavartságot, hányást, hasmenést, irányított fotonnyalábbal agyvérzést, szívinfarktust stb., végtelen a sor. Azt később fogják beismerni, amibe be lettünk avatva és be lettünk szervezve, és amit naponta, közvetlenül, belülről, interaktív módon ismerünk: hogy az emberi elmét totális kontroll alá vonták az egész Föld bolygón, és egyetlen központi hatalom irányításával, egyetlen személy vagy maximum néhány irányítása alatt kormányozzák az egész Emberiséget. Fölöttük csak az Isten áll. Mi megtehettük a magyar történelemben és legalább kvázi, vagy egy az egyben az egész Föld bolygón elsőként, hogy nem csak a teljes mentális uralmat, de azt is le tudjuk leplezni, hogy mi beszervezettekként vagyunk interaktívak a világot irányító legfőbb hatalmakkal, interaktívak nyilvánvalóan egészen az Istenig, s hogy a Háttérhatalmat, és a Mindenható Létét bárki, aki ebből a célból hozzánk fordul, Megtapasztalhatja. Azért lettünk, hogy ez megtörténjen, és többek között azért, hogy az egész Világrendszert leleplezhessük, felvilágosítva ezt az öngyilkos, primitív fajt arról, amit előlük mindenki, akiben bíztak, elrejtett. Elsőségünk - elvégeztetett ez - ki fog derülni. (A cikk végén linkelt, legújabb filmünkben a közvetlen kommunikációkba is bepillantást nyerhetnek, amint éppen alkalmazásba kerülnek és alkalmazzuk viszontválaszként. Figyelmeztetésként: sem az ISTEN, sem a Háttérhatalom nem kívánságműsor. Amit a Teremtő, a Legfőbb Hatalom elhatározott, az lesz. Punktum! A "demokrácia" szót, meg a szabad választásokat, a független, szuverén állam háttérhatalmi-titkosszolgálati pártdogmáját felejtse el mindenki! Használják ezeket a dogmákat azok, akik a pártokban eddig is a hazudozásból, és a Háttérhatalom (Nagy Babilon) kenyeréből élősködtek a nyakunkon, s mert ezt csak hazugsággal tehették meg, különben nem engedte volna őket Babilon megnyikkanni sem, így a lakosság félrevezetéséből és velünk, azaz ezzel - mert kizárólag mi mondtunk igazat és képviseltük a magyarságot, ők - az Emberiséggel szembeni ellenségességből tehették meg!)


Drábik János 2004-ben publikálta "Tudatmódosítás" című könyvét, mely kapcsán csőstől beismerte: ötször ennyit tud.
(Molnár F. Árpád)

 
HTML clipboard

Alfa-hullámokat (8-12 Hz) természetes körülmények között (ami már régen nincs) az agy közvetlenül ébredés után és elalvás előtt, valamint nagyon nyugodt, relaxált nappali állapotban termel. Drábik János 2004-ben "Tudatmódosítás" című könyvében annyit mert beismerni, hogy az NSA (az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal) ilyen állapotban, számítógépekkel szerkesztve gyakran szokta magát a vevő személyek hatalmas tömegeiben az Istenként és más formában kijelenteni, különböző látomásokat, hallomásokat stb. plántálva. Ugyanis alfaállapotban az agy 20-30-szor érzékenyebb minden besugárzott ingerre, itt pedig olyan rádióadásokról van szó, amiknél az emberi és állati elme úgy funkcionál, ahogy a hétköznapi rádiókészülék: azaz amit besugároznak, azt elektromos berendezésként fogja és megjeleníti: az álmoktól a látomásokon át a fékezhetetlen szexuális és gyilkolási késztetésekig, a Szögi Lajos-agyonverésekig és az iskolai vérengzésekig stb. bezárólag.

A hadsereg nem titkolja azt sem, "mert" már mindenki tudja, hogy a HAARP az alkalmazása (bevetése) során alfa-hullámokat termel, de ők azt állították eddig, hogy higgyünk benne, hogy nem szándékosan. Azaz a népi idiotizmus legalsóbb szintű hazudozásaival azt akarták elhitetni, hogy az amerikai hadsereg (is) olyan, hogy a világért sem tenne olyat, hogy a 60-100 km magasságban lévő ionoszférára fellőtt alfa-hullámokat, arról tükröztetve, mint a telekommunikációs műholdak, lefednének országokat, kontinenseket, hogy a besugárzott terület minden pontján lehessen fogni - a hasonlat kedvéért - a CNN, a BBC, a Sky, azaz jelen esetben a HAARP, az NSA, a CIA, az FSZB stb. csatornáit. Hanem a hadsereg és a kormány köztudottan olyan angyali becsületű - adja hírül a népi idiótáknak -, hogy soha nem jutna eszébe saját lakosságát is Peral Harbor-hoz és a World Trade Center-höz hasonlóan halomra bombázni, mint a WTC esetében: saját arisztokratáikkal és milliomosaikkal együtt, mint Rákosi Mátyás az ötvenes években, így érthető volna szerintük, hogy egy állam, amelyik nyíltan is megtámad országokat, hogy elvegye az ásványkincseiket stb., mint az USA, semmiképpen nem kötne - az Isten és a Háttérhatalom döntései szerint - jaltai és trianoni szerződéseket az oroszokkal és pl. Kínával, hogy miként osszák fel a világot a Globalizáció ura, a Bibliai Fenevad fennhatósága szerint, egyebek mellett a titkos elektromágneses fegyverek világhatalmi haderejének megfelelően.

A nagyon gyengék kedvéért: aki beleképzeli magát a politikusok és a titkosszolgálatok, valamint a hadsereg vezetőinek helyébe, felteheti a népi idiotizmus szintjén sem felfoghatatlan kérdést: vajon vezetőként alkalmaznám-e folyamatos használatra a HAARP-ot (is) a saját lakosságom féken tartására, valamint a lehető legtöbb állam és annak vezetése teljes irányítására és hangulati szabályozására? Továbbá: rákölteném-e a fejlesztésekre - hogy a lehető legnagyobb hatalomra tegyek szert - a lehető legtöbb pénzt, hogy amit még nem fedeztünk fel és nem vettünk alkalmazásba, azt felfedezzük és használatba vegyük.

A kívülállók számára láthatatlan, nekünk azonban Isten Kegyelméből kijelentett Központi Világhatalomról van szó, amellyel - ma már minden pártkínlódás ellenére, brutálisan az általunk előre bejelentettek szerint egyre inkább érett a lakosság arra, hogy kimondhassuk, tehát amellyel - kapcsolatban állunk: mi a Teremtő és a Mindenható oldalán, a Háttérhatalom és kiszolgálói az Istennel és az Emberiséggel szembeni ellenségekként. Szemben az összes többi szervezettel és személlyel, akik állami férgekként szolgálják az Emberiség ellenségeit, ezért titkolóznak, esetünkben kvázi minden öncenzúra, amit alkalmazunk, köszönhető a lakosság iszonyú elbutított állapotának és felfogóképessége groteszk gyalázatosságának, az államügynöki, szervilis és Emberiség-gyilkos vadbarbár állatok támadásainak, valamint a mesterséges sötétségben és pártidiotizmusban tartott népi, az Igazsággal és a Jóval szemben való börtönállati ellenségességnek és pártszolgálatos idiotizmusnak. Ahogyan annak idején, most is a lakosság felfogóképessége határáig mondom ki az igazságot és az elrejtett valóságot, és ezért gyűlölt ellensége vagyok minden e világi, alsórendű államügynöki parazitának és pártszolgálatos, távirányított idiótának, essen szó akár az MSZP-ről, akár a butaságban és barbárságban hosszú ideje rekordtartó Fideszes és Jobbikos szavazókról, ahonnan szüntelen gyűlölködéssel azt követelik, miért nem borulunk le és tagozódunk Orbán Viktor vagy Vona Gábor államhazudozó, velünk szemben a magyarság egyetlen esélyét és a maradék világosságot rejtegető és üldöző pártsötétségébe, az orwelli állam PÁRT-állatfarmjába és a pitiánerizmusba fúlt PÁRT-állatkertjébe. Ha ezt megtettük volna, a magyarság ma és a jövőben is abban a sötét középkorban maradt volna, amelybe Elplántált minket az ISTEN. Nem mi voltunk azok, akiknek alkalmazkodniuk kellett, mert akkor az Isten Igazsága Teremtő-Áldotta ültetésének és a magyarság felemelkedésének halálos ítéletét írtuk volna alá. Sosem zártunk be semmilyen kaput, senki előtt. Aki megtalálta a bajt - így az Emberiség-árulásért az egész bolygón betiltandó, levadászandó és fegyházakba vágandó kurucinfós és más párthalál-bűnbandák -, azért találta meg, mert kereste magának.

Néhány HAARP- és ehhez kapcsolt, valamint ettől teljesen függetlenül, más elektromágneses technológiákkal használatos alkalmazás felsorolása következzék, melyekről - munkánk hatása következtében - ma már ebben a sötét pártszolgálatos bálványközépkorban is beszélhetünk, mielőtt mindenki megtudja, hogy ennél sokkal szörnyűbb a helyzet. Ha állami ügynökök és/vagy lebutított állampárti torzszülöttek lennénk, fogalmazhatnánk úgy, hogy az alábbiak egyike-másika csak lehetőség, mert ugyan melyik az a politikus és multinacionális, háttérhatalmi bűnöző, aki a lakosság összebűnözött pénzén felépítene ilyen csúcsfegyvereket. Eközben - ha mi is a Háttérhatalmat (Babilont) kiszolgáló állami paraziták vagy pártszolgálatos idióták volnánk - úgy tennénk, ahogy azok a pl. Fideszes pártmédiumok szoktak (mint a Hír tv), ahová az autógyártó cégek azért fektetnek be, mert ott mindenki hazudik és mindenki orbáni sokkos gyilkos, az igazak és a vétlenek, valamint az Emberiség ellensége. De mivel nem vagyunk állampártgörények, így sokkal tényfeltáróbban fogalmazunk:

   - A HAARP-pal bármikor, a sok ezer kilométerre lévő katonai, kis- és utasszállító repülőgépek berendezéseit tönkretehetjük, ott idézve elő irányított katasztrófákat, a repülőgépek célzott lezuhanását okozva, ahol és amikor akarjuk. Ehhez használhatjuk pl. a HAARP azon sajátosságát, hogy ami meghatározott tulajdonságokkal felruházott energiát az égboltra fellövünk, az onnan gellert kapva vissza is fog vágódni.

   - A HAARP alkalmas interkontinentális, ballisztikus rakéták elektronikai berendezéseinek tönkre tételére és a rakéták megsemmisítésére, melyeket műholdakról és rejtett, kicsiny, földi elektromágneses eszközökkel is éppen úgy kilőhetünk.

 


Molnár F. Árpád - Kapcsolatban a Forrással. A világot irányító Legfőbb Hatalmak (nem tudni, mikor közvetlenül az ISTEN) kijelentése szerint bármilyen megjelenés, meglényegülés bármelyik másikká átalakítható és - finoman rejtett kifejezéssel - végső soron minden egy. Bármi létrehozható és megtehető (amit a Legfőbb Hatalom nem tilt le), azaz megvalósíthatósági korlátok nem léteznek. A beletudások, továbbá a beletett logikai és tapasztalati rendszerek szerint a Valóság Egyetlen, Élő, Abban bármi megvalósítható, a megvalósításoknak pedig egyetlen korlátja Maga A Valóság, azaz az ISTEN Személyes Akarata.
(Molnár F. Árpád, Soós József (Kárpáti Magyar) felvételén)

HTML clipboard

  - A HAARP-technológiával és épületekbe, fedett intézményekbe, valamint a technológia föld alá rejtett mutációival saját lakosságunkat és idegen államokat alfa- stb. -hullámú révületbe ejthetünk, és e transzállapotban lévő lakosság elméjébe a mobilhálózatokkal és a katonai, valamint a látszólag csupán hagyományos tévétornyok nem publikus felhasználása által, továbbá a boltban megvásároltatott elektronikai berendezésekbe épített, futószalagon gyártott mikroelektronikai és nanotechnológiai eszközökkel, aztán a GPS-helyzetmeghatározó technológiákkal, mindenkibe számítógépekkel szerkesztett (meg amik ezen túl vannak) halálpontos gondolatokat, érzéseket, ösztön-életélményfilmeket, indulatot, éhséget, szomjúságot, atomi precizitású mozgást stb. küldhetünk és ültethetünk folyamatosan! Az eszközöket egyszer kellett kiépíteni, azóta a lakosság összes tagja mint tárcsázható mobiltelefon funkcionál egyetlen Globalista Hatalom irányítása alatt, amely fölött csak az Isten Áll. A halmozottan fogyatékos felfogóképességűek kedvéért ismét emlékeztessünk az Internetről letölthető Google világtérképre, mely a Föld valamennyi (a globalista államtitkok miatt nem kiretusált) házát és a világ minden fáját megcsodálhatóvá teszi, számos helyen éppen csak az autók rendszámát nem láthatóvá téve. A lakosság alacsony értelmi szintjéhez való alkalmazkodás miatti, még általunk is tanúsított öncenzúra olyan erős, hogy én pl. azért nem beszéltem sokáig arról, hogy a kémműholdak egyetlen név beütésével azonnal ráközelítenek a világ bármely pontján, bárhol közlekedő konkrét személyre (ugyanis mindenki elektronikai berendezés, egy folyamatosan üzemelő mobiltelefon), hogy a programok még a hajszálait is egyenként megjelenítik, mert nem tudtam, hogy időközben már ingyenesen elérhető a Google kémműholdakkal készített világtérképe, ahol mindenki megcsodálhatja saját lakását és apró kerti vécéjét, sokan nem felismerve, hogy az utcán látható személy is éppen ő, ahogyan közlekedik, sok helyen olyan felbontással, hogy még a falevelek is külön láthatók. Nyilván 5 éven belül sokkal jobb képekre cserélik a mostaniakat is, mert minek titkolni, amit már mindenki, talán csak - mondom élccel - a magyarok és az észak-kóreai lakosok nem tudnak.)

   - A számítógéppel kommunikáló, a világ bármely pontján tartózkodó, felhatalmazott személy gondolattal képes konkrét katonai műveletek elvégzésére, hogy a környezete azt nem is észleli. Így - példa a tengernyiből - gondolattal lehet a termonukleáris robbanásokkal keletkezett láthatatlan és látható lökéshullámot atomrobbanás nélkül előidézni, ami azonnali és kiterjedt biológiai vagy szervetlen dologi tartalmi (pl. épületek) megsemmisülést okoz. Elektromágneses technológiákkal nem csak azt szkennelik, amikor pl. Dél-Kóreában, Szöülban egy épület (így az egyik nevezetes bevásárlóközpont) szerkezetében olyan repedések keletkeznek, amelyek az épület összeomlásához fognak vezetni, de elő is idézik ezeket a repedéseket és anyagszerkezeti hibákat világszerte, hogy aztán irányított impulzussal, a másodperc - kényszerű szerénység tart vissza attól, hogy konkrétabban fogalmazzak - messze tört résznyi pontosságával okozzák az épület teljes összedőlését, az áldozatokkal együtt.

   - Elektromágneses fegyverekkel a fúziós robbanásoknál előállott, az EMI-hez (elektromágneses impulzus) hasonló és teljesen eltérő hatású, de precízen egy bizonyos város, egy bizonyos állam, vagy egy egész földrész elektronikai berendezéseinek egy idejű összeomlását tudjuk előidézni. (Hamarosan eljön az idő, amikor ennél sokkal többet is felfedhetünk. A pártközépkor jelentős korlátok közé szorított minket; ez pedig mintha már visszatekintő gondolat lett volna abból az időből, ami eztán következik.)

    - A HAARP-pal az egész bolygón, egy időben tehetjük tönkre az állami, hadászati és civil kommunikációkat, miközben akár közvetlenül azzal az elektromágneses konstrukcióval, amellyel az egész bolygót és a világ összes államát megbénítottuk, zavartalanul kommunikálhatunk egymással, és - ahogy a Biblia Írja az utolsó időkről - 'elhitethetjük a Föld lakosait'. Elektromágneses hullámokkal elhitethetjük, ahogy a Biblia Tanúsítja, az elmébe helyezett hamis életélményekkel és összegzésekkel, hamis logikai rendszerekkel a világ népeit, de - idézem a Szentírást - "elhitetve, ha lehet, a választottakat is"! Továbbá (ismét Idézet a Jelenések Könyve ide vonatkozó Paragrafusaiból): 'harcolva a szentekkel és legyőzve őket'! Tudniillik harcolva az Echelon-eszközökkel, az elmeuralmi és elmeirányító fegyverekkel, és legyőzve őket, mert az elektromágneses hullámok láthatatlan, de annál hétköznapibb bilincsekként az abszolútig vezethetővé tették mind a testet, mind az elme logikáért, emlékekért, érzelmekért és ösztönökért felelős funkcióit és elektronikai paneleit! Az emberi és állati elme valamennyi testi és lelki funkciójáért felelős panele ugyanazon elektromágneses, elektronikai elven működik! Azaz ugyanazzal az alapelvvel képesek lettünk mind a mozgást, mind az anyagcserét, mind a vérkeringést stb., mind a gondolkodást és az életélményeket tökéletesen szabályozni, irányítani és uralni!

   - A HAARP-pal egyszerre óriási területeket tapogathatunk le, ráadásul roppant csekély energia felhasználásával, a kívánt mélységeket fényképezve és filmezve, hogy gázt, olajat, szenet, különböző ásványkincseket stb. kereshessünk, centiméternyi pontossággal meghatározva a mező formáját és mélységét. Ezáltal olyan térképeket készítünk, amelyek változó összetételű tavakat, folyókat, dombokat és hegységeket, síkságokat és völgyeket jelenítenek meg, amelyek éppen úgy, csak valóban térben megjeleníthető domborzati térképeket formáznak, ahogy a hagyományos világtérképeken és országtérképeken láthatjuk. Csakhogy itt látható pl. egy ásványhegységnek nemcsak a csímája, a csúcsa, de az is, hogyan néz ki - ha (virtuálisan) körberepüljük - a legalsóbb pontja.


A Világmindenség Hatalmi Struktúrájának gyorstáblázata.
Mi nem csak annyi mindent fedünk fel a Valóságról, amennyit nagyságrendekben soha, senki a 15 milliós magyarságból, és minimum az egész európai kontinensről, de feltehetően szintén világelsők vagyunk abban is, hogy az ISTEN Megadta nekünk, hogy a hozzánk fordulók előtt megnyilatkozzon a Háttérhatalom, hogy személyesen tehessenek tanúságot - (azonosítatlan) eredetű látomásokat, hallomásokat, beletudásokat, álmokat stb. kapva - arról (védettséget biztosítva, hogy ne engedelmeskedjenek a Háttérhatalomnak), hogy a Bibliában 2000 éve Megprófétált, minden népet és nemzetet uralma alá vetett, politikai és gazdasági, a homlokra pecsétet sütő titokzatos, titkosszolgálati Nagy Babilon, melynek legfelsőbb vezetője egy földönkívüli, akinek a neve Sátán, létezik, és irányítja a Földet.
(Molnár F. Árpád)

 
HTML clipboard

   - Elektromágneses hullámok föld mélyére sugárzásával olyan hatást kapunk, mint amikor valaki húros hangszeren játszik. Ilyen elektromágneses bombázással - az USA már régóta nem titkolja - különböző rétegekből kiváltott felszíni földrengéseket tudunk előidézni. Az amerikai kormány egyelőre hallgat arról, hogy a jóindulatáról cseppet sem ismert, Guantanamo-s és iraqi olajrabló, tömeggyilkos, Afrika-embergép-, halálos járvány- és génparkgyártó CIA, a Pentagon és hasonszőrűjei vajon mely a világban bekövetkezett földrengésekért nem felelősek, és melyek azok, amelyeket pl. az FSZB vagy mások, valamint a Központ követnek el.

   - A bekövetkező földrengéseket a HAARP és a HAARP-jellegű rendszerek számítógépes programokkal irányított alkalmazásával tudjuk - pillanatról pillanatra szabályozott elektromágneses földbe-sugárzás útján - csillapítani, illetve elterelni, vagy tulajdonképpen megszüntetni. Egy egyszerűbb, hétköznapi példával: a deltaszárnyú, francia Mirage vadászgép pl. alkalmatlan a repülésre. Hogy mégsem zuhan le azonnal, annak oka, hogy folyamatosan számítógép korrigálja a szüntelen fellépő, végzetes instabilitást. A föld alatti lökéseket számítógéppel szerkesztett elhárító impulzusokkal nem csak más irányba tudjuk terelni, de a felszínen érzékelhetetlenné is tehetjük.

   - A HAARP alkalmas a természetben létrejövő viharokat megváltoztatni, elterelni, valamint semlegesíteni. A HAARP viharokat stb. okozó hatását napi igényeknek megfelelően, kidolgozott computer-programokkal szabályozva kíméletlenül precíz területű és erejű "természeti" katasztrófákat - esőt, aszályt, tornádót, hurrikánt és szökőárt stb. - tudunk szerkeszteni, létrehozni. Mint azt láthatjuk, minél több titkosszolgálat tett szert az időjárás- és földrengésszabályozó stb. technológiákra, a Föld bolygón nemhogy csökkentek volna ezek a csak mesében természeti katasztrófák, hanem a világot központi irányítás alatt teljes katasztrófába vezető titokzatos Nagy Babilon, azaz a Háttérhatalom a napi "politikai" és gazdasági "érdekeknek" és az Emberiséggel ellenséges céljainak megfelelően mind a viharok, mind a földrengések számát drasztikusan megnövelte (az Ó- és Újszövetségi Próféciákat ezzel is beteljesítve), az áldozatok mennyiségével egyetemben. Ahogyan a Jézus Krisztus Evangéliumában olvashatjuk: a Teremtő Isten a Sátánnak (legfőbb földönkívüli ellenségének) Adta e világ összes országát és annak minden dicsőségét, a Sátán pedig annak adja, akinek akarja. Az ő kikötése pedig az, hogy hivatalos vezető politikai és katonai funkciót csak az tölthet be, aki neki szolgál, azaz az Istennel és az Emberiséggel ellenséges. Ezért nulla(!), zéró(!) az esélye annak, hogy egy hivatalos állami funkciót betöltő személy jóindulatot hozna és kánaánt teremtene. A világot irányító erők célja az Emberiség kifosztása, tönkre tétele, lealjasítása és elkárhoztatása, és ezt csaknem 100%-os sikerrel véghez is fogják vinni! Ezt nem csak az Emberiség számára Istentől Eleve Elrendelt Bibliából, hanem a közvetlen háttérhatalmi és Legfelsőbb Hatalmi kommunikációkból és plántált információs bázisokból is tudjuk!

   - A HAARP önmagában is alkalmas - nem beszélve az összes egyéb energiatovábbító és GPS-helyzetmeghatározó technikákkal egybekötött eszközök alkalmazásával történő - vezeték nélküli energiatovábbításra, amik már régen fölöslegessé és elavulttá tették a lakossági kábelek és a hagyományos energiahordozók (mint pl. az olaj) használatát. Mint azt a Legfőbb Hatalomtól/hatalmaktól tudjuk, a lakás berendezései eddig is egyetlen hálózatként működtek, egyetlen Internetes szerverként, a világot behálózó Internet lokális eszközeiként, a jövőben pedig nem lesznek kábelek sem, hanem a működéshez szükséges energiát kezdetben elektromágneses kommunikációkkal tervezik biztosítani. Az olajpiac azért maradt fenn a mai napig, mert a világot irányító sátáni erők a Jelenések Könyvében Megprófétált globalista kereskedelmi szörnyeteg irányítása alatt a 'semmit az embernek, mindent az Ördögnek (és választottainak)' elv alapján tartottak vissza. Azaz Központi akarat fűződött ahhoz, hogy az olaj legyen a felhasznált energiahordozó, és minden más, ami már régóta publikus, háttérbe legyen szorítva! A szimpla gazdasági érdek mögött-fölött egy földönkívüli szervezésű, a Jelenésekben Megprófétált Sátáni rémuralom, Központi Birodalom, a titokzatos Nagy Babilon áll!

A csupán e cikk töredékében felvázolt technológiák Tisztelt Olvasóink általi felfogása is elegendő arra, hogy akinek elég értelmet Végzett az ISTEN, megértse, hogy a Föld élővilágának mind az édesvízkörforgás szabályozása, mind a globális felmelegedés megszüntetése, mind az egyéb, a környezetszennyezés által amúgy előálló katasztrófák csakis az ISTEN Végzésének megfelelően a Háttérhatalom (Babilon) döntése szerint regnálnak a Föld bolygón, és ezen naponta emlegetett kiterjedt vagy globális katasztrófák csak abban az esetben és csakis annyira realizálódhatnak, ahogy és amennyire ezt a Mindenható a rosszindulatú Háttérhatalomnak, Babilonnak Megengedi, máskor közvetlenül - Próbatételből és Bosszúból - Cselekszi.

Ezért a Mindenhatóhoz a Jézus Krisztus Által imádkozva először is ne az emberi életek, hanem az emberi lelkek és az Isten Igazsága terjesztéséért és terjedéséért (kizárólag a Biblia Prófétálta Meg ezt a Rendszert, de Az rettenetes precizitással!), valamint a Teremtőben - tehát nem a Nagy Szajhában - való megszenteltetés, kiválasztatás mind nagyobb bőségéért imádkozzunk és cselekedjünk, és csakis mindezeket követően és ezek keretében(!) foglalkozzunk azzal a harccal, amely az alkalmazott technológiával könnyen megmenthető és megtartható, de a Kozmosz legsötétebb indulatú erőinek kezeiben tudatosan pusztított, Istentől Teremtett bolygó felszámolásának elhárítását célozza. Ne feledjük, hogy az Egyetlen Mű, Amely Elmondta ezt a Rendszert - már 2000 évvel azelőtt, hogy általunk leleplezésre került -, a Biblia volt, Amelyet a mindig Létező Legfőbb Hatalom, JAHVE, a Rettenetes(!) Szerkesztetett a történelem során, a Legfőbb Hatalmi Konspirációs Szabályainak és Döntéseinek megfelelően. Az, Aki Nevezi és Nevezteti Magát az ISTENNEK! Az, Aki VAN, és Aki a VAN!

Aki akar, még nyitva a Kapu: jöjjön, és megtudja, hogy sosem volt szabad, hanem - ahogyan Gálfalvy Gallik Béla mondotta az Echo tv ezért betiltott műsorában - valamennyi lény rabságban, a Háttérhatalom elmeuralmi és elmetechnológiai, globális és totalitárius börtönében született. Ingyen kaptuk a tudást - Dicsőíttessék ezért az ISTEN -, ingyen is adjuk tovább. Csak annak nem, aki azt mondja, neki nem kell, mert már ott a párt, és annak teremtője, a Nagy Globalista, Babiloni Szajha, azaz A PÁRT. Ők vesszenek el abban a sötétségben, amit maguknak a Világosság Istene és az Igazság helyett választottak. Azaz - mert ez ellen senki nem tehet - vesszen el a többség, mert Úgy Rendelte az Isten, hogy vesszen el a többség.

Mi pedig legyünk angyalok az ördögök börtönbolygóján...

(Készült: 2009.04.25.)

Fent linkelt, a közeljövőbe és a hatalommal való kapcsolattartásba is - eljövetelünkig sehol nem publikus - bepillantást engedő 11 perces filmünk címe:
"
Az Áldásból Lett Borzalom
".
(
Ide klikkelve az eredeti oldal elérhető, a pozitív tanúságot tettek és ellenségeink listája olvasható.)

HTML clipboard HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2. 

Evo Morales háborút indított önmaga ellen - Avagy hogyan vált nehéztüzérséggé Rózsa-Flores, miután m

HTML clipboard

Molnár F. Árpád

 


Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő azt olvassa, hogy óvatos, de nem a dél-amerikai diktátorok miatt. Hanem ez ugyanis valami, továbbá a tapasztalat.
(Molnár F. Árpád)

A cikk publikációját követően érkezett: A Jobbik támogatói is benne voltak Rózsa-Flores Eduardo meggyilkolásában? Rövid cikkünk a feliratra kattintva!

 

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a napokban Bolíviában, Evo Morales indián származású despota elnök utasítására meggyilkolt horvát-magyar-bolíviai állampolgár Rózsa Flores Eduardo bolíviai ellenálló tevékenysége kapcsán többek között azt nyilatkozta, hogy Rózsa Flores Eduardo bolíviai védelemszervező tevékenysége beavatkozás volt egy másik állam belügyeibe.

A sötét középkori, mesterségesen lebutított és sötétségben tartott népi állatkertű Magyarországon az egyébként lepusztult környezetéhez képest haladó szellemű Nógrádi György ezen állítása természetesen nem állhatja meg a helyét, minthogy Rózsa-Flores bolíviai állampolgárságú is volt, így állampolgárként nem avatkozhatott be idegen állam belügyeibe, hanem - saját felfogása szerint - hazafias kötelességét végezhette. Ha vonatokat robbantott volna, abban az esetben is biztos, hogy egy dél-amerikai tömeggyilkos drogdiktátor bűneit és bűntetteit akkor sem tudta volna túlszárnyalni. Jézus Azt Tanítja a Morales-féle világi bűnözőkről: a gonoszok mások szemében a szálkát keresik, a gerendát pedig a saját szemükben semmibe veszik. A szúnyogot megszűrik, a tevét pedig elnyelik.

Evo Morales, a háttérhatalmi, illuminátus tömeggyilkos ellenében tehát nem sok olyan tevékenység létezik, ami nem keresztyéni mértékkel nézve erkölcstelennek vagy túlzásnak nevezhető, sőt, egy állampolgárnak - ha nem keresztyén, mert akkor nem ölhet - kötelessége is, hogy mások élete védelmében egy gyilkossal szemben - ha pl. a hatályos magyar törvényeket nézzük - erőszak alkalmazásával lépjen fel. A törvények világszerte engedélyezik az emberölést is, ha az saját vagy mások élete védelmére irányul. Egy moralesi tömeggyilkos élete a hatályos törvények szerint tehát fabatkát sem ér, hiszen naponta követi el keresztyének és védtelenek, valamint mindenek ellen a legbrutálisabb kínzásokat, csonkításokat, és tömegével a politikai gyilkosságokat.

Evo Morales tevékenysége természetesen veti fel a világ államainak kormányzati és titkosszolgálati szerveiben, valamint pénzügyi stb. köreiben a meggyilkolásának lehetőségét. A világ államaiban a gyilkosság - hála a Hírháttér minden más médiumot elsöprő tényfeltárói működésének, ma már egyre kevesebben nem tudják ezt a tényt - napi téma. A politikai gyilkosságok a titkosszolgálatokban bevett, napi szervezésű és végrehajtású cselekedetek. Olyan rutin, mint amikor az irodai dolgozó beérve a munkahelyére, üdvözli a munkatársait és bekapcsolja az irodai számítógépet. Ez napi procedúra, mint a felkelés, a felöltözés, a busszal stb. való munkahelyre utazás.

Minthogy mi keresztyének vagyunk, így politikai gyilkosságot nem támogathatunk, hiszen az Isten kárhozattal bünteti a gyilkost, azonban tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű, viszont a Teremtő óvjon mindenkit attól, hogy bárki megöléséhez nemhogy szavát, de puszta gondolatát adja. Mert aki fegyverrel harcol, fegyver által is vész el.

Miközben bűnös valónk miatt sem nekünk, sem a nem PÁRT-idióta bolíviaiaknak nem hiányozna Evo Morales, ha a titkosszolgálatok likvidálnák, beszéljünk az egyéb módszerekről is, amikkel egy ilyen bajkeverő, mindenkinek gonoszként problémát okozó tömeggyilkost, aki fajtájának (az első indián származású bolíviai elnök) példásan lejárató szégyene és szemete, félreállíthatjuk, elszigetelhetjük, illetve előidézhetjük riválisai és ellenségei részéről történő likvidálását, és a Föld színéről való eltakarítását.

Evo Morales rémuralmának egyik meghatározó részét, gerincét a drogkartellek és az egész világ titkosszolgálatai orra előtt zajló interkontinentális kábítószerkereskedelem biztosítja. Morales nem uralkodója ezeknek a kartelleknek, hanem a bandák földjén konkrétan körülhatárolható és meghatározott drogmaffiáknak a támogatottja és előre tolt figurája, akinek az a dolga, hogy biztosítsa a tömeggyilkos drogbárók, kokainbárók és érdekeltségeik büntetőjogi mentességet, a területszerző és leszámolásos tömegmészárlásokat.

Ha Morales-szel szemben fel akarnak lépni, annak számos módja közül - a bőség messze meghaladja egy cikk kereteit - kézenfekvően adódik a HAARP-pal és más katonai eszközökkel a bolíviai kábítószer-ültetvények tönkre tétele, a növényeken kiterjedt betegségek előidézése, illetve az ültetvények gombákkal történő elpusztítása, melyhez szintén nem kell sem spórát szórni a levegőből, sem Bolívia közelébe menni, mivel a HAARP-pal olyan körülményeket lehet teremteni a kontinens túloldaláról, ami végzetes elgombásodást okoz az egyébként semmiféle kárt nem okozó csekély gombaspóra állandó jelenléte által. (Csak mellékesen az elavult, de használatos módszerek közül: pl. egy felszerelt, látszólag egyéb célokból a műveleti területen vagy államban közlekedő kisrepülőgépből, egy műholdon keresztül figyelt, a világ bármely országából egyetlen rádióimpulzussal végrehajtott művelettel bárhol, bármilyen területet bármivel be lehet szórni, bármekkora emberi, állati vagy növényi pusztulást okozva.).

A fenti és egyéb államközi akciókhoz, ahol a cél az interkontinentális drogterjesztésen túl a piaci erőviszonyok stb. megváltoztatásával állami vezetők bukása és meggyilkoltatása stb. - ha az Isten Úgy Végezte -, pillanatok alatt össze lehet hozni egy világkoalíciót is, ahol az Evo Moralest támogató drogkartellek tönkre tételét, a kokaint tízezer tonnaszám Európába és a világ különböző részeire szállító hajóik rajtaütésszerű lefoglalását, illetve - mivel politikusokról van szó - Evo Morales üzleti és politikai ellenségeinek támogatását, az ő bizonyos fajta védelmük biztosítását, hogy a Föld végleg megszabaduljon ettől a fékezhetetlen tömeggyilkos despotától, aki kétségkívül csaknem az egész világnak terhére van, folyamatosan, egyik láncszemből a másikat következve naponként meg lehet szervezni.

Annak sincs semmi jelentősége, hogy a Moszadnak mennyire van benne a keze az általa annyira gyűlölt Rózsa-Flores és társai meggyilkolásában, mint háttértámogatóké, mert ezzel együtt és ettől függetlenül is roppant kompromittáló Evo Morales puszta életben hagyása is mind a Moszad, mind az USA, mind számos más ország számára, ráadásul egyértelmű, hogy az ilyen putyini kérkedéssel és fölöslegesen végrehajtott (pl. a közvéleménykutatások szerint csak minden negyedik bolíviai hisz abban, hogy Rózsa-Floresék meg akarták ölni az elnököt), más államok ellen ritka ellenséges viszonyokat folyamatosan generáló politikai gyilkosságok olyan következményekkel járnak, amik miatt bármikor, bármelyik egyébként passzív, vagy addig szövetségesi viszonyban lévő ország diplomáciájára is sor kerülhet.

Tegyük hozzá, hogy senki nem ölheti meg egy európai állam köztiszteletben álló médiaszereplőjét és színészét büntetlenül. Túlzással ahhoz hasonlíthatnánk, mintha idejönne egy dél-amerikai szappanopera sztárja, s mivel ott lakik, ezért kokainnal a "csomagtartójában", Gyurcsány pedig rajtaütéssel, minden létező törvényt és szabályt megszegve rátörne és agyonlőné, utána belekötne kvázi az egész világba. A "túlzás" kifejezés is kétértelmű, mert - beszéljünk nyíltan - egy dél-amerikai drogállam, bandaállam, amilyen Bolívia is, minden tekintetben alacsonyabbrendű kultúrát, antiszociális vadállami körülményeket, alsórendű törvényes állapotokat, jog- és létbiztonságot mutat, mint bármely európai állam. Nem egészséges dolog, amikor egy alsóbbrendű a hozzá képest minden főbb tekintetben sokkal felsőbbrendűek ellen indít bűnöző háborút. Ennek semmi köze a rasszizmushoz. Arról van szó, hogy egy bűnöző állam és annak tömeggyilkos despotája egy hozzá képest sokkal becsületesebb állam ellen hadviselésbe kezd. Mintha a bűnöző üldözné a törvényt. A bűnöző alsóbbrendű, a törvény vagy a béke felsőbbrendű. Bolívia legragyogóbb állapotában is maximum annyira ismerhette a "demokrácia" fogalmát, amelyre Morales hivatkozik, mint Brezsnyev Szovjetuniója.

Ha politikusokban gondolkodunk, lobbikban és támogatókban kell gondolkodnunk, mert a politikus másként ritkán tud gondolkodni, de aki értelmes, tudja, hogy valójában semmiféle koalícióra és érdekegyesítésre nincs szükség. Mert a Világhatalom egyetlen kézben van - az ateistáknak a Bibliai Fenevad, azaz a Globalizáció ura, a keresztyéneknek a Mindenható Isten Kezében -, így egyetlen Hatalom Kegyelmi Áldása szükséges, a többi csak kirakat és bábszínház. A politikusok kicsinységét bizonyítja, hogy szüntelen azt lesik, ki támogat valamit és ki nem. Pedig ha valaki Isten Áldásából megfelelően pozícionált, és nem képvisel rossz célokat, sőt, ha Istent és a Jézus Krisztust hirdeti, a világon bármit megkaphat. Ami áldást pedig nem tud a lakosság számára biztosítani, azért pedig - régi Isteni Törvények ezek - megfizet a lakosság és az, aki a népet a jótól visszatartja. A jó ellensége pedig - A Bibliába a Legfőbb Hatalom Által Szervezve Leíratott Történelmi Tanúságtételeket vizsgálva - általában a király volt, aki ellen volt, hogy egyetlen konkrét gyilkosság, mely meghaladta a Teremtő tűréshatárát, olyan Isteni Megtorlásokhoz vezetett, amely előre bejelentetten nem csak a király halálával, de családja kiirtásán túl még a kutyáinak is a kivégzésével végződött. S minthogy a jóra gonosszal fizetés, de a puszta butaság is az értelmet és a Jót képviselő Istentől való keresztyén Áldására van, így minden, ami a világnak kárhozatára, az az elkülönített, megszentelt keresztyéneknek örök dicsőségére és a Kozmoszba történő felvételi időszak végeztével a Kozmikus, Mennyei, uralkodói rang, pozíció és hatalom megalapozására és kiépítésére szolgál.

A cikk publikációját követően érkezett: A Jobbik támogatói is benne voltak Rózsa-Flores Eduardo meggyilkolásában? Rövid cikkünk a feliratra kattintva!

(A cikk megírása: 2009.04.23.)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Világrendszert döntünk - 1. Flores, Ficsor Ádám, Mészáros Antónia; 2. Draskovics háza; 3. +++

HTML clipboard

Molnár F. Árpád

Mészáros Antónia az MTV "Este" című műsorában Ficsor Ádámot, az MSZP-kormány 29 esztendős, újonnan megválasztott titokminiszterét kérdezte.

Ficsor Ádám állításával ellentétben Rózsa Flores Eduardo-nak, a néhány napja megölt, majd pánik sebességgel eltemetett költő-forradalmárnak szoros kapcsolata volt az NBH-val, ahogy ezt a kérdést feltevő Mészáros Antónia is tudja, minthogy kiváltképpen az angol BBC-től a magyar állami főtévéig (az MTV-ig) ilyen erősen pozícionált ügynökökre, amilyen Mészáros Antónia, nem az a jellemző, hogy az ABC ("ábécé") első betűjének megértésével is évtizedeken át bajlódnak, Angliától Magyarországig, azt szimulálva, mintha a BBC kimondottan idiótákat alkalmazna, hanem az ABC messze tetemes mennyiségű karakterével is tisztában vannak! (Mészáros Antónia jelenleg is jó kapcsolatokat ápol a BBC-vel. 2008-ban pl. a BBC megrendelésére készített dokumentumfilmjét a BBC World News mutatta be, ami a háttérhatalmi médiatársadalomban a karrier egyik legfőbb csúcsát jelenti.)

Senkinek, aki legalább a rendőrséggel valamelyes kapcsolatba került valaha, nem kell külön magyarázni, hogy csak a speciális esetekben számít az, aki titkosszolgálatokkal nem tart fenn valamiféle kapcsolatot. Nem komoly tétel az a személy, akivel a titkosszolgálatok nem tartanak fenn valamiféle kommunikációs kapcsolatot, és nem próbálják akaratukat, szándékaikat, hangulatjelentéseiket valamilyen módon a személy tudomására hozni. A titkosszolgálatok mindenkivel kapcsolatba lépnek, aki olyan környezetbe kerül - így Rózsa Flores Eduardo, Mészáros Antónia, és a további poén kedvéért: a politikus Ficsor Ádám titokminiszter -, ahol állami ügynökök, kémek, hírszerzők stb. vannak, illetve számos, nem publikus államtitokhoz stb. értelemszerűen hozzáfér.

Rózsa Flores Eduardo nem kezdő kiscserkész volt, hogy ne járta volna rendszeresen körbe a titkosszolgálat, amerre csak megfordult. Az is természetes, hogy mint mindig, valamennyi esetben, a házában talált fegyverekről is tudott mindenki, mert aki kicsit is profi, az tudja, hogy a titkosszolgálat mindenről, ami ennél százszor jelentéktelenebb és kevésbé feltűnő, tud, és nem is titkolja azok előtt, akik nem túlzottan alulkvalifikáltak, hogy minden dolgukról tud. Rózsa Flores meggyilkolása pedig minimum a világ főbb titkosszolgálatainak legalább hallgatólagos beleegyezése nélkül sosem jöhetett volna létre. Ez azt is jelenti, hogy az NBH természetesen kommentálta is Rózsa Flores számára, hogy mi a véleménye arról, és támogatja vagy sem, hogy fegyvereket tart a birtokán.

Bár nagyon nyomorult a hírekből kirekesztett népi idiotizmus, mégis segít felfogni a helyzetet, ha emlékeztetünk pl. arra, hogy az Internetről ingyenesen letölthető a Google Világtérkép, amelyen kémműhold-felvételekről nem csak a világ összes utcáját, de a települések vonatkozásában a világ összes fáját is megcsodálhatják, megannyi területen az emberi fejeket is, a testek árnyékával együtt. A delikvens éppen csak az autó-rendszámokat nem olvassa le. Ez tehát nem titok, csak arról nem szoktak, csak az Emberiség vezető tényfeltárói beszélni, azaz mi, hogy a digitális műholdas filmrögzítés során a computerprogram a hajszálakat is megszámlálhatóvá teszi, a GPS helyzetmeghatározás pedig a műholdról való rádiókommunikácót is atomi pontossággal garantálja az emberi agyba. (Azt mondják most, nem a lakásból, hogy "ha így haladok..." ... de inkább mégsem írom. Aki mindent akar, mondtuk számtalanszor: jöjjön és megkapja. Mert a Teremtő Megadta nekünk, hogy elsők lehessünk, mindenkit megelőzve, mindenkinél inkább képviselve az Emberiséget, és amit kapunk Istentől és a Háttérhatalom minket kényszerrel elviselt technológiai és legfőbb ismereteiből, arról ne csak beszélhessünk, de adhassunk is azoknak, akik kérik azt. Sajnálatos, hogy ennek a primitív fajnak sok mindent még mindig nem mondhatunk el, mert ez az irányított állatkert az első pillanattól háttérhatalmi für lajosok és mindenféle rissz-rossz, áruló pártok és orbán viktori elektrosokkos gyilkos politikusok nevében volt rosszindulatú és öngyilkos, hogy ezek meg miért nem pártgörények, mikor mindenki az, és mindenki PÁRT-nak szolgál, de a környezet barbársága által ránk kényszerített elhallgatás nem lesz mindig így! Mert mi vagyunk a jövő, és a jövőt nem lehet feltartóztatni koszos államvédelmi pártocskák és Isten-, Emberiség- és hazaáruló percpatkányok védelme nevében!)

A Mészáros Antóniákat - akik a titkosszolgálatok kommunikációinak természetesen számos-számos módját közvetlenül ismerik - azért fizetik, hogy olyan kérdéseket tegyenek fel, amikről csak a pancserek nem tudják, hogy már a kérdés maga is felér a hazugsággal. Így azt, hogy Rózsa Flores Eduardo-nak szoros kapcsolata volt-e az NBH-val.

Az MTV "Este" című műsora ugyaneme adásában, a Ficsor-riport közben jelentette meg az MTV a feliratot: "Depolitizált titkosszolgálat?".

Szégyen, noha megszokott, hogy állami, azaz háttérhatalmi, ezért velünk, azaz az Emberiség alapvető életérdekeivel ellenséges médiumok, amilyen az MTV, ilyen feliratot egyáltalán megjelentethet. Hiszen soha, sehol nem volt és nem is lesz a Jézus Krisztus Parúziájáig (Eljöveteléig, korszerű kifejezéssel: "Kozmikus Inváziójáig") állami titkosszolgálat a Földön, amely depolitizált (politikamentes) lett volna. A jelenlegi NBH-t természetesen legelőször is az Emberiség teljes elbutítására tört Háttérhatalom, a 2000 évvel ezelőtt János apostol által Nagy Babilonként Kijelentett elmetechnológiai globalizált Világrend irányítja. Az NBH irányításában - a Háttérhatalom után közvetlenül - az izraeli Moszad, az amerikai CIA és a putyini FSZB következik, a titokminiszter pedig nem a Mennyországból alászállott angyal, hanem a pokoli erősen cionista és orosz maffia (FSZB) befolyásoltságú MSZP-nek az előre helyezett embere, a Háttérhatalom, valamint orosz vezető tisztek és magyar nemzetbiztonsági keresztapák által irányított MSZP-s politikus: Ficsor Ádám. Így olyat felvetni egy "közszolgálati"-nak nevezett tévében, hogy depolitizált lesz-e a titkosszolgálat, a világot irányító erők feje tetejére állított "remekművének" és az ennek szerves részét képező, a média által is folyamatosan konstruált, leglebutítottabb népi hülyeségnek posztulátumi attribútuma.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter háza
Draskovics Tibor házát felgyújtották. Mi is ezt tesszük.
(A teljes méretért a képre kattintson!)

 

A másik, amiről szólunk: a hét végén felgyújtották Draskovics Tibor házát. Mindent meg kell tennünk e hazafias és az Emberiség érdekeit képviselő akció végrehajtói védelmében, és vadásznunk kell azokra, akik Draskovics házának felgyújtása ellenében állami besúgókként lépnek fel a magyarság maradék immunitása iménti módon végrehajtott képviselőivel szemben. Draskovicsnak pedig azt tanácsoljuk, hogy azt követően, hogy az Echelon-tényfeltárásunkkal, és ezzel az Emberiség maradék elérhető immunitásával szemben diffúzáltan ellenséges kurucinfós nácikat először a bush-i, majd az obamai CIA és a putyini FSZB óhajára megvédte és elrejtette, holott ezen kurucosoknak a szexuális szokásaik is világszerte - kisgyermekkorukig visszamenően - a titkosszolgálatok orra előtt hevernek, fogja be a pofáját, és ha az emberi élet, meg a lakosság jogainak védelméről merne szövegelni, foglalkozzon azzal, mi módon rejthették el és indíthattak ellenünk PÁRT-támadásokat a Fenevadja vezetésével azért, mert feltártuk a 100 évre visszamenőleg Magyarországon, állami megrendelésre végrehajtott pszichiátriai kényszerbezárások, elektrosokk terápiák és politikai gyilkosságok tényét, konkrét és folyamatban lévő ügyeket leleplezve!

Közvetlenebbül: ha nem akarod, hogy a tiéddel együtt a családod agyát is elevenen megégessék, ahogyan ti tettétek és teszitek, akkor fogd be a pofád, és húzz vissza a disznóólba, ahonnan ellenünk, elektrosokkos bűnöző Fideszes haverjaiddal és sokkos gyilkos kurucdisznóiddal előtrappolni merészeltél!

A Hírháttér - ami nem a Molnár - felszólítja Draskovics Tibort, családját és bűntársait a Hírháttér előtti megalázkodásra, a lakosság tényfeltárói és állami bűnözők védelmében folytatott üldözések és gyilkosságok befejezésére, valamint korábbi politikai gyilkosságaik és összpárti politikai üldözötteik ügyei előre mozdításában a további állami és nemzetközi terrorista aknamunkák haladéktalan befejezésére! Minthogy alkotmányos rendről szó sem lehet, hiszen azt az Országgyűlésen belülről - mondom én: a Molnár - ti pusztítottátok a legfőképpen, ráadásul ügyemben is biztos bukásotokra, így bármely ország részéről tanúsított bármiféle védelmed nem csak a magyarsággal, de az egész Emberiséggel szembeni ellenséges magatartásként értékelhető.

DE FATTO!

 

EXTRA AJÁNLAT!: Több, mint film: A TÖRTÉNELEM! Legújabb filmünkben (melynek címe: "Az Áldásból Lett Borzalom (KLIKK!)"; innen pedig letölthető) nem csak konkrét jövőt leplezünk le, de egyebek mellett a most szíven szúrt orosz diplomatáról is láthatnak rejtjeleket, mielőtt a holttestét a diplomáciai védettségű épületben megtalálták volna.
Draskovics Tibor! Hogy-hogy a szívéhez nyúlt a Molnár ezen a jelen-jövő filmen, amikor a felvétel és a film Internetes publikációja idején még meg sem találták az FSZB-s diplomata holttestét?! Hm. Egy ellenségünk. Olyasmi a pedzegetés, hogy ha nem kellett az Áldás, Lesz helyette Betonfal!
Idézzünk csak a filmből, öngyilkossá lett nemzeti nyomozóirodás zsaruidióták és állami veérfasiszták:
1. "Így van! Jól beszélt!" (Közben kinéz jobbra. Kire nézett, Draskovics Tibor? Hiszen ott nem ült ember...)
2. "És ez mindegy, hogy milyen távolságra van..." (Segítek: mármint az orosz diplomata szíve, de bárki és bármi bármije! Ugyanis messziről is, egy gondolattal lehet likvidálni, egy gondolattal, bárhonnan, bármit átformálni.)
3. Mi pattant, Draskovics Tibor? Mire válaszolt a Molnár, amikor elhangzott a szó: "kommunikál".
Aki akarja, jöjjön, és megkapja.
Aki akarja, jöjjön, és megkapja.

(Molnár F. Árpád)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Az Emberiség ellenségeinek Júdássöpredéke által aljas indokból és célból, napi egytálnyi Júdásétekért eltitkolt Valóság pártmentes (tehát felsőbbrendű) megértéséhez néhány ajánlat a bevezető alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/

HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/   (Film, 31 perc)   (Megtekinthető és letölthető!)

2008-12-26. - Beszervezésem elő(zmé)nyei
/Tánczos Krisztina (Tánczos Gábor nagynénje)/

HÍRHÁTTÉR - Átadja a titkokat
2008-11-28. - HÍRHÁTTÉR TV: Kollektív életálom - ismeretterjesztő film
/Molnár F. Árpád/   (Zene: Ennio Morricone: A Polip)   (Film, 16 perc)   (Megtekinthető és letölthető!)

HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiségért!
2009-03-24. - Nem lesz szebb jövő a sábesz-patkány távozása esetén sem
/Tánczos Krisztina/

Eduardo Rózsa-Flores meggyilkolására - A katolikus bolíviai tömeggyilkos és Orbán Viktor zsinagógája

HTML clipboard

Mottó helyett: Soós József (Kárpáti Magyar):
"Az összes bűnöző közöttetek! (...) VEÉR-szomjas vadállatok vagytok, mindannyian kollektíven bűnösek az Emberiség ellen, és Isten ellen elkövetett bűntetteitek miatt!!!"

Molnár F. Árpád cikke

Bolíviában a katolikusnak nevezett ámokfutó és emberkínzó, interkontinentális drogkereskedő és kartell-keresztapa tömeggyilkos Evo Morales elnök elleni merényletterv vádjával, a kormányfő REBISZ-nél Veér-fasisztább bűnöző pártrendőrsége agyonlőtte a hazánkban is közismert, régóta Magyarországon élő horvát-magyar-bolíviai állampolgárságú Eduardo Rózsa-Florest, továbbá az erdélyi Magyarosi Árpádot és az ír Duayer Michael Martint. Evo Morales, a dél-amerikai tömeggyilkos fasiszta rezsim tömeggyilkos és sortüzes-csonttörő gyurcsányi diktátora a választások előtt szervezett hentes-akcióját követően azt állította, hogy Eduardo-ék az ő, valamint más legfőbb politikai vezetői meggyilkolását tervezték. Tehát hogy Eduardo-ék világtörténelmi szintű vérengzésekre készültek.

Nem kell hozzá sok fantázia, hogy az ember megértse: a tömeggyilkos és népirtó drogkartell-államban, Bolíviában a választások nemhogy élet-halál kérdése, de sokkal több annál. Azaz egy Moralesnél minden belefér, és semmi sem szent! A bűnöző pártok és tömeggyilkos kábítószer-kereskedő, ezért Amerika (és az FSZB) baráti politikusai az egész bolygót is képesek lennének a földdel egyenlővé tenni, csakhogy egy-két bármiféle úton összerabolt, összegyilkolt szavazatra szert tehessenek. Hogy az egész bolygó elpusztítására is bármikor képesek lennének, nem csoda, hiszen Magyarországon is azt tapasztaltuk, hogy - csak egy példa - az Orbán Viktor irányította bűnbandái által 100 évre visszamenőleg elkövetett pszichiátriai (bolíviai minőségű) lakásbetörések során végrehajtott állami elhurcolások (a mai napig mennek ezek!), a politikailag nem tömeggyilkos-kompatibilis személyek pszichiátriákra és elmegyógyintézetekbe záratása, memóriatörlés és szó szerinti megnyomorítások érdekében elkövetett elme-szétroncsoló elektrosokk terápiák, és a koncentrációs táborbeli körülmények között végrehajtott állampolitikai tömegmészárlások védelmében olyan irdatlan moslék pártegység mutatkozik - legutóbb első helyet szerezve magának - a Fidesz és Orbán Viktor részéről, valamint berkeiben, ami még az MSZP-t is messze túlszárnyalja. Az Orbán Viktor és Kövér Lászlós, Lázár Jánosos, Pesty Lászlós elektrosokkos fasiszta bűnöző érdekeket védő mocskos-állati Hír TV teljes vezetősége és minden bármiképpen a tárgyba folyó munkatársi bűnbandája olyan elkeseredett háborút folytatnak a az osztrák-magyar monarchia és Hitler, valamint Rákosi alatt elkövetett pszichiátriai kínzások és tömegmészárlások eltussolása érdekében is, valamennyi, az Orbánék által átmentett és kinevelt pszichiátriai fasiszta hentesek védelmével és növesztgetésével egyben, ami Evo Morales mocskos-állati elnök stílusát is számos tekintetben überelni látszik. Ugyanez a helyzet az Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt általa, valamint Demeter Ervin és Kövér László titokminiszterei stb. által a magyarság teljes rabszolgasorba taszítására és az Emberiség teljes elvesztésére elrejtett, a lakosság tömegei ellen - a külső hatalmak igényei szerint - felhasznált Echelon-eszközök és azok általunk leleplezni kezdett módszerei és eszközei vonatkozásában, ahol a legellenségesebbek a tényfeltárásoknak az orbáni pártszempontok szerinti totális betiltásért Kövérrel és Orbánnal szövetkező Lázár János, Pesty László és bandái, a Fidesz és a PÁRT bíróságai és összes gazságügyi morales-szaltó szervei, valamint a Hír TV szintén életfogytig tartó fegyházbüntetésre vágandó vezetősége és megannyi államPÁRTriportere és szerkesztője. Azok, akik egy már halott órendszer szó szerint rothadó testének, a nagy Babiloni Szajha mocskában rángatózó, vonagló férgei és oszladozó húscafatjai, hogy Lázár Jánosnak is valami, igen, a valami izgatót terjengessek a teljes igazság igényével. Noha tudom, hogy a szagát nem szereted.

Nem véletlen, hogy amiként a bolíviai és a térség tömeggyilkos médiái "lelki vezetőnek" nevezik a tömeggyilkos és sokkos gyilkos, emberrablásokban, emberkínzásokban, főként az USA, Izrael és a putyini Oroszország emberkísérleti porject-jeiben kimagaslóan mocskos és Veér-fasiszta teljesítményt nyújtó interkontinentális drogkereskedő tömeggyilkos bolíviai elnököt, ahhoz hasonlóan Hitler és Sztálin állampszichiátriai módszereit, eszközeit, szerveződéseit és halomra gyilkolásait a mai napig folyamatos alkalmazásai és napi politikai, bevett gyakorlata miatt kétségbeesetten rejtegető Orbán Viktor Fideszes politikusi és média-bűnbandái lelki vezetőjüket, a gerinctelen, sunyi sokkos gyilkos anti-Krisztus Orbán Viktort is bolíviai médiatestvéreikhez szinonim módon aposztrofálják. Azaz a Sátán emberkínzó pesty lászló, lázár jános mocskos Veér-fasiszta állatainak gerinctelen anti-Krisztusi párjai a tengerentúlon is a PÁRT-nak és annak mindenkori lelki főpártgörényének igényei szerint pusztítják a Földet, az egész Emberiség ellenségeként általuk titkolt titokzatos Nagy Babiloni Szajha, azaz a Háttérhatalom förtelmes, undorító, mocskos-náci, sztálinista Veér-állataiként.

A fasiszta múltú, Orbánékhoz hasonlóan háttérhatalmi, illuminátus XVI. Benedek Pápa érdekcsoportjába tartozó Evo Morales bolíviai elnök és Emberiség-ellenes PÁRTtömeggyilkos PÁRTmunkássága kapcsán semmi kétségünk nem lehet atekintetben, hogy megközelítőleg annyit fognak össze-vissza hazudozni Rózsa-Flores Eduardo és agyonlőtt, valamint jelenleg a rendőrség és az orbáni-gyurcsányi PÁRTszervezetek gyakorlatához hasonlóan éppen kínzás alatt álló elhurcolt személyek vonatkozásában, amennyit Orbán Viktor, Pokorni Zoltán, Kövér László, Répássy Róbert, Navracsics Tibor, a Demszky Gáborral sziámi ikerré forrott Rogán Antal, a Hír tv és testvérsöpredékei, valamint a Nemzeti Nyomozóirodás stb. elektrosokkos, Veérengző-moslék, rákosista bűnbandái a Molnár F. Árpád kapcsán eddig és ezt követően. S ahogyan nem restelkedtek az orbáni-demeteri-pokornii, majd medgyessyi és gyurcsányi állambiztonsági szervezetek ellenem orrba-szájba dokumentumokat hamisítani, az elárkosítani való hamis tanúk volt, hogy hónapról hónapra új és új hamis tanúvallomásait tollba mondatni, úgy Bolíviában sem lesz ennél sokkal enyhébb a helyzet, hanem olyasféle formát ölt a helyzet, ahogy Rákosi Mátyás regélte nevezetes "álmatlan éjszakái"-ról, hogyan göngyölítette fel a Rajk-féle összeesküvést, amelynek kiötlője a PÁRT, csókos társa a KGB, végrehajtója pedig a magyar állampolitikai Veér-szolgáltatás volt.

Filmünk, mely témája Orbán Viktor és bandája egyik legnagyobb aggodalommal rejtegetett területét leplezi le, ahogy eddig senki 15 millió magyar közül. A területet illetően szakértőnek számító Molnár F. Árpád előadásfilmjének címe: "Lázár János és Orbán Viktor életfogytiglanja". A film, amely ellen bűnszervezeti összefogásra röffent Orbán Viktor, Lázár János, Répássy Róbert, Áder János, a Hír tv gyakorlatilag teljes vezetése és megannyi újságírója, ide kattintva letölthető!

 

 

De mindez nem változtat a lényegen, hogy ez a film, amelynek címe: "Lázár Jánosék és Orbán Viktorék életfogytiglanja" előre elkészítve (ahogy ki lett jelentve) Orbán Viktor Életfogytiglanja lett és lesz, testzik ez a Hír tv-s magyargyilkos-rtömeggyilkos és répássysta-pestysta-kövérista államállatoknak vagy sem, csupán az a kérdés, hogy mindössze lázári-pestysjárványi-hír tv-s bűnbandáikkal övezve élete meghatározó tragédiarészévé válva, illetve azt előidézve, vagy úgy készíttetett el a Mindenható Isten Példás Kegyelméből, hogy az az Életfogytiglan nem csak képletesen, hanem ténylegesen végrehajtandó életfogytiglant készít elő, Orbán bitófáját eszeveszett sebességgel ácsoló pancser állami-Veérnáci pestysta és Hír tv-s ügyvédidiótái által.

Addig is, míg ezt megtudjuk, rúgjunk bele mindannyiszor Orbán Viktor bűnöző politikusi és áltényfeltáró, a rendőrségi és a titkosszolgálati működés és módszerek vonatkozásában a totális tájékozatlant megjátszó Pesty László-féle férgekbe és a Fideszes és Hír tv-s sokkos gyilkos Kövér László-féle PÁRTdisznókba, ahányszor csak nekünk rontanak azért, mert nem nyaljuk Veér-esre egy utolsó senkiházi, a teljes magyarsággal együtt az egész Emberiséget totális rabszolgasorba taszításra és Echelon-kiirtásra hajított mocskos monarchista-hitlerista-rákosista-kádéárista-kapitalista tömeggyilkos bűnöző, Orbán Viktor nemzet- és Emberiség-áruló, emberkínzó és sokkos gyilkos "lelki vezető" fenekét.

És ahogyan befejeztük a pesty-kövér-lázár-orbánbandának írott egyik legutóbbi levelünkkel, válaszul arra, hogy Pesty László echelonista, háttérhatalmi, hazudozó, gerinctelen kövérista-orbánista államvédelmi ügynökbűnöző bíróságon indított államtitkosszolgálati háborút ellenünk, minden magyar idők legfontosabb és legkiemelkedőbb tényfeltárói ellen:

Azt mondja a Bubó Nagy, a nagyon-nagyon Nagy:
- Kérem a következőt!

És fröccsen lábaink és talpaink alatt a szétfröccsenésre készült következő Veér-disznó. De odanézzen, aki kapott rá szemeket(!): hogyan dülöngélnek-menetelnek pont elénk és lábaink alá e Veér-ivástól kikerekedett szaftos-kapzsi zsírdisznók, hogy egyetlen tompa vagy hatalmasat pukkadt durranással fröccsenjenek szét, szép, piros szőnyeget festve, hogy annak dicsőségében haladjunk előre, egészen a végig. A Mindenható Készítette El örök időknek előtte, eleve elrendelve ezeket a nyomorult PÁRT-állatokat, tudván, hogy majd azokon járunk, de még mennyire sokat lendítve ezzel a Jézus Krisztus felé, a világ sötétségének és a Nagy Babiloni Szajha mocskos PÁRT-állatainak végzetes megbuktatására és fel-halálhörgésére.

Már alig várom, Orbán, hogy elmondhassam a teljes igazságot, mi vagy te, és miket követtél el életed során, míg utolsó, mocskos JÚDÁSSÁ züllöttél, te ócska nímand, karrierista, háttérhatalmi hazaáruló, aki megöletted azokat, akik jóhiszeműen, mások titkosszolgálataid terrorizmusa alatti rettegésből neked szolgáltak, hogy az Emberiség söpredékeként - de ki ne engedjen az Isten a mikrohullámú sütőből(!) -, utolsó bandáddal minden idők egyik legutolsó moslék állatává aljasuljál.

Mi pedig gondolkodjunk: akarjuk-e, hogy továbbra is Morales és Orbán hazudozzon, raboljon és gyilkoljon, végezze mészárlásait még a húszas évek állammaffiamódszereit is PÁRTmédiumaival rejtegetve, mint a Hír tv olyan tömeggyilkos rosszindulattal, amiről a kívülálló honpolgárnak halvány fogalma sincs(!), vagy amikor az akasztás és a főbelövés ideje következik, inkább véljük azt: ennyi hulla, ennyi igaz és legnagyobb, ezért elrejtett magyar sírja fölött, és egy világ Veér-ben gyászát követően ideje, hogy a bolíviaival szinonim magyar Ceausescu, az álmagyar orbáni cigányvajda dögöljön meg, mint ahogy tömeges Veérengzéseit követően a veszett kutyát lövik bele a veszett állat által eredetileg mindenki más belekotrására kikapart mocskos sírgödrébe.

BUMM!   BUMM!   BUMM!

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Hősök robbantottak a Szilvásy-villánál (is) - Kiáltvány az Emberiség ellenségeivel szemben!

HTML clipboard

Molnár F. Árpád cikke és filmje

A Molnár F. Árpád soha nem hitt abban, hogy a szocialista politikusok és más hazaáruló, államszolgálati bűnözők elleni támadások mögött a kormány állna. Viszont mindenki tudja, hogy ilyen szervezett csoportok, akik hazájuk szolgálatában bűnöző politikusokat vernek meg, és a robbantásos "ijesztgetés" módszereit választják, csakis úgy tevékenykedhetnek, hogy a világ titkosszolgálatainak tudtával és a befogadó állam kormányerőinek az orra előtt. Azaz megfelelő nemzetközi, avagy a legfőbb hatalmi védelem mellett.

Bízunk abban, hogy a rendszerreformokat követően minél hamarabb rehabilitálásra és kiszabadításra kerülnek azok a szándékukban is hazafias erők (így azok is, akiket állítólagos robbantásos és egyéb tetteikért most fogtak el), akik a Magyar Köztársaság és az Emberiség MSZP-s és más cionista ellenségei és titkosszolgálati vezető bűnözői ellen, sortüzes-csonttörő, tolvaj, a kurucinfóhoz hasonló hazug, nemzet- és Emberiség-ellenes, a kurucbűnözőkhöz hasonlóan sokkos gyilkos bűnszervezeti államterroristái ellen bármiféle támadásokat indítottak, függetlenül attól, hogy ezt az Emberiség érdekében vagy hitleristákként, a magyarság nevében cselekedték.

Bízunk abban is, hogy minél hamarabb sikerül kiharcolni, hogy a hasznos tettekben bővelkedő valódi hazafias erőknek - így azoknak, akiket az MSZP és a sokszoros és sokkos gyilkos Szilvásy György Nemzeti Nyomozóirodája  megtámadni merészelt - a rehabilitálása mellett sikerül végre az egész bolygón betiltani és börtönbe juttatni ama a CIA és annak draskovics-bűnözői által a nyakunkra szabadított kurucinfós és más, hozzájuk hasonló pártszolgálatos csőcselékmédiumokat, amelyek a szintén Jobbikos Barikádhoz, Nemzeti Hírhálóhoz és Harc Térhez hasonlóan azért támadtak minket, mert mindenki előtt lepleztük le 100 év valamennyi párt és a Vona-banda által elrejtett állami gyilkossági módszereket, szervezettséget és eszközöket, a Vona Gáborék által a PÁRT-tal és a Háttérhatalommal közös egységtömeggyilkos módon, napi hazaáruló és Emberiség-pusztító pártérdekekből elrejtett rendőrségi és titkosszolgálati bűnözést, módszereket, valamint eszközöket, és a világot irányító, az állam-Jobbikos Für Lajos volt katonai kémfőnök miniszter titkosítási hatálya alá tartozott elmeirányító Echelon-rendszereket, mely utóbbi elrejtése, és a maradék tényfeltárók üldözése szólóban felelős a Föld bolygó összes lakosának minden bajáért, a magyarság és a világ népei elleni összes terrorcselekményért, valamennyi háborúért. a kurucbandák által vastapsolt afrikai éhínségért és az afrikai gyermekek elleni éhhalálgyártó kurucsöpredékfaji (JÚDÁSFAJI, anti-Krisztusi) tömegmészárlásokért, minden népirtásért, népek és rasszok gyűlöletéért és megvetéséért, amivel az állattá és pártállattá aljasított lakosság nem cselekedetek, hanem pártok és rasszok szerint üldözi a világ népeinek rászorulóit, megvédelmezve és közös világtömegmészárlási Sátán-koalícióban elrejtve a valódi háttérhatalmi erőket, felelős azért, amit a kurucinfós-barikádos-hazai verás-sághy rékás-harctéres-nemzeti hírhálós-kovács jánosos utcasöpredék tettei kapcsán is az "Utolsó Trianon"-nak neveznek, és közvetlenül felelős - ahogyan az egész bolygón levadászandó és fegyházba vágandó kurucinfós bűnbandák, akik számtalan alkalommal tettek ezért eltörölhetetlen tanúbizonyságot - az Emberiség közvetlen kihalás szélére sodrásáért.

Az Emberiséggel ellenséges, mesterségesen az Isten és a Jézus Krisztus, valamint az Igazság követei ellenségeiként leszerepelt hazaáruló, magyartömeggyilkos, sokkos gyilkos, keresztyénüldöző, igazságtaposó, minket a tényfeltárások miatt gyalázott és üldözött Vona Gábor-féle csőcselékmédiumok terrorista elkövetői a vona-söpredék bűnbandáikkal üldözött és átkozott bennünket, mert igazat mertünk mondani, mert számos kategóriában a magyar történelem csúcsteljesítményű tényfeltárásait tettük meg minden magyar és a világ minden népe és nemzete védelme és szeretete erejében. Fizessenek meg ezen utolsó, terrorista, draskovicsok és CIA-s tömeggyilkos elmeprogramozó bűnözők által a világ minden népe lealjasítására és az Emberiség kipusztítására nyakunkba ültetett pártszolgálatos bűnöző paraziták, az Emberiség ellenségei! Azok fizessenek, akikre azt mondta Bush, Obama és a CIA, ezért ezt visszhangozta a szintén sokkos gyilkos draskovics sortüzes-csonttörő, gyáva és gerinctelen állampártszolgálatos háttérhatalmi bűnöző is, hogy "demokrácia" van, ezért azt csinálnak, amit akarnak! Azaz úgy pusztítják a CIA és Putyin akarata szerint a Földet, ahogyan akarják, mert ezt mondták azok, akik Hitler elmeprojectjeit az USÁ-ba menekítették, ott 60 évvel ezelőtt(!) kiépítették, és kitermelték általa az idősebb, aztán az ifjabb George Bush-t azért, mert előbbi apja, utóbbi nagyapja Hitler legfőbb pénztárosa volt, és a Háttérhatalom, a 2000 éve megjövendölt titokzatos Nagy Babilon mindig fasiszta hátterű volt, és célja ma is, hogy a világ országaiban rasszista háborúkat kirobbantva a lehető legteljesebb pusztítást és globális kiirtást követhesse el, amihez képest Hitler II. Világháborúja - az atom- és a hidrogénbomba, az Echelon elektromágneses globális kiirtó eszközei, a nanotechnológia és a nanorobotika, valamint egyebek mellett a virológia nélkül - csak a bush-kláni nácik ujjgyakorlata volt.

Fizessenek a kurucok, fizessenek az anti-Krisztusok, akik valamennyi segítségünk és tényfeltárásunk ellenében, az Isten ellen, az Igazság megsemmisítésének szándékával az Emberiség totális és globális kiirtására indítottak ellenünk sátáni háborút! Vesszenek azok, akik azt merték mondani és tenni, hogy vesszen az egész Emberiség, és éljen a PÁRT!

Molnár F. Árpád
HÍRHÁTTÉR - Hajtóvadászat az Emberiség ellenségei ellen

HTML clipboardHÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.


Egyik sokkoló, vérlázító (pár perces), korábban publikált filmünket ide kattintva tekinthetik meg. Vadászat az Emberiség ellenségeivel szemben. Hosszú ideig roppant türelmet tanúsítottunk a kurucinfó és pártbandái iránt, mert bár nem értettünk egyet tömeggyilkos, színes bőrű-irtó stb. nézeteikkel, de próbáltunk általuk is használni az Emberiségnek, melyet mindig gyűlöltek. Ezért megannyi rendőrségi és titkosszolgálati módszert, lakosság elleni eszközt stb. feltártunk, nekik is elküldve, megjelentetésre. Vona söpredék, Emberiség-pusztító bűnbandái - miközben a világon semmit nem hoztak nyilvánosságra - támadásokat kezdtek indítani olyan sátáni háttérrel, hogy a Fenyvesi Theresa miért német származású, a Molnár F. Árpád honnan tud ennyi mindent, biztos azért, mert ügynöki hazaáruló, s miközben a volt katonai kémfőnök miniszter, Echelon-titkosító Für Lajost tolták le az ostoba nép torkán, aki immáron harmadszorra hitette el a lakossággal - ezúttal Vona Gáborral párban lehazudva a csillagokat az égről(!) -, hogy rendszerváltó, Vona csürhéi példátlan támadásokat indítva ellenünk, totális betiltásokat és utcai, tettleges megtorló akciókat követelve, az Emberiséget közvetlen végveszélybe vetett Echelon-technológiák általunk történt feltárásával szemben is példátlan háborút indítottak. Ehhez csatlakozott és betonozódott be a 100 év állampszichiátriai (fürista) tömeggyilkosságait ellenségesen bujtató, minden más tényfeltárásunk ellen is a Vona Gábor-féle államtitkosszolgálati, Fürj Lajos notórius hazudozó haverjához hasonlóan mindenkit átejtett terrorista Vona Gábor többi csőcselékmédiuma is, amelyek a Barikáddal, a Nemzeti Hírhálóval, a Harc Térrel, a kurucinfóval és Vona más pártcselédlapjaival nem sajnálták a magyarsággal együtt az egész Emberiséget is a pillanatnyi pártérdek szeméttelepére hajítani és okádni! Sokáig toleráltuk a betiltási követeléseket is, válaszolván, hogy mi viszont nem akarunk betiltatni senkit. Aztán elég lett ebből az utolsó, mocskos, elektrosokkos gyilkos, a legnagyobb magyarokon és az Emberiség utolsó védelmén taposó sötét-sátáni, anti-Krisztusi, babiloni csürhéből: a JÚDÁSFAJBÓL! Most már akarjuk és követeljük az Emberiség-ellenes terroristák totális és végérvényes betiltását és levadászását az egész Föld bolygón! Ahogy követeljük a sortüzes-csonttörő, a hazafiakat üldöző Draskovicstól, úgy követeljük bushista-obamista CIA-s háttérsöpredékétől is, afro-amerika legsátánibb bűnözőjéig, ellenségünkig, Barack Obamáig bezárólag, akik CIA-s-Moszados elmetechnológiai terrorizmusukkal ültették a nyakunkra a magyar történelem leghitványabb és legmocskosabb pártszemetét! Inkább néhányan az Emberiség leghitványabb férgei közül, inkább a Hazai Vera- és Sághy Réka-féle CIA-gyártott, tömeggyilkos pártsöpredék, sokkos gyilkos hazaáruló antikrisztusok, mint a teljes magyarság és az egész Emberiség! Levadászni azokat, moslék náci CIA-patkányok, Hitler pénztárosának fiai és unokái, levadászni azokat, akik azt szavazták, hogy tovább égjenek az emberi agyak és az állam máglyáin forrjon fel a legnagyobb hősök agyveleje! Barack! Meséljetek már arról - jut eszembe a kuruc-vona-sághy-bandák féltett fürista, titkosszolgálati elektrosokk terápiáiról -: Obama: mondjátok már el, hogyan kell elektromágneses hullámokkal az agy kiválasztott erében csordogáló Veért felforralni! Hogyan bugyog egy sokkos gyilkos, agyégetést szavazó Harc Téres, Nemzeti Hírhálós kovács jános vagy kurucinfós magyari gábor agyának erében a Veér, amikor fél évszázados technológiával mikrohullámú tűz alá veszik!
(Molnár F. Árpád)

(Megírva: 2009.04.10.)


Barikád-fékező-nevelő nyakörvek, állattartó és fémes - hogy jól vezessék az Echelon-áramot - kínzóeszközök. A kívülálló, tudatlan, Für Lajos és Vona Gábor által teljesen megtévesztett és elbutított honpolgár el sem tudja képzelni, milyen csodálatos eszközök léteznek arra, hogy egy Hazai Vera, Sághy Réka, sokkos gyilkos Echelon-söpredék kurucMagyari Gábor, egy Harc Téres vagy Nemzeti Hírhálós Kovács János-féle hentes tömeggyilkosból egyetlen pillanat alatt kezes bárány, más szóval: barika váljon. Kérdésünk: egyetért-e Ön azzal, hogy Vona Gábor és a Jobbik érdekében tovább rejtegessük ezeket a csodálatos módszereket, és a megszállott hazudozó álrendszerváltó és Echelon-titkosító Für Lajos elektrosokk terápiái folytatólagos elkövetése védelmében továbbra is az ártatlanok és a legnagyobb magyarok hulljanak el, vagy itt az ideje, hogy azokat is kezelésbe vetessük, akik minden idők leghitványabb férgeiként meg merték tenni, hogy tapostak 100 év lemészárolt és megégetett túlélő magyarjain, és az egész Emberiséget készek voltak totális megsemmisítés alá vetni, hogy a tömeggyilkos fürista-vonista hentes hazaárulók tovább őrizzék az állam lakosság elleni, 50-100 éve bujtatott tömeggyilkos titkait. Embereket már sokat égettek azok, akik a katonai kémfőnök Für és a Párt nevében az igazak ellen indítottak háborút. Nem kellene-e az emberek és az emberi agyak helyett most már állatokét égetni? Nem volna-e helyesebb embermáglyák helyett állatmáglyákat gyújtani? Elvégre bár Magyarország mindig is olyan volt titkon, Für-titkon, mint a hitlerista Berlin és Auschwitz, de annál is inkább követelhetjük, hogy most már ne égett emberi hús szaga, hanem az állatok égett agyának bűze szálljon fel!
(Molnár F. Árpád)

Az Emberiség júdási ellenségei által aljas indokból és célból elrejtett Valóság pártmentes (tehát felsőbbrendű) megértéséhez néhány ajánlat a bevezető alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/
Részlet: Tehát: az égboltot homorú tükörként használják, amivel az USÁ-ban, Alaszkában, Oroszországban, Kínában stb. felépített HAARP-rendszerrel a világ távoli pontjára(!!!) történő fotonszórással személyeket, csoportokat, de egyszerre egy egész nemzetet is besugározhatunk úgy, hogy észre sem véve kerüljön alfa-befolyásolás, alfahullámú kontroll alá! De ébrenléti REM-állapotot (tudatos és nem tudatos ébrenléti álomállapotot) nem csak alfahullámokkal lehet előidézni. Amikor az MK-Ultra hivatásos elmeprogramozója...


HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)